Visszatért a Green Day – Jön a Revolution Radio

Avatar photo
2016.09.15., 15:14

Az ötszörös Grammy-díjas banda október 7-én adja ki Revolution Radio című lemezét. Az új korongot négy éves szünet előzte meg, amely az együttes eddigi leghosszabb kimaradása – az első két szám, a „Bang Bang” és a „Revolution Radio” alapján azonban megérte várni!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A több éves szünet szögegyenes ellentéte a Green Day korábbi politikájának, hiszen Billie Joe szerint

„a zenélés olyan, mint egy menő sportkocsi: vezetni kell, különben berozsdásodik.”

Részben ezzel magyarázható, hogy a banda egészen 2012-ig megállás nélkül turnézott vagy stúdiózott, nehogy kijöjjenek a gyakorlatból. Négy éve azonban Billie Joe a gyógyszer- és alkohol függőségének köszönhetően összeomlott, amelyet egy elvonó, illetve a már említett hosszabb leállás követett.

Az énekes visszatekintve az 30 év munkásságára, azt gondolja, hogy mind az együttesnek, mind a Revolution Radio-nak jól jött a kimaradás.

„Nem lehet ennyi ideig fenntartani ugyanazt a lelkesedést – én ezt a nehéz úton tanultam meg, de így van. Kell néha egy kis szünet, mert elveszítjük magunkat a folyamatos munkában. Egyszerűen kiégtünk a Green Day-ségben. Muszáj volt megállnunk.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A banda a legnagyobb titokban kezdett el az új albumon dolgozni. A Revolution Radio 12 saját számot tartalmaz: teljes magányban vették fel a dalokat, amelyeknek a producerei is voltak. Az új lemez készüléséről még a kiadónak sem szóltak egészen az utolsó pillanatokig, mert nem akartak semmilyen külső véleményt vagy hatást a dalokba.

Az album számait kizárólag ők énekelik fel, nem működtek együtt vendégelőadókkal.

„Nincs szükségünk más emberekre, hogy slágert írjunk. A legtöbb bandának nincs rá szüksége, csak a könnyebb utat választják.”

– mondta Armstrong. Az új lemez nyers, zsigeri, félelem nélküli stílusban dolgozza fel a modern élet mindennapi problémáit.

Fotó: Frank Maddocks

Fotó: Frank Maddocks

A Revolution Road október 7-én kerül a polcokra, hazai forgalmazó a Magneoton / Warner Music.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás