Szétszakadva, talajt vesztve – Osztrák pszichodrámát szemléztünk a Szemrevaló Filmfesztiválon
Mindenki kerülhet nehéz helyzetbe az életben: felnőtt létünk minden egyes napján – a kevés szerencsést kivéve – egy finom, vékony vonalon járunk mindannyian, a káosz és őrület határmezsgyéjén, és (ahogy sok filmben, talán a leginkább emlékezetes Összeomlásban is láthattuk) gyakran nem hiányzik más, csak egy apró lökés, hogy átlendüljünk a sötétségbe. Erről és sok egyébről szól az osztrák rendezőnő, Marie Kreutzer legújabb filmje, a Talajt vesztve, amelyet itthon moziban először az idei Sehenswert | Szemrevaló Filmfesztiválon láthatott a közönség. Nyomokban spoileres írásunk az alábbiakban olvasható.
A Talajt vesztve (Der Boden unter den Füßen) főhőse Lola, a fiatal, relatíve sikeres üzleti tanácsadó, akinek látszólag minden rendben van az életével: keményen dolgozik, folyamatosan úton van, kollégái megbecsülik, arra azonban már a film felütéséből is rájöhetünk, hogy a felszín alatt valami mélyebb, régóta jelen lévő sötétség árnyékolja be napjait. Ez a sötétség először a nővére, Conny személyében lép be a történetbe, aki paranoid skizofrén, rendszeres pszichiátriai kezelés alatt áll, és legújabb öngyilkossági kísérlete után folyamatos figyelemre van szüksége Lola részéről.
A felelősség és a felelősségvállalás időnkénti hiánya miatti bűntudat aztán lassan elkezdi felőrölni Lolát, különösen, hogy a munkahelyén is állandó nyomás alatt van, és folyamatosan meg kell felelnie Elise-nek, aki nemcsak a főnöke, de a szeretője is.
A fiatal főhősnek így másik két, az életében állandóan jelen lévő és abból részt követelő nő elvárásainak is eleget kell tennie, ebbe pedig szépen lassan beleőrül. Vagyis pontos választ nem kapunk arra, hogy vajon a Lola családjában jelen lévő mentális betegségek az ő esetében is kezdik-e szépen lassan megmutatni magukat, vagy esetleg csak a túlterheltség és állandó rohanás az oka a furcsa, talán képzelt telefonhívásoknak, amiket kap, ne adj’ isten a pozíciójára pályázó kollégái próbálják csak a bolondját járatni vele.
A filmnek ez a szála idővel elhal, a természetfeletti (?), pszichothrillerekre hajazó rejtély soha nem kerül megoldásra, de nem is ez a lényeg.
A hangsúly annak az ábrázolásán van, hogy egy emberi interakciókra soha meg nem tanított, hagyományos családi életben talán soha részt nem vett ember, aki még a lakókörnyezetében is a hotelszobák sivár ridegségét részesíti előnyben, miként próbál meg kapcsolódni másokhoz, és hogyan küzd meg azzal az érzelmi teherrel, amit egy testvéri és szerelmi kapcsolat jelent. Lolát mindenütt sötét árnyékként követik a testvére iránti felelőssége, valamint a szerelme elvárásai, ezek miatt pedig a legnagyobb ellensége végül saját maga lesz, akivel azonban megküzdeni a legnehezebb.
Ilyenkor a címben is emlegetett talaj valóban könnyen kicsusszan a lába alól még az erős szociális hálóval rendelkező embereknek is, akik pedig pusztán szakmai sikereik vagy mentális és fizikai teljesítményük alapján rakják össze személyiségüket, azok számára szinte biztos a talajvesztés.
És hogy van-e feloldozás mindennek a végén? Elengedés talán, megváltás soha.
Lolát ugyanúgy egyedül látjuk a film zárójelenetében, mint a nyitányban, Valerie Pachner kimért, de minden rezdülésében hiteles játékának köszönhetően együtt lihegünk vele, miközben köreit rója Bécs parkjaiban. „Szemét lesüti, nem látja már, ki is valójában, mozgása tétova, és furcsa léptekkel halad” egy ismeretlen, valószínűleg nem túl fényes, inkább hamu- és krómszürke jövő felé.
Bár a film Budapesten már nem elérhető a mozik kínálatából, a Szemrevaló Filmfesztivál (amelyről itt írtunk) a fővárosi nyitás után Pécsett, Szegeden és Debrecenben is folytatódik, valamint a szemfülesebbek a streaming szolgáltatók kínálatában is megtalálhatják Marie Kreutzer alkotását (A talaj a lábam alatt címen).
Fotók: Művész Artmozi / Szemrevaló Filmfesztivál
