2017-ben jön a Trainspotting 2 – ráadásul az eredeti szereplÅ‘kkel

Avatar photo
2015.12.8., 14:01

Az már biztos, hogy lesz Trainspotting 2, és most már az is, hogy az eredeti szereplők visszatérnek. A film forgatása még idén megkezdődik, és ha minden jól megy, jövőre már a bemutatót is kitűzik. A filmet ráadásul 1996. február 23-án mutatták be először, tehát ez is csak egy újabb ok arra, hogy felidézzük a bemutatásakor formabontónak és forradalminak számító mozit és szereplőit.

A rendező, Danny Boyle egyik nyilatkozatában elárulta, hogy eléggé izgul a folytatás végeredménye miatt, hiszen ha nem sikerül elég jól, akkor az emberek teljesen ki fognak akadni. De pont ettől a félelemtől várja azt, hogy kiváltson egy olyan hajtóerőt, ami pozitív hatással lehet a filmre. Valószínűleg ezért tér vissza az eredeti forgatókönyvíró, John Hodge is.

Na de mi is történt a szereplőkkel 1996 óta?

Ewan McGregor

f407218277a645e92dec98318c56d2b8

Az eredeti szereplőgárda közül leginkább Ewan McGregornak jött be az élet, akié a főszerep volt. 1999-től 2005-ig ő alakította a fiatal Obi-Wan Kenobit a Star Wars előzményfilmjeiben, ezzel pedig bekerült a legismertebb színészek köreibe. De ezek mellett sok más filmben is szerepelt: a Moulin Rouge-ban hallhattuk tökéletes hangját, az Angyalok és démonokban pedig azt is láthattuk, hogy negatív szereplőként is megállja a helyét a skót színész. Harmincháromszor jelölték valamilyen díjra, amiből 23-at haza is vitt. Az Oscar még hiányzik a gyűjteményéből, de reméljük, azért azt is megkapja egyszer.

Legemlékezetesebb jelenet: 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Jonny Lee Miller

32c9bf34c93deda73784799d1245b91b

Sok filmben és sorozatban feltűnt már a neve, de lehet, hogy több hírnevet szerzett magának azzal, hogy régen Angelina Jolie férje volt. Jonny Lee Miller manapság arról ismert, hogy ő alakítja Sherlock Holmest a Sherlock és Watson című sorozatban, ami most elég felkapott. De volt szerepe a Dexterben is, 2012-ben pedig egy rendkívül jól fogadott színdarabban játszott együtt Benedict Cumberbatch-csel a Frankensteinben. Ezt egyébként Danny Boyle rendezte.

Legemlékezetesebb jelenet: 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Robert Carlyle

08956fee5f41e8c9780c3aeb05cba0cf

Robert Carlyle egyik legismertebb alakítása a Trainspotting után az 1999-es James Bond: A világ nem elégben volt. Ebben ő játszotta film fő gonoszát, Renardot, aki az egyik legemlékezetesebb Bond-gonosz lett. A skót színész követi Miller példáját, és most jelenleg egy sorozatban szerepel, méghozzá az Egyszer volt, hol nem voltban. De ő játszotta Adolf Hitlert egy önéletrajzi tévéfilmben is, ami szintén figyelemreméltó alakítás volt.

Legemlékezetesebb jelenet: 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ewen Bremner

gallery_spud

Igen, Spud is visszatér a mozivászonra, aki a Trainspottingban az a karakter volt, aki mindig megszívta. Kivéve a film végén, mert akkor kap egy kis pénz, de ezt leszámítva, ahol lehetett, Spud rosszul járt. Ewen Bremneről ez nem mondható el, hiszen olyan filmekben voltak kisebb szerepei, mint például a Blöff vagy éppen A Sólyom végveszélyben, amiben Ewan McGregor is szerepelt. Ennek ellenére talán ő maradt a legtávolabb a világhírnévtől a négy színész közül. Mondjuk nemsokára a szuperhősök világában is meg fog jelenni, hiszen már forgat a Wonder Woman kapcsán.

Legemlékezetesebb jelenet: 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás