Nem fontos, hogy hol készült, ami ezzel az emberrel a filmben megtörténik, bárhol megeshet Európában
„Képzeld el, hogy átgyűrűzik ide az ukrán válság, lemészárolják a családodat, és te ötezer euróval meg törött lábbal áthajózol Horvátországból Algériába, ahol arabul kezdesz tanulni, az alkotmányt, meg mindent, és biztonsági őr leszel egy algériai kisvárosban ötvenévesen. Azért ez nem ugyanaz, mint átköltözni Szegedről Debrecenbe.” – mondta Vranik Roland harmadik játékfilmjéről, Az állampolgárról, aminek hitelességet erősíti, hogy a főszereplők amatőrök, és a való életben is bevándorlók.
Vranik Roland | fotó: Fehér Károly
Vranik Roland már első játékfilmjéért – Fekete kefe (2005) – elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját; második mozifilmje – Adás (2009) – nagy sikerrel szerepelt a külföldi filmfesztiválokon. A nemzetközi porondon a Stockholmi Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált Az állampolgár forgatókönyvét Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), az SZFE tanára és Vranik Roland rendező közösen jegyzik. E megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.
Az állampolgár főszereplője az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson (Dr. Cake–Baly Marcel), aki menekültként él Magyarországon. Wilson évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb vágya és célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán. A felkészülésben a vele egykorú, magyar-történelem szakos tanárnő, Mari (Máhr Ági) segít neki, de a tanulás közben tanár és tanítvány között mély szerelem szövődik. Mari hatalmas döntést hoz: elhagyva férjét a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is sikerül, úgy tűnik, hogy hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja magát. Azonban váratlanul berobban a történetbe Shirin (Arghavan Shekari), a fiatal perzsa bevándorló lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a lakásukban bújtatja Shirint, így a helyzet lassan, de biztosan tarthatatlanná válik: a férfinak mindenképp döntenie kell a menekülttárs iránt érzett felelősség és a szerelem között.
Hasonló témával legutóbb Nagy Viktor Oszkár jelentkezett: Hivatal című TV-filmjét, amely egy fiktív bevándorlási hivatal mindennapjait dolgozza fel.
A rendező elmondta: nagyon nehéz elkerülni a sztereotípiákat, és már sok film született kifejezetten arról, hogy egy társadalom mennyire kirekesztő, ezért választotta a szerelmi témát ehhez a menekültfilmhez. „Megpróbáltam árnyaltabban, valami új, más szemszögből megközelíteni ezt a kérdést, hogy a menekültproblémát lefedje a szerelmi történet”- magyarázta.
Vranik szerint az állam, a hatalom sehol nem áll a helyzet magaslatán a menekültekkel kapcsolatban, akik elvesznek a bürokrácia útvesztőiben.
„Egyenként az emberek többségének az a természetes reakciója, hogy segítsen. De abban a pillanatban, amikor elér bennünket a tömegpszichózis vagy a félelem, hogy veszélyeztetnek minket a tömegek a kerítés túloldalán, az már egy nagyon más történet. Én éppen azért forgattam így ezt a filmet, hogy lebontsuk a tömegarcot, a migráns szót, és lássuk, hogy e mögött emberek vannak, akik vágyakkal, tervekkel, sorsokkal menekülnek egy borzalmas helyzetből.”
A filmre készülve egy évig végzett kutatásokat a témában, járt a Helsinki Bizottságban, a bevándorlási hivatalban, menekülttábori pszichológusoknál, találkozott menekültekkel, bevándorlókkal, hogy személyes tapasztalatai legyenek a valóságról. Ezek nyomán a forgatókönyv is változott, és ez adta meg film végleges formáját – mondta el Vranik Roland.
Borzalmasan nehéz a beilleszkedni vágyó emberek helyzete, és kicsit reménytelennek is tűnik – foglalta össze tapasztalatait.
„A beilleszkedés szempontjából egy migránsnak vagy bevándorlónak az a lényeg, hogy a szomszédja jó fej-e, kap-e munkát, rendes-e a főnöke a munkahelyén, ha a gyerekei iskolába járnak, segít-e nekik a tanító néni. Ahogy a mi életünk sem azon múlik, hogy a társadalom hogyan viszonyul hozzánk, hanem hogy milyen a kapcsolatunk a közvetlen környezetünkkel. Erre soha nem gondolunk, mindig a politikára vagy a rendszerre próbáljuk rátenni ezt a dolgot, pedig rajtunk múlik.”
„Nagyszerű, hogy mozikba kerül. Nem várt érdeklődés veszi körül a filmet. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan megy majd a mozikban” – mondta a rendező megjegyezve, hogy októberben Stockholmban már bemutatták, és az ottani közönség hasonlóan reagált, mint a magyar. „Megérinti az embereket, van sírás, nevetés, tapsolás a végén. Nem fontos, hogy hol készült, ami ezzel az emberrel a filmben megtörténik, bárhol megeshet Európában” – hangsúlyozta Vranik Roland.
