Tünet Együttes: KÖZHELY

Avatar photo
2014.04.11., 11:30

Sodró színpadi mix találkozásokról, előítéletekről és olyan gyerekkori emlékekről, amelyből minden felnőttnek akad legalább egy. Például amikor a tornasorban kiderül, hogy mindenkinek ugyanolyan, szabályos tornadressze van, csak az enyém más… Ardai Petra (a holland Space társulat rendezője) több szálon futtatja az előadást: nemcsak a köztereken ellesett tipikus emberi viselkedésmintákat mutatja meg, hanem a konkrét helyzetekből felsejlő gyerekkori emléktöredékeket is. A próbafolyamat nemcsak a próbateremben, hanem a Moszkva téren is folyt.


Nemcsak a tartalom és a forma különleges, hanem az együttműködés is: egy Hollandiában élő, ám helyspecifikus, különleges atmoszférájú előadásairól Magyarországon is jól ismert rendező dolgozik együtt az idén 11 éves Tünet Együttessel.

Az előadás öt szereplőjének személyes története úgy mixelődik össze a járókelők történeteivel, ahogy egy DJ keveri a hangsávokat. És Varga Vince DJ valóban keveri a sávokat, miközben néha ő is belebújik egy-egy, általa alaposan megfigyelt, Moszkva téren lézengő figura bőrébe. Zenei szerkesztőként, videóművészként és vizuális effektekért felelős munkatársként Varga Vince az utóbbi években a Katona József Színház több előadásában is közreműködött és számos más független színházi társulattal is dolgozott már együtt. A Tünet Együttes legújabb előadásának egyenrangú alkotórésze a szöveg és a tánc, ugyanakkora hangsúly van az előadók mozdulatain, mint színészi játékukon és az általuk elmondott szövegeken.

Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője és alapítója, valamint koreográfusa szintén szereplője a Közhelynek, csakúgy, mint a színész alapképzettségű Gőz István (a kaposvári Csiky Gergely Színház egykori tagja, több tucat magyar és külföldi film szereplője) és Szász Dániel táncos (akik szintén alapító tagjai a Tünet Együttesnek).

Cuhorka Emese a Hodworks Társulat alapító tagja, a kezdetektől egyik fő táncosa Hód Adrienn előadásainak, a Közhely című előadás próbafolyamatában számára az artikulált színészi beszéd megtanulása volt a legnagyobb kihívás. Valencia James a kubai Nemzeti Táncművészeti Intézetben és a londoni Roehampton Egyetemen sajátította el a modern és néptáncot, majd Budapesten, a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett táncművész diplomát. Két évig volt a Bozsik Yvette Társulat tagja, jelenleg pedig szabadúszó táncosként dolgozik, most éppen a Tünet Együttessel.

A Közhelynek csak a kiindulópontja volt adott: a rendező két hónapon át minden nap kiküldte a szereplőket a Moszkva térre és egyéb közhelyekre, ahol a munkába, találkozókra siető, vagy éppen bámészkodó embereket figyelték. Ezzel párhuzamosan különböző feladatokat, improvizációs gyakorlatokat is adott az előadóknak. Például, mindenki kiválasztott magának egy embert, akinek a bőrébe képzelte magát, majd a próbaterembe visszatérve megpróbálták rekonstruálni a látottakat. Elkezdtek improvizálni a megélt szituációkra, amelyekből aztán hol elsuhanó életképek, hol pedig személyes gyerekkori emlékek és mozdulatok bontakoztak ki.

A Közhely készítése Ardai Petra rendező számára is nagy kihívás volt, hiszen különböző képzettségű szereplőkkel (egy színésszel, egy DJ-vel és négy táncossal) kellett egyszerre tánc és színházi előadást kreálnia, a Tünet Együttessel közös rendezésében is a radikális, ám finom provokációra utazik.

Az előadás a közhelyen túli közös helyet keresi, azt kutatja, hogyan kerülhetünk közelebb egy másik ember megértéséhez a saját történetünkön keresztül. Az alkotók mindezt táncos és szöveges formában, humorral és öniróniával, egyszerre hiperrealista és absztrakt stílusban fogalmazzák meg, élőben kevert zenével, DJ közreműködésével. A nézők könnyen magukra ismerhetnek a gesztusokban, mozdulatokban és történetekben, akárcsak egy popdalban. Az előadás egypercnyi köztéri szemlélődés megnyújtott, elmélyített, magunkra és egymásra vonatkoztatott olvasata.

Ardai Petra, Hollandiában alkotó magyar rendezőn kívül a Tünet Együttes korábban már külföldi művészekkel is dolgozott. 2011 februárjában bemutatott Propaganda című darabjukat a Frans Poelstra és Robert Steijn alapította united sorry művészduóval közösen készítették.

Rendező
ARDAI Petra
Koreográfus-asszisztens
HÓD Adrienn
Előadók-alkotótársak
CUHORKA Emese / GŐZ István / Valencia JAMES / SZABÓ Réka / SZÁSZ Dániel / VARGA Vince
Zene, hang, zörej
VARGA Vince
Kosztüm
SZABADOS Luca
Fénytervező
SZIRTES Attila
Külön köszönet
FURULYÁS Dóra / KÁRPÁTI Péter / MOLNÁR Csaba

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Tünet Együttes
KÖZHELY
Tánc
2014. április 14. 19.00 óra és 15. 20.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás