Újra vetítik a nyolcvanas évek magyar kultfilmjét, a Rocktérítőt

Avatar photo
2016.05.3., 11:40

Xantus János korszakos dokumentumfilmje a Neurotic együttesről és Pajor Tamásról újra műsorra kerül egy hazai moziban, ráadásul felújított változatban. 

covers_7040

Május 5-én lesz a premierje a rendbe hozott Rocktérítőnek, ami a nyolcvanas évek Magyarországának underground művészvilágába nyújt betekintést, főleg a Pajor Tamás által vezetett Neurotic együttesre fókuszálva. A felújított változatot csütörtöktől három napon keresztül vetítik a Toldi moziban, de ha nagy lesz az érdeklődés, akkor még újabb vetítések jöhetnek filmből.

Egyébként Xantus filmjéhez nem tettek hozzá, és nem is vettek el belőle semmit, úgyhogy minden az 1988-as alkotói szándék szerint lett felújítva.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Xantus János 1988-ban bemutatott rendhagyó és különleges hangulatú zenés dokumentumfilmje – mely játékfilmes és kísérleti szegmenseket is tartalmaz – a korszak egyik nagy lázadójának, a budapesti underground nyughatatlan provokatőrének sorsát követi vad nappalokon és még vadabb éjszakákon keresztül, egészen a meglepő, de ma már jól ismert sorsfordulatig, azaz Pajor Tamás megtéréséig – mely valószínűleg a haláltól mentette meg az önpusztító frontembert.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás