Utazás a sivatag középpontja felé – meghallgattuk az új Tinariwen-albumot

Illyés Bence
2017.02.24., 17:41

A Tinariwen zenéje, hogy ezzel a banális és elfuserált „költői képpel” éljünk, leginkább olyan, mint a sivatag homokja, amely bár folyton változik, mégis egy állandóságot képvisel. Ennek az állandó változásnak a legújabb termékét hallgattuk most meg.

Előadó: Tinariwen
Cím: Elwan
Kiadó: Anti/Epitaph
Kiadás éve: 2017
Értékelés: 8,5/10

A Maliból származó kollektíva nemrég Elwan (Elefántok) címmel jelentette meg hetedik nagylemezét, amelyet ezúttal a szülőhazában uralkodó politikai zűrzavar és iszlamista fenyegetés miatt három különböző kontinensen, de ugyancsak sivatagi környezetben rögzítettek.

A zenekar által megalkotott sajátos zenei világ, ami egyszerre táplálkozik a tuareg, valamint tágabb értelemben a nyugat-afrikai zenei hagyományokból és a modern rocknrollból is, alapjaiban nem sokat változott az új lemezen sem az eddig megszokottakhoz képest – és ez nagyon is jól van így. Az Elwan is hozza azt az utazós hangulatú, meditatív, szikár lüktetésű zenei világot, ami a Tinariwené, és ami már az első pillanatban magával ragad, és a végtelen felé vezető sétára indít el. A lemezt a fenti leírt okok miatt elsősorban a hazától való elszakítottság, a honvágy érzése inspirálta, ennek megfelelően kevesebb vidámabb témával találkozhatunk, az album összképe ugyanakkor cseppet sem lett komor hangulatú.

Az első számban, ami a lemez talán legzaklatottabb érzetű dala, még az amerikai indie-fenomén Kurt Vile jellegzetes, reverb-es gitárjátékát is hallhatjuk, ami tökéletes elegyet alkot a törzsi jellegű zenei háttérrel. Az Elwan végig hullámzó képet mutat, feszesebb tempójú, vibráló dalok és személyes hangvételű, nyugodt és drámai szerzemények váltják egymást. Ezek utóbbiak közül talán a frontember Ibrahim Ag Alhabib által szólóban előadott Ittus-t érdemes kiemelni, mint a lemez legmélyebb, tűzbe bámulós, ábrándozó, magával ragadó dalát, míg előbbire a legszebb példa a szülőföld pusztulásán lamentáló Ténéré Táqqál.

Bár a Tinariwen-t előszeretettel hívják sivatagi-bluesnak, ennél többről van szó-zenéjük a sivatag lényegét, a mozdulatlan mozgást, a végtelen misztikumát fogalmazza meg univerzális módon, ahogyan azt az Elwan-on is érezhetjük, ami az egyik legerősebb lemeze lett a zenekarnak.

A mágikus hangulatot teremtő gitárjáték mellett a vokálok ügyesen kitalált, párbeszéd-szerű, válaszolgatós játéka teszi nem csak teljessé, de izgalmassá is az energikus és mély dalokkal teleszórt lemezt, amit természetesen Alhabib varázslatos, túlvilági hangja vezet végig. Az új albummal a Tinariwen bebizonyította, hogy továbbra is jól érzi magát az általa teremtett zenei univerzumban, amit képes újra és újra tartalommal is megtölteni.

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!