Személyes élethelyzetek és generációs problémák elevenednek meg a kortárstánc nyelvén a Trafó új bemutatójában

Avatar photo
2018.03.5., 17:26

Négy harmincas nő. Mindannyian a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek, de így négyen még soha sem dolgoztak együtt. Első közös alkotásuk a Tatiana. Puskin? Talán. Is. Személyes élethelyzetek, generációs problémák. Viszonyok. Szenvedélyek. Március 9-10-én a Trafóban, a Hazai pálya sorozat következő bemutatója.

Biczók Anna 1982-ben született, 21 évesen határozta el, hogy hivatásának választja a táncot, 23 évesen nyert felvételt a Budapest Kortárstánc Főiskola első induló évfolyamára. Dolgozott Hód Adrienn-nel, Szabó Rékával, Ladjánszki Mártával.

Fülöp László koreográfus társulatának, a Timothy and the Things-nek rendszeres alkotótársa, a there’s an elephant in every room… (2014) című darabjuk 2015 tavaszán elnyerte a legjobb kortárstánc előadásnak járó Lábán-díjat. 2014-ben Fülöp Lászlóval és a berlini székhelyű bigNotwendigkeit társulattal együttműködve mutatták be Hysterology c. produkciójukat a Sophiensaele-ban Berlinben. Legutóbb a Timothy and the Things-szel volt látható a Trafóban a Schrödingerre várva. Márciusi fellépése még a MU Színházban: bodylotion co-dance_PÁRBAJ.

Dányi Viktória 1987-ben született. A Budapest Táncművészeti Szakközép- és Főiskolán, majd a London Contemporary Dance Schoolban tanult. 2007-óta dolgozik előadóként és alkotóként. Az utóbbi években kreatívmozgás-foglalkozásokat tart gyerekeknek. Részt vett többek közt a Tünet Együttes, Jérôme Bel, Vass Imre, Hiroaki Umeda, Mészáros Máté, Kálmán Eszter, Molnár Csaba, Gál Eszter, Pataky Klári, Gergye Krisztián, Hód Adrienn, Nagy Zoltán és Boross Martin munkáiban. Alkotóként közös együttműködésekben (BLOOM, DányiMolnárVadas, Dányi-Porteleki) szeret gondolkozni. Két munkája is (City, Nyúzzatok meg) Lábán Rudolf-díjat kapott, illetve már Vadas Zsófia Tamarával együtt 2014-ben beválogatta az Aerowaves hálózat abba a nemzetközi húszas listába (419 jelentkezőből), ahová az év legjobb új alkotásait keresik fiatal koreográfusoktól.

A művészetről és előadó-művészetről alkotott elképzelései szerteágazóak, munkáiban szerepet kapnak a kísérleti és improvizációs eljárások, a műfaji keveredések, a koreográfia tágabb értelmezése, a tánc és színház új találkozási pontjainak keresése.

Furulyás Dóra 33 éves kortárstánc-művész. 2005-ben nyert felvételt az akkor induló Budapest Kortárstánc Főiskolára. Tanulmányai befejezése után a Tünet Együttessel kezdett dolgozni, 2010 óta a társulat tagja. Prózai szerepekben is megjelenik a Tünet Együttessel koprodukcióban létrehozott Titkos Társulat: Az álom féltestvére, valamint Ördög Tamás: Négy fal között című darabjában. Dolgozott Eleonore Valère-rel, Hód Adrienn-nel, Nagy Józseffel, Ardai Petrával és a Timothy and the Things-szel.

Dányi Viktória és Furulyás Dóra szintén a Hazai pálya sorozat keretén belül, Szabó Réka koreográfiájában, a nagy sikerű Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadásban is együtt táncol.

Vadas Zsófia Tamara táncos, koreográfus, táncpedagógus. Koreográfiát és táncpedagógiát tanult a Budapest Kortárstánc Főiskolán. Táncosként a Tünet Együttes és a Hodworks korábbi előadásaiban volt látható. Jelenleg Molnár Csaba (Az ökör, Eclipse), Vass Imre (Egyet nekem, egyet neked, Taking place, DEEPER) és a STEREO AKT (Felülről az ibolyát, Promenád) előadásaiban szerepel, mint táncos, illetve társalkotó. Saját munkáira a kollektív alkotói szemlélet, az új mozgásformák kutatása és a színházi tér újraértelmezése jellemző. 2012-ben a bécsi nemzetközi Impulstanz Festival danceWEB ösztöndíjasa volt. 2017-ben a Fülöp Viktor alkotói ösztöndíj nyertese lett. Saját kezdeményezésében, a Sleeping Beauty Projectben képzőművészekkel és zenésszel működik együtt, hogy a színházi megvalósulások mellett performatív akciókkal kutassák a tánc, a színház és képzőművészet határterületeit (Dream Experiment 2016, Sleeping Beauty Project 2017).

Az elmúlt években további állandó alkotópartnerei: Gryllus Ábris (Krund ni Ovel 2016, Post_ videoinstalláció 2017) Tóth Márton Emil és Marcio Cerber Canabarro.

Alkotók, előadók: Biczók Anna, Dányi Viktória, Furulyás Dóra, Vadas Zsófia Tamara
Fény: Dézsi Kata
Zene: Gryllus Ábris
Styling: Vass Csenge
Asszisztens: Kárpáti Lili Melánia, Vámos Janka
Fotó: Hevzso photography
Külön köszönet: Kálmán Eszter

Produkciós partnerek: Katlan Csoport, Műhely Alapítvány, Trafó
Támogatók: NKA, Tünet Együttes, SÍN, EMMI

A Trafó Hazai pálya sorozatának bemutatói:
1. Molnár/Vadas/Vass/Canabarro: Deeper
2. Tünet Együttes: Burok- a táguló idő összehúzódásai
3. Mészáros Máté: United Space of Ambivalence
4. Hodworks: Sunday
5. Forte társulat: Vaterland
6. Biczók/Dányi/Furulyás/Vadas: Tatianas
7. Timothy and the Things: Vadászat

Biczók / Dányi / Furulyás / Vadas: Tatiana
Bemutató
2018. 03. 09. 20:00
2018. 03. 10. 20:00
English friendly

Trafó-infó
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás