Tízéves fennállását és egy újabb izgalmas fejezet kezdetét jelképezi a White Lies ötödik albuma

Avatar photo
2018.09.17., 20:22

Három évvel a Friends című lemezének kiadása után érkezik a folytatás a White Lies-tól, amely ötödik stúdióalbuma, a Five megjelentetésére készül. A bejelentést egy hétperces, nagy ívű szám kíséri, a Time To Give pedig dalszöveges videót is kapott egyben, sőt, egy nagyobb turné ténye is biztossá vált.

A White Lies tagjaival, azaz Harry McVeigh énekes-gitárossal, Charles Cave basszusgitárossal és Jack Lawrence-Brown dobossal tavaly nyáron a Szigeten interjúztunk, akkor pedig elhangzott tőlük, hogy ha már összejött egy albumnyi tényleg jó dal, akkor rögtön fel is veszik azt. A 2016-os Friends című lemezt követően úgy tűnik, ez idénre állt össze, hiszen a brit együttes most jelentette be ötödik albumának hírét.

 
 

A nem túlbonyolítva csak Five-ra keresztelt lemez 2019. február 1-jén jelenik meg, és kilenc szerzeményt fog tartalmazni. A banda ezzel az albummal az egy évtizedes működését is ünnepli, új lemezét pedig a [PIAS] Recordings adja majd ki. A zenekar sajtóközleményében így fogalmazott:

„Ez az album mérföldkő a White Lies számára. Ez jelképezi azt, hogy egy évtizede vagyunk együtt egy bandaként, amely arra ösztönzött minket, hogy tágítsuk a hangzásvilágunkat, és hogy új területeket érjünk el művészileg. Ez egyben egy új és izgalmas fejezet kezdetét is jelenti számunkra.”

Az album írása és a felvétele az Atlanti-óceán mindkét oldalán zajlott, hiszen a londoni illetőségű trió egy időre Los Angeles-be tette át a székhelyét, hogy az új anyagon régi ismerősükkel, Ed Bullerrel dolgozzanak. Ő volt a producere két korábbi White Lies-lemeznek, a nagy sikerű debütálásnak, a To Lose My Life…-nak, valamint a sorban harmadik albumnak, a Big TV-nek. A Five további közreműködőinek listája is neves szereplőkkel van tele: a hangmérnök a korábban az Arctic Monkeys-szal és a Foo Fighters-szel is dolgozó James Brown volt, a Grammy-díjas Alan Moulder (nála az új albumra készülő The Smashing Pumpkins, a Nine Inch Nails és a The Killers sorolható fel) a banda első két lemeze után most ismét visszatért a keverőpult mögé, emellett az elismert producer, Flood is besegített, sőt néhány számban szintiken és egyéb billentyűs hangszereken is ő hallható.

Az új lemez első ízelítőjeként egyből egy hétperces számot adott ki a White Lies, a Time To Give pedig egyelőre egy dalszöveges videót kapott maga mellé:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Five az alábbi borítóval fog megjelenni 2019. február 1-jén:

 
 

És ez lesz a számlista:

01 Time To Give
02 Never Alone
03 Finish Line
04 Kick Me
05 Tokyo
06 Jo?
07 Denial
08 Believe It
09 Fire And Wings

A White Lies egy hosszabb Európa-turnéra indul 2019-ben, amelyre elsőként a banda oldalán a hírlevélre feliratkozók tudnak majd jegyet venni szeptember 19-től, mindenki más pedig szeptember 21-től. Magyar dátumról egyelőre nincs hír, a legközelebbi opciók Bécs és Zágráb lehetnek a hazai rajongók számára.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás