Szívbaj – The Pains of Being Pure at Heart – Belong (2011)

A Belong csapongó menete változatosságot nyújt. Izgalmas, amikor az ember hallójáratait karcoló gitárok és a kórus elhalkulnak, és átadják a helyet a dalokban nagy szerepet játszó basszusnak, billentyűnek és a szinte kisfiús éneknek. Kip Berman, az énekes nagyon erősen emlékeztet egy tinédzser srácra, mégis sugárzik a hangjából valami jóleső határozottság. Szinte belengi a számokat, amelyek ennek köszönhetően még vidámabban (mondhatni kedvesebben) szólnak.

Nem is beszélve a dalszövegekről, melyek általában az énekes múltjának darabkáiból táplálkoznak, befogadható köntösbe csomagolva. Kevesebbet reflektálnak a fiatalkori problémákra, valamint nagyrészt eltűntek az altáji poénok is – talán egyesek nagy bánatára. Állítólag a nagyszüleik is hallgatják a dalaikat, érthető a finomítás… A hangszerelésre, meg úgy általánosságban a dalokra rengeteg más elődöt rá lehetne húzni, a The Cure-tól, a Sonic Youth-on át, a Half Japanese-ig, és még sorolhatnánk, tehát a 80-as, 90-es évek ismertetőjegyeit ültették át egy néhol karcosabb hangzású noise pop/shoegaze keverékbe. A tempó és az erő váltakozása állandó, amit jórészt már megszokhatott az, aki hallgatta az első albumot, vagy akármelyik klasszikust a ’85-től mondjuk ’96-ig tartó időszakból. Ami még észrevehető a Belong-on, hogy azt a kevés lo-fi attitűdöt is kiőrölték magukból. A lemez tisztán cseng, de ez nem azt jelenti, hogy a keményen torzított gitárok kevesebbszer szólalnának meg.

A lemez nem csak változatos, de egy finom egyensúlyt is tart a boldog-szerelmes, és az összetört szívekről szóló dalok között. Bár az utóbbiakra is – jobb esetben – legalább egy hétig mozgásra rándul a hallgató lába, ha csak eszébe jut egy taktus. Ilyen például az albumot beharangozó szám, a Heart In Your Heartbreak, ami egy keserű történet, viszont olyan lendülettel és vidáman adják elő, hogy szinte bátorítólag hat az emberre. Aki hallja, nem hagyhatja el magát… az ki van zárva.