Teljessé vált Nils Frahm levezető EP-trilógiája – Megjelent az Encores 3

Avatar photo
2019.09.20., 21:12

Miután Nils Frahm kihozta az All Melody című, mind a szakma, mind a rajongók körében elképesztően nagyot menő albumát, kiderült, hogy bőven maradt még kiadatlan zene a tarsolyában. Két EP-t is kaptunk azóta a német művésztől, és ma megérkezett a harmadik, egyben záró felvonás az Encores 3 képében. Ráadásul most már azt is tudjuk, hogy ebből a három hanganyagból valójában egy nagylemez, az All Encores állt össze, amely október 18-án jön ki.

Születésnapját egy új EP megjelentetésével ünnepli Nils Frahm, a mindössze három számot magába foglaló, de még így is fél órás Encores 3 pedig lezárja az All Melody-korszakot. A német művész 2018-ban megjelent (és általunk is szeretett) albumát a világ minden táján csodálták, e tényt pedig telt házas koncertek (köztük két budapesti est is) egész sora igazolja. Frahm a berlini Funkhausban alakított ki magának egy stúdiót, a Saal 3-t, melynek falai között nemcsak legutóbbi – a német zongorista korábbi munkásságát meghatározó modern klasszikus stílust már eléggé elhagyó – nagylemeze, hanem számos egyéb szerzemény (összesen kb. hatvan dalvázlat) is született.

 
 

“Az Encores ötlete még az All Melody előttre nyúlik vissza; akkor még az volt a terv, hogy legyen három megjelenés, mindegyik a saját, eltérő zenei stílusával és témájával, akár egy tripla albumként. De az All Melody túlnőtte magát, és minden egyéb kezdeti koncepciót felülírt”nyilatkozta Frahm, amikor tavaly júniusban meglepetésként kiadta az Encores 1 EP-t. Az ötszámos hanganyag az akusztikus hangzásra összpontosít egyetlen zongora és egy harmónium segítségével.

Ezután idén januárban jelent meg az Encores 2 EP, amely ambientesebb hangképekben utazik: “az All Melody univerzuma körül kering, de a saját világát is éli”foglalta össze a lényeget a német zongorista.

 
 

Nils Frahm éppen ma ünnepli 37. születésnapját, egyúttal a mai dátum az Encores 3 EP érkezését is jelenti. A hanganyagon található három szám elsősorban a ritmikus elemekre és az elektronikára épít, olvasható az Erased Tapes összefoglalójában. Az Artificially Intelligent a művész által épített orgona lehetőségeit mutatja be, az All Armed most először hallható lemezen, miközben 2015 óta képezi részét Frahm koncertjeinek, az Amirador pedig már azt sejteti, mi várható a későbbiekben.

Íme az Encores 3 a teljes mivoltában:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Október 18-án pedig érkezik az All Encores, amely – ahogy a címe is sejteti – egybefogja mind a három EP-t és azok 80 percnyi hanganyagát, így vezetve le a tavalyi All Melody-t.

Bár ezek a szerzemények javarészt a 2018-as nagylemez felvételei idején születtek, az annak megjelenését követő koncertek során finomodtak végső formájukba. Az All Encores tökéletesen reprezentálja Frahm azon képességét, melynek köszönhetően ő a színpadon képes páratlanná formálni a saját művészetét.

 
 

Nils Frahm továbbra is rendületlenül turnézik, októberben még el lehet csípni néhány európai alkalmon, a dátumok a honlapján olvashatóak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás