Visszatér a divatmárka, aminek a csőnadrágot köszönhetjük

Avatar photo
2017.02.15., 15:53

A Fiorucci 1967-ben egy olasz divatmárkaként indult, a nyolcvanas évekre pedig már egyet jelentett New York divatkultúrájával és klubéletével. Vásárlói és arcai között pedig olyan nagy nevek álltak a márka mellé, mint Andy Warhol, Grace Jones vagy Madonna, akik közül utóbbi nem kis részben köszönheti karrierjét a ruhaláncnak. A brand fénykora óta gyakorlatilag megszűnt létezni, most viszont a vintage-daraboktól lázban égő divatrajongók örömére újra tervez és termel.

 
 

A Fioruccit a többség New Yorkkal azonosítja, annak ellenére, hogy a nevéből is sejthetően olasz márkáról van szó.

Az alapító Elio Fiorucci volt, akinek édesapja cipőkkel kereskedett, ő maga pedig 14 évesen kapcsolódott be az üzletbe.  Első dizájnja egy színes, vízálló, úgynevezett sárcipő volt, amivel nagy sikert aratott. A cipő elég pénzt hozott neki a konyhára ahhoz, hogy utazgasson Európa szerte. Így jutott el Londonba, ahol a Carnaby Street nyüzsgése és sokszínűsége teljesen elvarázsolta. „Az a kreatív káosz, ami ott volt új kapukat nyitott meg előttem. Végre megszabadultam azoktól a kötöttségektől, akiket a formális öltözködés és elegancia jelentett”- mondta korábban Fiorucci londoni élményeiről.

 
 

Visszatérve Milánóba, 1967-ben nyitotta meg első saját boltját, majd 1970-ben hozta létre saját magáról elnevezett divatmárkáját. A ruháik üde színfoltot jelentettek a rengeteg hagyományos és elegáns stílust nyújtó olasz ruhabolt között. A tomboló hippiláz hamar elérte Fioruccit is, aki ennek megfelelően alakította kínálatát.

 
 

Nem félt az élénk színektől és mintáktól, egyre növő vásárlói körét is főleg fiatalok tették ki.

Olaszország és Európa azonban hamar kicsinek bizonyult a tervező számára, aki megérezve az éledező diszkókorszakot, áttette székhelyét New Yorkba, ahol nagyon a hamar a partikultúra központi figurája lett. Leghíresebb találkahelyét 1977-ben nyitotta meg, ez volt a mára legendássá vált Studio 54. A hely egyszerre volt diszkó, kávézó, ruhabolt és divatbemutatóknak is otthont adott.

 
 
 
 
 
 

A fiatal és még ismeretlen Madonna is gyakori vendég volt a klubban, mint előadó, így nem túlzás azt állítani, hogy a Fioruccinak igen nagy szerepe volt a pop királynőjének karrierjében. De nem csak Madonna az egyetlen híresség akinek nagy löketet adott az olasz tervező. Marc Jacobs elmondása szerint a nyári szünidejét táborozás helyett azzal töltötte, hogy a márka üzleteit látogatta.

 
 

A feltörekvő fiatalok mellett természetesen az emberek öltözködésére is óriási hatással volt.

 
 

A kései hetvenes és korai nyolcvanas években a diszkó stílus fő forrása lett, kiváltképp a farmernadrágokat illetően. A Fiorucci az elsők között használta a farmernadrágokhoz a lycrát, melyek ezáltal szűkebbek és rugalmasak lettek – létre hozva a ma is hódító csőnadrágok egyik prototípusát. Az óriási sikerek ellenére azonban a márka a nyolcvanas évek végére veszíteni kezdett a jelentőségéből, és jogi csatározások célpontja lett, Elio Fiorucci pedig 2015-ben hunyt el 80 éves korában.

 
 

A divat világában viszont soha semmi nincs veszve, erre bizonyíték a Fiorucci visszatérése, amit a márka Instagram -oldalán jelentettek be. Kíváncsian várjuk, hogy át tudja-e még úgy alakítani a divattörténelmet ahogyan korábban tette.

Anna & Adam in #fiorucciangels jackets. ?@wwd

A post shared by Fiorucci (@fiorucci) on

The angelical @iammariaborges at our launch party with @wmag ?@wwd

A post shared by Fiorucci (@fiorucci) on

Fuori Servizio / Out of Service. Hand painted denim from the #FiorucciArchive

A post shared by Fiorucci (@fiorucci) on

Hand painted denim from the #FiorucciArchive. Available soon.

A post shared by Fiorucci (@fiorucci) on

fiorucci.com

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás