“Szeretem a változás kockázatát” – Foals-interjú

Morvai Zsolt
2014.07.15., 11:26

A VOLT fesztivál egyik meghatározó pontjának számított a harmadik nap, ugyanis a Magyarországot mindig csak éppen elkerülő Foals tette tiszteletét Sopronban. Az energikus és több ízben is csodálatos koncert után Yannis Philippakisszal, a zenekar frontemberével ültünk le beszélgetni kicsit a zenekarról és az alkotási folyamatairól.


Amint elkezdtetek játszani, a tömeget mintha egy mágnes vonzotta volna a színpadhoz. Mindenki azonnal táncolt és ugrált, ami persze természetes ilyenkor, de az arcokon látni lehetett egyfajta stresszmentességet, mintha a koncert erejéig mindent elengedtek volna. Nekik ilyen érzés a színpad előtt – nektek milyen érzés játszani a dalokat, amik kiváltják ezt?

Amikor egy show jól sikerül, természetesen én is felszabadultnak és elégedettnek érzem magam. Szerintem ha megvan benned a késztetés, hogy zenét csinálj, és azt egy színpadon előadd, néha azt jelenti, hogy van benned egy űr, amit kívülről kell feltölteni. Tehát amikor olyan zenét írsz, amivel a közönség könnyen együtt tud érezni, és mondjuk a hatással is van az életükre, kialakul egy kapcsolat, ami téged is feltölt energiával.

A mai közönség milyen volt, ha így tekintünk rájuk?

Csodálatos, nagyon élveztem a koncertet. Nem tudtam, hogy mire számítsak, mert ez volt az első koncertünk a fesztiválon, és ha jobban belegondolok, Magyarországon is, de teljesen el voltam dőlve. Rengeteg szeretetet kaptunk.

A 2013-as albumotok hatalmas siker volt, de konkrétan te elégedett vagy a Holy Fire megjelenése óta eltelt időszakkal?

Igen, teljesen, mert olyan helyeken játszottunk, ahol előtte még nem jártunk… És… (itt kicsit elrévedt, látszólag az éppen játszó 30 Seconds To Marst hallgatja) Bocsánat, csak kicsit elvonta a figyelmemet. (nevet) De igazából nem is tudom, mit kéne elvárnom… A zeneszerzés és a dalírás egy teljesen privát és bensőséges dolog, ami gyakran egy nagyon magányos folyamat is lehet, de én olyan zenét szeretnék csinálni, amit én magam tartok izgalmasnak, hogy valami olyat készítsek, amilyet eddig még nem. Igazából addig, amíg nem egy hatalmas bukás, vagy nem mondják azt neked, hogy rettenetes, és tudsz vele turnézni, addig minden oké.

Én például mindennap csak zenét szeretnék játszani, szóval eddig jól haladok.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ahogy ez majdnem minden bandánál lenni szokott, minden lemezetekkel kicsit komolyodtatok, változtatok. A Total Life Forever nem olyan, mint az Antidotes, a Holy Fire pedig megint más, mint a Total Life Forever. Ez nálatok egy tudatos dolog, vagy csak azt csináljátok, ami jól esik, ergo teljes szívből zenéltek?

Most már, hogy megtörtént párszor ez a változás, szinte már természetessé vált, és magától jön. Kitapostunk egy utat magunknak. Meg persze nekünk is csalódás lenne, ha kiadnánk egy ugyanolyan lemezt, mint az előzőek, tehát mindenképpen egy előrehaladó folyamatnak kell beindulnia. Nekünk ez általában abban gyökeredzik, hogy eléggé nyughatatlanok vagyunk, tehát mindig jön valami új. Úgy érzem, hogy ha csináltunk valamit az egyik lemezen, ami jó lett és sikeres, az rendben van, de amikor elkezdtünk zenélni, volt egy tervem, hogy egy technohatásokkal tűzdelt, táncolható lemezt készítsünk, és amikor ezt megcsináltuk, akkor már tudtam, hogy nem akarok még egy ilyet. Nem akarok az az ember lenni, aki kétszer ugyanazt megcsinálja. Most te azt mondod, hogy ez természetes, de a legtöbb zenekar, itt a fesztiválon is és a világon, nem ezt csinálják. Keresnek egy kényelmes stílust, és azt próbálják teljesen kizsigerelni 2-4-5 albumon keresztül. Szerinted természetes, de tényleg kevés ember csinálja ezt. Én szeretem a változás kockázatát.

Egy jó ideje néhány előadóval együtt elég hevesen léptél fel a Spotify üzleti modelljével szemben. Még mindig kitartasz a véleményed mellett?

Leszögezném előre, hogy nem a streamingszolgáltatások ellen irányul a nemtetszésem, csak az ellen, hogy nem fizetnek eleget. Magával a szolgáltatással semmi baj nincs, teljesen jó, de úgy érzem, hogy ha a hanganyagodért 0.001 centet kapsz lejátszásonként, az nem fair. Emellett meg az is zavaró, hogy ha egy nagyobb kiadónál vagy, nincs beleszólásod abba, hogy fent akarsz-e lenni a Spotify-on, mivel a cégnek alapból van egy szerződése, úgyhogy az egész katalógusukat átadják a szolgáltatónak. Ilyen például a Warner Bros. zenekarai. Nekem pedig nem tetszik az a tény, hogy a zeném egy olyan helyen szerepel, ahol nem értékelik normálisan. Nem tartom etikusnak azt, hogy a zene így veszti el az értékét, olcsóvá válik, értelmetlenné, ugyanolyan lesz, mint egy papírzsepi. Ezt most nem kapzsiságból mondom, de a torrentek és a streaming teljesen elértéktelenítik a zene koncepcióját, úgymond eldobhatóvá, egyszer használatossá teszi őket. Vegyük például Fela Kutit, akinek egy élete munkája felkerül a netre, ahol meghallgathatod ingyen, vagy letöltheted tíz perc alatt, hogy porosodjon az iTunesodban.

Ez kicsit szégyenteljes, mivel teljesen leminősíti a művész igyekezetét és kreativitását.

Ha már a zenéről, mint termékről van szó, hogyan tudod bebiztosítani azt, hogy a zenélés ne váljon munkává?

Nem igazán tudom, de pont mostanában jött el a pont, hogy ezzel szembe kell néznem. Egészen eddig nem éreztem ezt… Persze, még mindig élvézem, hogy minden este koncertezem, tehát turné alatt nem bánom, de próbálok rákészülni arra, hogy amikor mondjuk a következő lemezt elkezdjük felvenni, akkor azt saját elhatározásból tegyem, ne azért, mert valaki már noszogat, hogy ideje van. Én azt hiszem, azzal biztosítom be magam, hogy mindig hagyok magamnak időt a félrevonulásra, és csak akkor írok, ha éppen úgy érzem, kvázi szívből.

Lehet, kicsit korai még ezt kérdezni, de éppen mostanában, véletlenül nem vonultál félre valamennyit, hogy írj pár új dalt?

Hát nem igazán tudom, hogy tudnám ezt megfogalmazni, mert egy nagyon korai szakaszban vagyunk. Van pár dal, amik elkezdtek alakulgatni, elég kemények eddig – ezekre a turnézás miatt inkább az élő show-k, a koncertezések hatottak –, de ezek mellett van pár könnyed és gyengéd témánk, olyanok, mint a Spanish Sahara, a Late Night vagy a Moon, de ezek gyakran átalakulnak az utazásaink közben…

Mondhatni városról városra mindig változik valami.

Pontosan. Korai lenne még erről bármi konkrétat is mondani, de van pár nagyon jó ötletem, csak még nem tudom, hogyan fogom őket zeneileg megjeleníteni.

Interjú: Morvai Zsolt
Fotó: Petrásovits Dániel

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás