Véres tamponok és feminista dalszövegek köpködése: itt az L7 dokumentumfilmjének előzetese

Avatar photo
2016.10.5., 16:37

Végre elkészült az amerikai grunge-punk szcéna alsó-közép kategóriájába tartozó L7-ről szóló dokumentumfilm, amiben a Garbage-es Shirley Manson mellett Joan Jett, Bratmobile-os Allison Wolfe, 7 Year Bitch, a Nirvanás Krist Novoselic is megosztja gondolatait a kilencvenes évek egyik legfontosabb feminista zenekaráról.

photo-of-l7

Már tavaly biztosra tudni lehetett, hogy visszatér a feminista punk rock-színtérre nagy hatást gyakorló L7, és azt is, hogy készül egy dokumentumfilm is, amibe a Kickstarteren keresztül lehet beszállni támogató pénzadományokkal.

Az underground feminista punk rock riot grrrl-mozgalomból inspirálódott kaliforniai lányok a klasszikus két gitár, basszus, dob rockzenei felállásban küldték 1985-ös megalakulásuktól 2001-es feloszlásukig. A zenekar alapító tagjai Suzanne „Suzi” Gardner (aki a Black Flag zenekar számában is énekelt korábban), Donita Sparks, Janis Tanaka, és Demetra Plakas voltak. A zenélésben aktív időszakuk alatt hat teljes albumot és jópár EP-t is kiadtak.

Egyes vélemények szerint – bár Los Angeles-i volt a székhelyük – az L7 találta ki a grunge műfaját, annak ellenére, hogy a köztudatban Seattle a grunge fővárosa, az alapítók meg a Nirvana. Mindenesetre az 1992-es albumukkal (Bricks Are Heavy) és a Pretend We’re Dead rockslágerrel a grunge-éra egyik vezető zenekara lettek.

Suzi Gardner női jogi aktivistaként is szerepet vállalt, így az LA Weekly-nél töltött újságírói múltja is hozzásegítette, hogy az ő szervezésével indult el a Rock For Choice jótékonysági koncertsorozat, aminek keretében segélykoncertekkel támogatták azokat az alapítványokat, amelyek a nők abortuszhoz való jogáért kampányolnak.

amerikanskaya-rok-gruppa-l7-v-prage-1

A zenekar emellett botrányos történeteivel is azon dolgozott, hogy nevüket mindenki megjegyezze: ezek közül az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor azzal hívták fel magukra az erkölcsvédők figyelmét, hogy londoni koncertjükön nemes egyszerűséggel kisorsolták a közönség között dobosukat egy éjszakára. Korábban pedig egy televíziós show-ban vetkőztek anyaszült meztelenre, de még emlékezetesebb az 1992-es Reading fesztiválos koncertjük volt, ahol egyikük a színpadon kapta ki magából használt tamponját, és a meghökkent közönség közé hajította.

A 2014-ben újra összeállt zenekar dokumentumfilmje végre tényleg elkészült, amiben a doku rendezője, Sarah Price feltárja az „amerikai feminista grunge-punk úttörőinek” minden fontos momentumát és titkát. A több, mint 100 órányi archív videofelvételből összegyúrt film érinti a lányok politikai vonatkozásait, sajátos humorukat, a feminista törekvéseket, felemelkedésüket, majd szakításukat is.

A filmhez forgatott interjúkban megszólal Shirley Manson, Joan Jett, a Bratmobile-os Allison Wolfe, 7 Year Bitch, és a Nirvanás Krist Novoselic is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás