The Poster Boy – új hazai gitárpop-formáció

Avatar photo
2011.11.19., 10:21

A Poster Boy eredetileg a két énekes-frontember, Mayer R. Noel (The Walrus) és Poniklo Imre (Amber Smith) projektjének indult, “fiókban maradt” dalok hasznosítására. A projekt aztán elég hamar és spontán formálódott igazi zenekarrá. Mike Zwecker (ex-Kispál és a Borz, Bastiaan) érkezével nem csak dobost, de szövegírót és “ideologistát” is kapott a zenekar, majd Fülöp Bence (Kamikaze Scotsman) basszusgitárossal kiegészülve láttak neki a gyakorlatilag két hónap alatt megírt dalok felvételeinek.

Ennek eredménye a most ősszel felvett és 2012 januárjában megjelentetni tervezett Things We Had Time For című bemutatkozó lemez – mely egy fiú és lány történetéről szóló dalciklus-konceptalbum -, amelyről két dalt már decemberben bemutat a Poster Boy az interneten. Hamarosan három koncertből álló miniturné keretében élőben is bemutatkozik a csapat: december elsején Budapesten a Dürer Kertben, 2-án Nagyváradon, 3-án pedig Békéscsabán játszanak a Bastiaan társaságában.

(MR2)

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás