Vízilabda és jó koncertek a héten a Budapest Parkban

Avatar photo
2014.07.21., 13:18

Azoknak, akik a foci VB végeztével nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal, erősen ajánlott a héten a Budapest Parkba látogatni, hiszen itt a víziladba EB meccseit óriás LED-kivetítőn követhetik nyomon. Na és persze remek koncerteken is múlathatják az időt!


Sick Of It All (USA), vendég: Evergreen Terrace / július 22. (kedd)

A Hatebreed tavalyi koncertjének hangos sikerét követően az idei szezonban sem maradhat hardcore/punk buli nélkül a Budapest Park. A Koller-testvérek életműve páratlanul fedi le a műfaj elmúlt harminc évének változásait, hiszen a nyolcvanas évek végén alakult banda hangzásában is annyi hatás vált meghatározóvá, hogy minden egyes lemez egyfajta korlenyomatnak is tekinthető. Na meg követendő példának, ha már itt tartunk, hiszen a Scratch the Surface világsikerét követően nem volt kérdéses, hogy melyik ligához is tartozik a Revelation kötelékében debütált zenekar. Márpedig ha valaki még az ezredfordulón túl is izgalmasan tudja játszani a klasszikus New York-i hangzást, az bizonyosan a SOIA, elvégre a Century Media gondozásában megjelent legutóbbi két lemez – amelyek Tue Madsen produceri közreműködésével lettek rögzítve – nemcsak a zenekarnak lett új kezdet, hanem a műfajnak is új perspektívát adhatott agresszív megszólalásának köszönhetően.

Ezt ünnepelte a 2011-es Non-Stop is, ami a zenekar legmeghatározóbb dalait gondolta újra mai köntösben, és mindezt őszintén, nyersen, izzadságtól mentesen tette a banda, ahogy teszi azt mind a mai napig.
Ez pedig fokozottan igaz az energikus koncertekre is, amit a fővárosi közönség legutóbb négy éve élhetett át: most azonban új programmal tér vissza a Park színpadára a hardcore/punk alapzenekara.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Brains feat. Kállay-Saunders András & Hősök / Július 23. (szerda)

Mi sem példázza jobban a Brains sikereit, mint hogy nemrégiben a VOLT fesztivál nagyszínpadán főműsoridőben – Sian Evans vendégénekével kiegészülve – léptek fel. A folyamatosan meglepetésekkel készülő formáció bő egy hónapja a Cloud 9+ csapatával állt a Budapest Park színpadára, ezúttal pedig újabb nagy dobással készül a Parkbeli koncertjére a hazai partikultúra egyik legnépszerűbb zenekara: vendégeik pár szám erejéig most először a Hősök és Kállay-Saunders András!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

HIM (FIN), vendég: Anti Fitness Club / július 24. (csütörtök)

Annak, aki a 2000-es évek elején volt tinédzser, valószínűleg egyáltalán nem kell bemutatni a finn illetőségű HIM-et. A zenekar azonban igen hosszú múltra tekint vissza. 1991-ben alakultak, Európa-szerte pedig második, 1999-es stúdióalbumukkal, a Razorblade Romance című koronggal lettek híresek. Hiába ment a cicaharc a két rajongótábor közt, Ville Valóék világéletükben jó kapcsolatot ápoltak a finnek másik nagy büszkeségével a The Rasmusszal, és bár utóbbi már jó néhányszor megfordult hazánkban, a HIM utoljára 12 éve, 2002-ben szolgálta ki magyar rajongóit a Szigeten. Így a love metal rajongóinak a csütörtöki részvétel nemcsak erősen ajánlott, hanem egyenesen kötelező!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Punnany Massif-születésnap, vendég: Muriel / július 25. (péntek)

A teltházas szezonnyitó után a nyár közepén újból visszatér a Punnany Massif a Budapest Parkba! A rendkívül sikeres formáció a következőt üzente rajongóinak:
A tavalyi 10 éves jubileumot nehéz lesz überelni, de azért persze megpróbáljuk! Természetesen idén is veletek szeretnénk szülinapozni, és mivel sok-sok jó emberre számítunk, kis helyett valami nagy helyen kellene elférnünk… Úgyhogy a fesztiválturné közepén visszatérünk BP (és az ország) legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére szórakozni egy alaposat – te is jössz!

Július 25-én pénteken a 22 órakor befejeződő Punnany Massif-koncert után nem áll meg az élet a Budapest Parkban, hiszen a Park Dance Arénában Metzker Viktória és Tommy B. játssza a legnagyobb EDM-zenéket, majd 26-án szombaton egész estés szettel Andrew Jr. áll a lejátszók mögé.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Dream Theater / július 26. (szombat)

Mi sem mutatja jobban a progresszív rock évtizedeken átívelő népszerűségét, mint hogy a műfajnak még a XXI. században is akad egy kivételesen elismert zászlóvivője. Nem más ez, mint az Egyesült Államokból induló Dream Theater, amely legutóbbi lemezének népszerűsítése keretében érkezik július 26-án egy újabb rendkívüli koncerttel Budapestre – ezúttal egyenesen a Budapest Park színpadára.

Elképesztő technikai tudás, mély szakértelmet sugalló többtételes dalszerkezetek és kolosszális stadionhangzás – ezek az összetevők voltak szükségesek ahhoz, hogy a Dream Theater napjaink egyik legmegbecsültebb zenekara legyen a prog-metál felségterületén. Az 1985 óta működő formációt már lassacskán harminc esztendeje rengeteg szakmai díj, számos fergeteges kereskedelmi sikert hozó stúdiólemez és egy roppant széles körű nemzetközi rajongótábor kíséri . Eddigi összesen tízmilliós példányszám felett elkelő 12 soralbumát, tetemes méretű élő- és demóarchívumát, valamint eseményszámba menő fellépéseit tekintve ugyanis az elementáris erejű dob- és gitárszólók mellett csak a közönség kegyeit keresi nagyobb lelkesedéssel az öttagú banda.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az, hogy egy igazán aktuális zenekarról van szó, mi sem példázza jobban, mint hogy 2009 óta nem kevesebb, mint három stúdióalbuma került be az USA nagylemezlistájának első tíz helyezettje közé (korábban ez a mérföldkő egyik korongjának sem sikerült), sőt, a csapat megkapta élete első Grammy-jelölését az On The Back of Angels című közkedvelt daláért. És hogy lehet-e ezt még fokozni? Hát persze: a tavalyi esztendő során ugyanis a Loudwire portál olvasói az ötös Images and Words névre keresztelt debütáló anyagát szavazták meg a történelem valaha volt legjobb metállemezének – ez pedig nem kis megtiszteltetés a műfaj korszakos remekműveinek tükrében. Az eszes fémzene kedvelői tehát igen kevés ellenérvet sorolhatnak fel a DT újabb pesti koncertjével szemben, hiszen egyértelmű, hogy a zenekar még sosem volt olyan remek formában, mint jelenleg – így pedig a magyar híveknek is garantáltan eksztatikus élményt fog nyújtani a 2014-es performansz.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás