W E T H E G E N E R A T I O N: már nincs sok az új Rudimental-albumig!

Avatar photo
2015.05.26., 11:49

A Rudimental szeptember 18-án visszatér második albumával! Az első kislemez a Never Let You Go, mely már elérhető digitálisan és a YouTube-on is. Utóbbira három hét alatt több mint félmillióan voltak kíváncsiak:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A progresszív angol formáció az egész világ elektronikus zenéjére nagy hatással volt 2013-as, szakmailag is igen sokra tartott Home című albuma megjelenése óta. A Feel The Love és a Waiting All Night című dalaikkal egy pillanat alatt világszerte újraélesztették a drum’n’bass műfaját.

Na meg be is futottak egy kicsit, hiszen amellett, hogy a világon mindenhol megismerték a nevüket, azonnal Mercury-ra jelölték őket, a BRIT Awardot pedig meg is nyerték a Waiting All Nightért, amit Ella Eyre énekelt fel nekik (és akinek mellesleg szólókarrierje is egy csapásra fellendült a dal hatására).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hackney-i négyes már a kezdetek óta kutatja a fiatal, korábban ismeretlen tehetségeket, és ez a We The Generation készítése alatt sem volt másképp. Dolgoztak együtt Mahaliával, a Lianne La Havasszal és Anne-Marie-vel is, aki saját kiadójuk, a Major Toms első szerződtetett előadója. Kíváncsian várjuk, milyen utat járnak majd be ezek a fiatalok, de a sikerük már most garantált, hiszen a Rudimentalnak jó érzéke van, hogy kiválassza a legígéretesebb énekeseket.

A harmadszor is nálunk játszó zenekart hamarosan a Kingdom of Hegyalján vagy a németországi Berlin Festivalon is megnézhetjük élőben. Ha megmaradt az eddigi lendületük (ami biztos), akkor most is a fesztivál legjobb buliját fogják adni, ahogy tavaly a Balaton Soundon is messze az egyik legigényesebb show-val és embertelen mennyiségű zenésszel léptek a színpadra.

Rudimental_WeTheGeneration

A We The Generation 14 számos standard és a 18 számos deluxe változata szeptember 18-tól érhető el világszerte, de addig is már most előrendelhető.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás