Avatar photo
2018.12.19., 20:27

„Van egy újabb irány, ami megmutatja, hogy ki mertünk lépni a komfortzónánkból” – The Bluebay Foxes-interjú

A The Bluebay Foxes még csak két és fél éve kavargatja a hazai underground szcéna állóvizét, csütörtökön pedig fennállása legfontosabb szakaszához érnek: az Akvárium Klubban a Marble Mist társaságában mutatja be első nagylemezét, amely a napokban jött ki NOW címmel. Tagcseréről, jövőbeni tervekről és az új albumról is beszélgettünk Juhász Bálinttal (ének, gitár) és Lőrincz Balázzsal (basszusgitár).

Bevallom – mindamellett, hogy nagyon örültem a NOW hírének – kicsit meg is lepődtem, hiszen nem is olyan régen még arról beszélgettünk, hogy ti elsősorban nem albumokban gondolkoztok.

Juhász Bálint: Ez valóban így volt, eddig ugye inkább kislemezeket jelentettünk meg, de úgy éreztük, hogy elhúztuk az album megjelenését, ameddig lehetett, és most tartunk ott, hogy megérett rá a helyzet, hogy egy teljes hanganyaggal jelentkezzünk. Szerencsére ebben mind egyetértettünk, így neki is álltunk a NOW munkálatainak.

Végighallgatva az albumot, felfedeztem az elsőként megírt dalotokat, de hallottam teljesen új szerzeményeket is. Mi volt a koncepció a számlista összeállításában?

J. B.: Szerettünk volna egy olyan anyagot összerakni, amelyben egyrészt ott vannak azok a dalok, amiket azért nem jelentettünk meg korábban, mert a nagylemezre tartogattuk őket, másrészt hallhatóak a legújabb dalkezdemények közül kidolgozott számok is. Az albumon szerepel például a legelső megírt Bluebay-szám, ami még a zenekar megalakulása előtt született, és egyébként nagyon vicces most visszahallgatni a belőle készült első demókat, hogy mennyit változott azóta a dal is és mi is. De ezen kívül felkerültek a lemezre olyan szerzemények is, mint a Falling vagy a What Makes You Better, amelyek viszont annyira újak, hogy még egyszer sem játszottuk élőben őket, és konkrétan csak a stúdiózás előtt álltak össze teljesen.

Akkor tulajdonképpen a zenekar eddigi teljes életművét felfogja a NOW.

J. B.:

Abszolút, és azt gondoljuk, hogy ezek a dalok nagyon jól működnek együtt egyébként is.

Más egy nagylemezen dolgozni, mint mondjuk egy EP-n vagy akár egy élő sessionös anyagon?

Lőrincz Balázs: Sokkal szerteágazóbb egy lemezre való felkészülés, mint egy kisebb anyagra. Próbáltuk a legjobban összepasszoló számokat kiválasztani, mérlegelni, hogy az eddigiek közül van-e olyan, amit szeretnénk még jobb minőségben viszonthallani, kezdő és záró számot kiválasztani, valamint a köztük lévő sorrendet is. Sok megközelítésből próbáltunk több lehetséges verziót összeállítani.

J. B.: Egy nagylemez sokkal nagyobb lélegzetvétel, sokkal több munka és tervezés. Igyekeztünk minél kreatívabban állni az egész időszakhoz, hogy mindent ki tudjunk hozni belőle, amit szeretnénk. Nagy lelkesedéssel gyúrtuk a számokat a stúdiózásra, és sok munkánk volt benne, de most nagyon jó érzés, hogy megvan, és meg tudjuk mutatni mindenkinek.

Az első nagylemez egy teljesen új The Bluebay Foxes-t teremtett?

L. B.: Lehetséges.

Az új dalokban például már hallható egy újabb irány, amely megmutatja, hogy ki mertünk lépni a komfortzónánkból.

Az új hangzás mellett viszont vannak más újdonságok is. Eddig is igyekeztünk a vizuális megjelenésünket megújítani egy-egy megjelenés után, de most például egy teljesen új arculatot találtunk ki a lemezhez. Igyekeztünk ebbe is minél több koncepciót belevinni, mint például a zenekar nevében lévő, megfogható dolgok, vagy mondjuk az átlagostól eltérő CD-csomagolás, amellyel először majd a lemezbemutató koncerten találkozhatnak az emberek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hogyan zajlottak a stúdiómunkák?

J. B.: Nagyon eltökélten mentünk a stúdióba, és próbáltunk mindent kihozni a dalokból. Élveztük az ott töltött időt, még ha elég melós is volt.

L. B.: Tényleg rengeteg munkát öltünk a felkészülésbe, szinte egész nyáron erre gyúrtunk, mivel ahogy eddig is, most is egyben játszottuk fel a dalokat, ami még több buktatót rejtegethet magában. Túlcsúsztunk időben az összeszereléssel kicsit, aztán a mikrofonozással is rengeteg idő telt el, de a következő nap végére a rákészülésnek hála ledolgoztuk a másfél napnyi csúszást, ami mindannyiónkat meglepett. És hát az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ligeti Gyuri a kórházból szökött el, hogy el tudjuk kezdeni az egész munkát.

J. B.: Izgalmas éles helyzetben, a stúdióban megélni, hogy igazából ott kap értelmet a sok, teremben töltött idő, a próbák és a számírás tényleg ott ölt valódi alakot.

Ha már Ligeti Gyurinál tartunk, kik segítették még a munkátokat?

J. B.: Liget Gyuri producerelte és keverte a lemezt. Nagyon sokat tanultunk tőle, segített minket, hogy tényleg a maximumot hozzuk ki magunkból, és hogy teljes odaadással csináljuk az egészet, mert csak így érdemes. Külön köszönettel tartozunk még Szabó Szebasztiánnak, aki maszterelte az anyagot, Chalhoub Emilnek, aki a fotóinkat készítette, és Szabó Mátyásnak, aki az egész lemezgrafikánkat tervezte. Továbbá az album elkészülését az NKA is támogatta.

Éppen a NOW felvételeivel egyidőben történt egy tagcsere a zenekarban, Kérges Balázs Kovács Zsombort váltotta. Mi volt a váltás oka? Balázs jelenléte, személyisége, gitártechnikája milyen irányba befolyásolta a dalok és úgy egyébként a zenekar hangzását?

J. B.: Nyáron volt egy nehezebb időszak, amikor tanácstalanok voltunk a zenekaron belül kialakult helyzettel kapcsolatban, de jött Balázs, és tudtuk, hogy ezt a tagcserét most meg kell lépnünk. A stúdiózást teljes egészében hárman (Juhász Bálint – ének, gitár, Lőrincz Balázs – basszusgitár, Katona András – dob, a szerk.) csináltuk, de közben voltak koncertjeink Balázzsal közösen, aki sok erőt adott az új időszakhoz.

Most már ebben a felállásban teljes értékű a zenekar, és nagyon váruk mindent, ami még előttünk áll.

Egy zenekar életében mérföldkő az első nagylemez, a NOW pedig éppen az év végén jelent meg. Adódik a nagyon aktuális kérdés, hogy mik a jövőbeni terveitek, milyen újévi fogadalmaitok vannak?

L.B.: Szeretnénk a lemezt minél több emberhez itthon és külföldön is eljuttatni. Terveink között szerepel, hogy itthon még jobban építkezzünk, nem szeretnénk sokat ülni az új dalokig, mert ihlet van bőven. Mindemellett szeretnénk a jövő évben egy külföldi turnét is összehozni.

December 20-án az Akvárium Klubban adjátok a a lemezbemutató koncerteteket. Készültök valami extrával az estére?

J.B.: Sok mindennel készülünk, zajlanak a próbák, és a koncerten lesz először kapható fizikai formátumban is a lemez sok más egyéb dolog mellett. Egy hosszú koncertműsort raktunk össze, elhangzik az egész nagylemez és sok, már megjelent dal is. Ezenkívül lesz két fantasztikus vendégünk is: Schoblocher Barbara a Blahalouisianából és Vitáris Iván, az Ivan & the Parazol frontembere.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A The Bluebay Foxes lemezbemutató koncertje az Akvárium Klubban lesz december 20-án, Facebook-esemény itt, jegyek kaphatóak itt.

Fotók: Chalhoub Emil

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás