2020-ban végre női történelmi alakokat ábrázoló szobrok is lesznek a Central Parkban

Avatar photo
2018.08.7., 16:36

Annak ellenére, hogy a város történelmi értékeit gyakran szobrokkal jelenítik meg, a park 164 éves fennállása alatt még nem állítottak fel nőt ábrázoló szobrot (legalábbis valamikor élt nőnemű személynek). Ám ez nem marad így sokáig: a tervek szerint 2020-ra két, női hőst ábrázoló szobor fogja színesíteni a Central Park látképét.

Central Park, New York

A kezdeményezést egy Meredith Bergmann nevű művésznek köszönhetjük, aki elhatározta, hogy az amerikai történelem két meghatározó alakjának szobrot állít a Central Parkban

A szóban forgó két nő, Elizabeth Cady Stanton és Susan B. Anthony, mindketten fontos szerepet töltöttek be a 19. századi női egyenjogúsági mozgalomban. Az Elizabeth Cady Stanton & Susan B. Anthony Statue Fund Inc alapítvány már 2015 óta kampányol azért, hogy a két nő tiszteletére szobrot állítsanak. A küldetésükben elmondják:

„Azzal, hogy New York városa támogatja Stantont és Anthony-t, azzal támogatni fogja az amerikai nép legnagyobb erőszakmentes forradalmát, a női szavazati jogért való harcot.” Ezzel a park művészete a modern kor egyik legnagyobb kihívása mellett áll majd ki.

A parkban jelenleg is megtalálható néhány olyan szobor, amely női alakot ábrázol, ezek azonban nem történelmi személyek, hanem a fantázia szülöttjei. Ilyen például az ikonikus Alíz Csodaországban-szobor, vagy Shakespeare Júliája. Most azonban itt az idő, hogy olyan, valódi nőket támogassunk, akik valódi hatással voltak az emberiségre. „Ezeknek a szobroknak a hiánya megerősíti azokat a téves nézeteket, hogy a nők nem voltak megemlítendő hatással a társadalomra”  –  írja a szervezet a küldetésében.

A szobrokat 2020-ban, a női választójog érvénybe lépésének kétszázadik évfordulóján avatják majd fel.

(Forrás: It’s Nice That)

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás