Skrillexből és Diplóból JACK Ü lett!

Phenom'enon
2015.03.6., 10:53

A projektduó új, meglepetésalbumán többek között Justin Bieber, Missy Elliott, Kiesza, 2Chainz és az AlunaGeorge is feltűnik.


A két úriember 2014-ben állította feje tetejére az elektronikus zenét, amikor bejelentették, közös projektbe kezdenek JACK Ü néven, majd lenyomtak egy embertelen show-t szilveszterkor a Madison Square Gardenben.

FYI: A két mókamester az összes U betűből Ü-t csinált, de ettől még kiejtésben –számunkra hiába is értelmezhető Ü-ként- az U megfelelőjét kell használni. (Nem [Dzsekjű], hanem [Dzsekjú]. Elnézést.)

12243651_f520

Skrillextől eddig sem állt távol, hogy mindenféle bejelentés nélkül prezentálja munkája gyümölcsét, hiszen a tavalyi Recess című albuma is szinte a semmiből villant fel a zeneáruházak kínálatában. Így a most hirtelenjében megjelent albumról is csak egy felvezetőt ismertünk eddig, a Take Ü There-t, mely a mostanra szupersztárrá vált KIESZA hangján szólalt meg. A hivatalos videó az 5 milliós nézettséget közelíti:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Remixet pedig a Super Bowl óta most először alkotó Missy Elliott készített hozzá, ami hál’istennek fel is került az albumra.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 10 számot tartalmazó albumon AlunaGeorge-dzsal, Justin Bieberrel, Fly Boi Kenóval és 2 Chainzzel is felvettek közös számokat. A JACK Ü Diplo és Skrillex őstehetségének megtestesülése, energikus hibridet alkotva a popból, a hiphopból és az elektronikából.

Szóló művészként mindketten irdatlan sikeresek és elfoglaltak: Diplo producerként dolgozik együtt Beyoncé-val, Madonnával, Siával, Chris Brownnal és Justin Bieberrel, közben pedig utazó fesztiváljának útját egyengeti, ami Mad Decent Block Party és Boat Party neveken úszik egy óceánjárón. Eközben a hatszoros GRAMMY-díjas Skrillex perfekcionista hozzáállása révén olyan hollywoodi filmekhez ír zenét, mint a Spring Breakers vagy a Transformers: A kihalás kora.

Hallgasd meg Diplo és DJ Snake közös felvételét MØ közreműködésével:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Diplo Jillionaire-rel és Walshy Fire-rel dolgozik az új Major Lazer-albumokon, míg Skrillex és a Boys Noize is közös projektjük, a Dog Blood újdonságain ügyködik, melyet az ikonikus Movement Festivalra is visznek Detroitba.

Ennyi sikeresen kimaxolt üggyel a kezükben nem csoda, hogy a két producer kénytelen úton-útfélen saját arcképével találkozni magazinok címlapjain, nevüket pedig a legnagyobb fesztiválok headlinerei között felfedezni. Nahát!

Vedd meg a JACK Ü-albumot itt, vagy hallgasd meg itt.

(Phenom’/Magneoton/Warner)

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás