Tesla.rar – Amikor egy blog után, az építkezésen van a hangsúly

Avatar photo
2014.05.29., 10:00

A budapesti bulinegyed ütőerén, a Kazincy utca 21-ben, valami készülődik. Erről árulkodik a volt trafóház, ami most egy időre rejtélyes csomagolást kapott. A várakozás időszaka egyáltalán nem lesz csendes. Az épületháló életre hívott egy izgalmas, vetíthető felületet, ami körül benépesül az udvar, a Tesla.rar.


A rövidesen megnyíló Tesla.rar a Tesla-evolúció második fontos állomása. A történet egy bloggal indult, a Tesla.wav-val, ami előremutató és okos elektronikus zenei témákkal hiánypótló szerepet hivatott betölteni a hazai piacon. Nem véletlen, hogy fél évvel az indulás után máris erős közösséget épített, olyan olvasókkal, akiknek számít, mire mozdulnak igazán a világ A&R menedzserei és klubjai.

A Tesla.rar az építési felület felhasználásának gondolatán indult el, és a mögötte zajló építkezés végéig a várakozás izgatott pillanataira épül. Egy installatív tér alakul így, amelyben megférnek egymás mellett a videó projektek, vetítések, zenei és kult programok és a nyáresti iszogatás is.

A 16×23 m-es háló egy interaktív visszaszámlálónak ad monumentális felületet. A rajta megjelenő tartalmak az idő múlását vizualizálják egészen a ház megnyitásáig.

A hely arculatára reagálva, különböző interferenciák, digitális zajok és effektek jelennek meg, amit a helyen tartózkodók akár maguk is befolyásolhatnak majd.

A június 13-15-i hivatalos nyitást megelőzően már május utolsó hétvégéjétől elindul a tesztüzem. Ennek első felvonásaként május 30-án pénteken a tér által ihletett hanginstallációval készülnek. Ezt követően 31-én szombaton a Budapest Essentials fesztivál pop-up helyszíneként 18:00-tól kezdődő program keretében Holalo Dj set, Crimson és Vikipop vár titeteket.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás