„Számomra minden a drum and bassről szól” – Wilkinson-interjú

Avatar photo
2015.04.30., 11:31

Wilkinson neve már szinte mindenkinek ismerős, aki egy kicsit is kedveli az elektronikus zenét, hiszen a brit drum and bass DJ rendszeres fellépője a budapesti kluboknak és a hazai fesztiváloknak, Afterglow című számát pedig rongyosra pörgették a rádiók is. A 26 éves srácot az Akváriumban sikerült meginterjúvolni, ahol többek között a készülő albumáról is beszélt, és egy kicsit bepillantattunk az életébe is.


Volt olyan szakasza az életednek, amiben ne játszott volna fontos szerepet a zene?

Nem igazán. Már 9 éves koromban dobolni kezdtem, és ez nagyon meghatározta a későbbi életem. Ekkor jött az, hogy elkezdtem zenélni, és zenekarokban játszani. Ettől kezdve zeneileg folyamatosan fejlődtem, majd, abbahagytam a dobolást, és tényleg a saját zenémet kezdtem el csinálni. Most pedig DJ vagyok, a saját számaimmal, a stílusommal, és megint minden a régi, megszokott kerékvágásban van. Nagyon jó érzés.

Hogyan jutottál el a dobolástól az elektronikus zenéig?

Amikor iskolás voltam, akkor megmutattam másoknak, hogyan kreálhat valaki egymaga zenét a számítógépen. Ez 12 éve volt, és örökre meghatározott mindent. Egyszerre mókás és érdekes dolog is, hogy egymagad raksz össze egy teljes számot, különböző hangszerekkel, anélkül, hogy stúdióban kellene felvenned az egészet. Emellett doboltam tovább, majd egyszer elkezdtem drum and basst hallgatni, és elhatároztam, hogy megpróbálok zenét csinálni ebben a műfajban. Ehhez megvettem a saját szoftverem, a többi pedig már történelem, de onnantól kezdve mindennap ezzel foglalkoztam, és ma is ezt csinálom.

1620523_10152241442671585_1200450925_n

Miért épp a drum and bass? Mi az, ami miatt pont ennél a stílusnál maradtál?

Olyan zenét csinálok, amit szeretnek az emberek, a rajongóim és más művészek, előadók is. Számomra minden a drum and bassről szól, és ez az, amiről az emberek is megismernek, ha azt hallják, Wilkinson. Szeretem és mindig is szerettem ezt a műfajt, a breakbeateket, az egésznek a sebességét, és nagyszerű érzés látni, amikor a te zenédre mozognak az emberek az egész show alatt. Tényleg remek.

Nagyon sok énekessel dolgoztál már együtt. Kivel volt a legjobb?

Erre elég nehéz válaszolni, mert mindegyikük teljesen más. A következő énekesem – hogy hencegjek egy kicsit – pont a barátnőm lesz, így egyértelműen ő a kedvencem, de minden énekes teljesen más személyiség és hang, így nehéz lenne megmondani. Itt van például az új dalom, a Hopelessly Coping, ami Thabóval készült. Nagyon tiszta és különleges hangja van, és egyébként is egy nagyon vicces srác, rengeteget poénkodtunk, szóval vele nagyon jó volt együtt dolgozni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mit csinálnál, ha nem ez lenne a hivatásod, nem zenész lennél?

Néha elgondolkodom ezen. Régebben kertész voltam, szóval valószínűleg még mindig kertész lennék. Szeretek kint lenni, bmx-ezni, szóval azt hiszem, ezzel tölteném az időt, mellette pedig kertészkednék. Valószínűleg.

Mi a legjobb dolog számodra abban, hogy híres vagy, vagy mi az, amiért nem jó?

Sokszor az a furcsa az egészben, hogy az én arcom van mindenütt, az én nevem látják az emberek, pedig rengetegen állnak mögöttem. Ott van például a producerem, akinek rengeteget köszönhetek, vagy az énekesek, akikkel együtt dolgozom, mégis mindenütt Wilkinson van, pedig nem csak az én érdemem. Egyébként nagyon nehéz számomra a sok interjú, illetve leginkább az, hogy ne legyek zavarban, amikor beszélgetek valakivel, hiszen nem léphetek ki egy beszélgetésből, amikor akarok. A jó oldala az egésznek viszont, hogy rengeteg dolgot kapok ingyen.

Mit éreztél az első nagy sikernél? Mit gondolsz, mi hozta ezt számodra?

Egyértelműen az Afterglow volt az első nagy áttörés, de egyben ez az a dal is, amit a leggyorsabban sikerült összeraknom, mert alig egy hónap alatt készült el, pedig más számokon akár egy fél évig vagy tovább is dolgozom, és mégis ezzel lettem sikeres, mondhatni. Persze egy jó videoklipre is szükség volt a dalhoz, az is rengeteget segített, illetve, hogy elkezdték játszani a rádiók és a tévék. Ez a sok dolog együtt hozta meg ezt az ismeretséget.

Említetted a klipet. Ehhez a saját életedből, párkapcsolatodból merítetted a dolgokat?

Vicces, mert rengetegen kérdeznek erről a videóról, pedig nem a saját életem ihlette, egyszerűen csak valami olyat szerettünk volna összehozni, amivel tudnak azonosulni az emberek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen érzés, amikor valaki megkér, hogy remixeld az egyik dalát? Leginkább a Prodigy-re gondolok most.

Elég rég nem remixeltem már számokat, általában a saját dalaimon dolgozom, és az teljesen lefoglal, de amikor megkért a Prodigy, hogy készítsek egy remixet a Wild Frontier kislemezükre, nagyon megtisztelve éreztem magam. Az ő nevük nagyjából egyet jelent az elektronikus zenével, ráadásul ez egy teljesen új dal. Nagyon bírom ezeket a srácokat és a zenéjüket, mondhatni ők a hőseim, szóval hihetetlen érzés volt. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez az egyik csúcspontja a karrieremnek.

Gondolkodtál már azon, hogy esetleg abbahagyod a zenélést, és valami máshoz kezdesz?

Nem szoktam arra gondolni, hogy abbahagyom az albumom, vagy hogy nem csinálok több számot. Bemegyek a stúdióba, amikor ihletet kapok, és csinálom a dolgokat. Most be kell fejeznem a második lemezemet, de emellett nagy rohanás az életem, rengeteget utazom, repülök, de mindig is zenét akartam csinálni, szóval bárhol is legyek a világon, ott biztosan lesz egy stúdióm, ahol írhatom a zenéimet az embereknek. Semmin nem változtatnék most, mármint, ha belegondolok, 26 éves vagyok, szeretem ezt az életvitelt, a sok különleges ételt mindenütt, és hogy nagyon jó emberekkel találkozom. Minden hétvégém így telik, és nagyszerű érzés. Múlt héten Prágában voltam, ami hatalmas élmény volt, őrület.

Szoktál időt szakítani a rajongóidra is? Illetve tudsz rájuk elég időt szánni?

Igyekszem, és ha tehetem, vissza is szoktam írni az üzeneteikre, de nem mindig jut rá időm, inkább Twitteren szoktam válaszolni a kérdésekre, de egyszerűen lehetetlen mindenkinek válaszolni, főleg akkor, ha sokat dolgozik az ember.

Wilkinson-Press-Photo

Interjú: Tóth Veronika

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás