Zságer Balázs új lemezkiadójánál debütál Дeva szólóprojektje

Phenom'enon
2020.03.7., 17:35

A budapesti Takács Dorina szólóprojektje, azaz Дeva debütál elsőként a Žagar frontembere, Zságer Balázs új kiadójánál, a Move Gently Records-nál.

 
 

Дeva (ejtsd: Deva) a budapesti Takács Dorina DIY szólóprojektje. A 19 éves előadó életében mindig is óriási szerepet töltött be a zene: színházi darabok, kórusok, zenekarok után most érezte úgy, hogy itt az ideje elindítania a saját karrierjét. Számait ő írja, producereli és énekli, sőt, a lemezborítót is ő készíti. Nevében a “Д“, mint Dorina az előadót jelképezi, “Eva” pedig az első nőt a Földön. Míg néhány kultúrában “deva” magát a jót jelentette, mások ezt a szót ördögi lényekkel azonosították.

A 777 egy ősi földre kalauzol bennünket. Az atmoszferikus, lágy hangok, a selymesen pulzáló basszus és a többszólamú mantrák a magyar népdalok varázslatos szövegeivel vannak megfűszerezve.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Дeva debütáló kislemeze a Move Gently Records gondozásában jelenik meg, amely Zságer Balázs új lemezkiadója. A Žagar frontembere az alábbiakat mesélte erről:

A kiadót hiánypótlásként szerettem volna elindítani, egyrészt azzal a céllal, hogy olyan fiatal előadók, producerek zenéi is teret kapjanak, akik nem kerülnek be a mai hazai rádiók játszási listáiba – annak ellenére, hogy az alkotásaik művészi színvonalúak. A kiadónak műfajilag egyelőre elég nyitottak a keretei, fontosabbnak tartom, hogy egy-egy előadónak legyen stílusa. Nyitott vagyok új demókra is: olyan előadók küldjenek hanganyagot (erre a címre, SoundCloud-linkkel), akik őszinte indíttatásból zenélnek, és nem csak egy elkészült számuk van.

Дeva: Facebook | Instagram | YouTube

Move Gently Records: Facebook | Instagram | Bandcamp

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás