Több kategóriában is a legjobb fesztivál lehet a Sziget

Avatar photo
2014.11.12., 10:38

A legjobb európai fesztiválokat, illetve emellett zenészeket díjazó European Festival Awards szervezői kihirdették a döntőbe jutott zenei rendezvények névsorát. Idén rekordot döntöttek a szavazók, hiszen az EFA honlapján több mint 1 200 000 voksoló kattintott kedvenc fesztiváljára a különböző kategóriákban. Az EFA győzteseit 2015. január 14-én fogjuk  megismerni a groningeni Eurosonic Norderslaag fesztiválon, és nemrég kiderült, hogy bizony több magyar fesztivál is versenyben van a legjobbak között.


A legtöbb döntős jelölést a Sziget Fesztivál szerezte meg, hiszen három kategóriában is eséllyel indul a fődíjért: az idén látogatottsági rekordot döntő rendezvény lehet a Legjobb nagy fesztivál, illetve elnyerheti a Legjobb line-up és a Művészek kedvenc fesztiválja címet is. Eközben a Mastercard Balaton Sound és a VOLT a Legjobb közepes méretű fesztivállá válhat, a tavaly a Legjobb új fesztiválnak megválasztott B.my.Lake pedig a Legjobb kis fesztiváloknál szerepel.

euro-fest-awards-2014

A zenei (az év headlinere, az év felfedezettje, az év fesztiválhimnusza) jelölteket már korábban kihirdették (őket itt összegeztük), de voltak olyan kategóriák, amelyekbe a szavazók nem szólhattak bele voksaikkal. Ilyen volt az év promótere: ez a cím idén az FKP Scorpio (Németország), a Friendly Fire (Hollandia), a Live Nation (Belgium), a Metropolis (United Kingdom) és az ID&T (Belgium) között fog eldőlni.

A környezetvédelemre leginkább hangsúlyt fektető fesztiválok nyerhetik el a „zöld díjat”: 2014-ben a Boom (Portugália), a Cabaret Vert (Franciaország), a Cambridge Folk Festival (Egyesült Királyság), a Fusion (Németország), az Ilosaarirock (Finnország), az Isle Of Wight (Egyesült Királyság). a Maifeld Derby (Németország), a Melt! (Németország), a Mysteryland (Hollandia), a Northside (Dánia), az Øya Festival (Norvégia), a Rock Am Ring (Németország), a Roskilde (Dánia) , a Shambala (Egyesült Királyság), a We Love Green (Franciaország) és a Welcome to the Future (Hollandia) szervezői figyeltek oda legjobban a környezetre.

Ezek mellett kiosztanak még egy innovációs díjat (tavaly a svájci Paleo nyerte), illetve életműdíjat, továbbá idén először egy olyan személyt is díjaznak, aki profizmusával és szenvedélyes munkavégzésével hívta fel magára a figyelmet.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bár a fesztiválokra már nem lehet szavazni, Európa kedvenc popzenészét még mindig megválaszthatjátok – az erről szóló szavazásról itt írtunk!

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás