Will.i.am „szakmai” tanácsától tépi magát a zeneipar, ami mocsárba húzza a popzenét

Avatar photo
2017.01.26., 14:50

Will.i.am eddig sem Paul Simont megszégyenítő szövegeiről volt híres, de Charli XCX, a Q magazinnak adott interjújából pontosan kiderül miért.

A Black Eyed Peas tagja, Charli XCX új albumán dolgozik, ami egyben harmadik lemeze lesz a fiatal énekesnőnek. Ennek okán adott nemrég interjút a Q magazinnak, ahol kitért Will.i.am – legyünk őszinték – nem túl meglepő tanácsára:

„Éppen zenét írtunk, miközben ő azt mondta: – figyelj, a verzében* csak mondj random szavakat. Senki sem hallgatja a verzét”.

Hát tessék, így kell ezt, ha megúszósan akarsz zenét írni. Mindenesetre mint kiderült, Charlinak tetszett az ötlet, remélhetőleg rajongóinak is bejön az olcsó trükk. Új lemezét egyébként májusra ígérte be, eddig két felvezető szám jött ki róla, a Lil Yachty közreműködésével kiadott After the Afterparty, és a japán zenei producer, Yasutaka Nakatával közösen összerakott, J-pop hatású dal, a Crazy Crazy.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

*A verze a dalszöveg alatti téma. Általában minden versszak alatt ugyanaz a kíséret megy. Az énekdallam nem feltétlenül ugyanaz, sőt jó, ha vannak benne eltérések, súlypont eltolódások. A verze énekdallama szorosan összefügg a szöveggel, egymásra hatnak. Amikor a szöveget megírja az ember a korábban kitalált dallam változhat a szöveg ritmikájától és hangsúlyaitól függően.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás