Troye Sivan új videójában is gyakorlatilag tabuk nélkül ünnepli a szabad szerelmet

Avatar photo
2019.01.10., 21:16

A dél-afrikai születésű ausztrál énekes, dalszövegíró, YouTuber és színész sokak szerint tavaly megjelent, Bloom című albumával a 2018-as év egyik legjobb poplemezét hozta, melyről ezúttal a Lucky Strike-hoz forgatott egy nyári hangulatú, tabuk nélküli szerelmi videót.

Troye Sivan

Troye Sivan 2018. január 10-én adta ki My My My című dalát, amely nagyszerű fogadtatásnak örvendett. Az év első dala teljes ellentéte eddigi munkáinak, Pitchfork szavaival élve „a szabad szerelem és a szexuális vágy ünnepléséről” szól a felvétel. Az NPR Music is megerősítette, hogy a dal és a zenei videó is tükrözi Troye szabad szexualitását: „Nem minden napi dolog egy fiatal queer srácot látni, aki teljesen önmagát adja zenéjével és videójával, ezzel arra késztetve minket is, hogy együtt táncoljunk vele.” Troye egy későbbi interjúban elismerte, hogy a második albumát barátja, az amerikai modell, Jacob Bixenman ihlette.

A Bloom című teljes album augusztus 31-én került megjelenésre, amelyen olyan dalok kaptak helyet, mint a klipjeikkel is nagyot ment Bloom, vagy a Dance to This, amit egyik legjobb barátjával, Ariana Grande-val közösen adtak elő.

2019-ben pedig (alig hogy megjelent a Golden Globe-díjátadón, ahol jelölést kapott a Boy Erased című filmben nyújtott alakításáért) kihozta a Lucky Strike című dalának videóját is, amiben szintén nem rejt véka alá semmit érzelmeiből: az Emma Westenberg-rendezte klipben a kaliforniai tengerparton vérzik és szakad meg a szíve egy másik fiúért…

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sivan egyébként 2010-ben vallotta be szüleinek, hogy a saját neméhez vonzódik, majd három évvel később, 2013. augusztus 7-én a legnagyobb videó megosztó oldalra feltöltött videóban beszélt erről először. 2016 augusztusa óta egy párt alkot Jacob Bixenman modellel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás