Szintet ugrik a Minimyst

Avatar photo
2016.03.17., 15:01

Tavalyi debütáló albumával, a Hard Waterrel minket is magával ragadott Minimyst, aki nem sokáig rejtette el új szerzeményeit: ma három friss dalt kaptunk kézhez (és fülhöz) a Venus című EP formájában.



12596751_455270411349840_2047783598_o

Minimyst (azaz Mészáros István) elismerésre méltó bemutatkozó albummal jelentkezett tavaly: a Hard Water elektronikával fűszerezett, downtempós popjával hamar a szakma és a közönség látó- és hallókörébe került (és nálunk is a kedvenc 2015-ös magyar lemezek között landolt). A folytatásra nem kellett sokat várni, hiszen nagyjából az igazi tavasz megérkeztével együtt vadonatúj Minimyst-számok is az éterbe kerültek.

venus

A Venus című EP három szerzeménnyel a fedélzetén jött ki, és már rögtön a címadó nyitódal rávilágít, hogy itt némileg a megszokottól eltérő hangulat vár minket. A Hard Waterben még alapvetően melankolikusabb, sötétebb hangtónusok domináltak, az új EP viszont könnyedebb, tempósabb, laza dallamvonulatok slágeres csokra.

„A Venus EP egyfajta férfiúi rácsodálkozás a nőiségre, mint olyasvalamire, ami hatalmasabb nálunk és egyúttal örök ismeretlenségbe burkolózik. A főhős az áldozat szerepében tetszeleg és a szerelemről mesél, amely – ahogy az lenni szokott – ezért vagy azért beteljesületlen marad” – árulta el Minimyst a Recordernek.

A már koncerten is tesztelt Venus lendületből közönségkedvenc a táncolósabb ritmikának köszönhetően, a The Uncatchable pedig ezen a vonalon maradva hozza a fejbólogatós ütemeket. Mondhatni a Minimyst-gyökerekhez kanyarodik vissza a Surprise (ezt már élőben is rögzítették), amelyben a mélyre behúzó szintimomentumok mellett szomorú gitárszólamok háttere öleli körbe a Vanyuscsák Bernadett hangjával kiegészülő vokált.

Az EP elérhető a streaming oldalakon, valamint a hivatalos YouTube-csatornán:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A koncerten hatfősre (Szabó Bálint – gitár, Benedek Tamás – dob, Benedetti Péter – basszusgitár, Szesztay Dávid – billentyűk, Vanyuscsák Bernadett – vokál) bővülő Minimystet május 20-án láthatjátok az A38 Hajón Senával közösen (az eredetileg március 25-ére tervezett koncert betegség miatt elmarad!).

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás