Sok szín, sokfajta beat és riff – mégis egységes az érzés a Fran Palermo új lemezén

Avatar photo
2016.05.12., 13:42

Alig egy évvel bemutatkozó albuma után, máris itt a Fran Palermo második nagylemeze, az eklektikus, táncos Razzle Dazzle. A jungle rock and roll banda május 13-án, az A38 gyomrában mutatja be új dalait.


fran palermo press2_2016

Bár a Fran Palermo eddig is híres volt arról, hogy lemezeiken tarka szivárványként elegyednek a legkülönfélébb zenei stílusok és hangszerek, a Razzle Dazzle, – ha lehet – most mindezt felülmúlta, a friss korongon a rock and roll mellett, ezúttal afro, punk, pop, sőt disco hatások is felelhetőek. „Valaki azt mondta, annyi féle ének hangzás van a lemezen, mintha több énekes lenne rajta, pedig csak egy volt. A sok szín a lemezen, a sok fajta beat és riff mégis egységes érzést ad és ugyanannyira Fran Palermo, mint a többi.”- kommentálja a dalokat Henri Gonzo, a zenekar frontembere.

A nyolc fős csapat tavaly megjelent lemeze óta sorra töltötte meg a budapesti klubokat koncertjeivel, fellépett többek között a VOLT Fesztiválon, a Művészetek Völgyében és a Bánkitó Fesztiválon, tavasszal Erdélyben turnézott, két hete pedig a Nagy-Szín-Pad! keretein belül nyerték el a legmagasabb pontszámot a zsűritől.

fran palermo_razzle dazzle cover

Ezeknek az élményeknek köszönhetően a Razzle Dazzle is egy nagyon intenzív alkotási folyamat eredménye, melyről így mesél Henri:

A dalok, amiket írtam az oxigént jelentettek nekem az elmúlt egy évben. Semmi mással nem foglalkoztam és olyan sokat dolgoztam rajta, hogy a végén annyit hallgattam, hogy a végleges verziókról, amit mindenki hallani fog nem tudtam, olyan lesz e, mint egy életmentő oxigénpalack – amilyennek éreztem, hogy lennie kéne – vagy gyenge és észrevehetetlen lesz, mint bármelyik random lélegzetünk. A zene emléket jelent nekem. Korszakot, évszakot, boldogságot, fájdalmat. Azért kell írnom, hogy emlékezzek és ezért is hallgatom. Sok emlékem nem létezne a fejemben, ha nem hallgatnám meg azokat a dalokat, amik azokban az időkben voltak a soundtrackjeim…”

A rengeteg hangszert felvonultató, 11 számos lemez felvételei a Stamusic Stúdióban készültek Stámusz Ferenc hangmérnök vezényletével, de az előző albumért is felelő Zwickl Ábel is besegített a stúdióban. A MamaZone gondozásában megjelent LP-t élőben először péntek 13-án este, az A38 Hajón lehet hallani, olyan vendégek társaságában, mint az Ivan & The Parazolból ismert Balla Máté, Yorgosz Goletsas a Deep Glaze-ből és a zubolyos Ágoston Béla.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás