PREMIER! “Sarah születése gyönyörű, bizonytalan, elkerülhetetlen folyamat” – Debütál iamyank új dala

Avatar photo
2021.07.20., 19:00

A titokzatos Sarah megszületése vezeti fel iamyank új, július 28-án érkező albumát és annak lemezbemutatóját. Yank újra meglepetést okoz majd a hallgatóinak: ezúttal táncművész bevonásával készül arra, hogy új élményt adjon a hallgatóságnak. A Born of Sarah videóval együtt premierezik nálunk!

 
 

Az iamyank Live Ensemble a 2018-as Művészetek Völgye felkérésére alakult meg, és azóta is a szerző hagyományos hangszerekre írt műveit adja elő változó felállásban. Az előadás maga is változott koncertről koncertre (közben a 2019-es CAFe Budapesten megvalósult fellépés hanganyagát egy koncertlemez megőrizte az utókornak).

A változások mértéke viszont folyamatosan mérséklődött, és iamyank úgy érezte, több olyan darab is van, amit szívesen újrajátszana. Aztán jött az Open Music Channel idei év elejére halasztott élő session közvetítése, amely stúdiókörnyezetben zajlott.

 
 

Erről így mesélt Yank:

Habár „csak” egy stream koncert volt, mindannyian úgy álltunk hozzá, ahogy egy lemezhez szokás. A felvételeket gondosan meg is kevertem, de azt éreztem, hogy nem teljes a kép, két darab még hiányzott a puzzle-ből, és mivel koncertlemezünk már volt, inkább lapot húztam 19-re, és léptünk egy nagyot előre, bevállaltuk a stúdióalbumot. Sok mindennek találkoznia kell egy pontban térben, időben, hogy ez megvalósulhasson: rengeteget kellett tanulnom az elmúlt években a klasszikus hangszerekről, és a csodálatos zenészeknek is időre és türelemre volt szüksége, hogy megértsék, mi az a színvilág, amit hallok egy-egy kotta mellé. Ezek a vonalak most egyértelműen találkoztak.

 
 

Yank elmondása alapján a lemezen szereplő dalokat Sarah sorsa fűzi össze. Az ő történetéből ad egy szeletet a Born of Sarah, amelynek videóját Misota Dániel készítette a stúdiózáskor. A producer kiemeli:

„A történet részleteit és Sarah karakterét, a benne zajló folyamatokat nem vagy csak erősen absztrahálva fordítjuk szavakká.”

 
 

Az album befogadhatóságáról és a zene valós megtestesítéséről is beszélt Yank:

Nem titkolt célunk, hogy a hallgatónak akkora szabad teret adjunk, amekkora csak lehetséges a befogadáskor. Minden próbálkozás a megfogalmazásra csak lemetszene egy ágat a lehetőségekből. Az első pont mégis a történet közepe, ahol be szeretném csatolni a hallgatókat: Sarah (újjá)születésének gyönyörű, bizonytalan, elkerülhetetlen folyamata a Born of Sarah. Ugyanakkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szavakon kívül minden más eszközzel elmeséljük a történetet: az augusztusi lemezbemutatón Eva Mora, akivel egy korábbi táncelőadáson dolgoztunk együtt, testesíti meg Sarah-t, és rajta keresztül tapasztaljuk majd meg az őt érő, formáló erőhatásokat.

És akkor íme az iamyank legújabb albumát felvezető Born of Sarah című dal és annak videója, amely nálunk debütál!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az iamyank Live Ensemble augusztus 19-én mutatja be élőben a Sarah-t a MOMkult kupolatermében – Facebook-esemény itt!

FRISSÍTÉS:

Már elérhető a Sarah című nagylemez iamyank Bandcamp-felületén az alábbi linken:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: Misota Dániel

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás