Avatar photo
2019.01.13., 18:27

„Pokolra mentünk abban az időszakban” – búcsúzik a Grand Mexican Warlock

A hazai rockszíntér egyik legfontosabb és legizgalmasabb zenekara, a Grand Mexican Warlock közel tíz év és rengeteg küzdelem után a negyedik lemezének kapujában döntött a feloszlás mellett. Január 18-án Kecskeméten, 26-án pedig Budapesten köszönnek el közönségüktől – a miértekről pedig a sokszor szupergroupként emlegetett formáció alapítója, Szabó László gitáros mesélt nekünk.

A Grand Mexican Warlock egy igazán szépen, lépésről lépésre építkező sikertörténet volt. Van olyan, amit utólag visszatekintve mégis másképp csinálnál?

Szabó Laci: Hú, köszi a bókot, nekem a sikertörténetről mondjuk más jut eszembe, de örülök, ha kívülről annak tűnt. Hogy mit csinálnék másképp, az egy érdekes felvetés. Biztos nagyon sok mindent, hiszen az ember ha elb*sz dolgokat, akkor arra rendszerint utólag jön rá – jó esetben. Alapvetően türelmesebb és nyugodtabb lennék, ha most kezdenénk a zenekart, de ezt nem tudnám elmondani magamról, ha nem éppen a Grandben edződtem volna az elmúlt tíz évben. (mosolyog) Zeneileg nem nagyon csinálnám másképp, maximum a negyedik lemezzel járó hiábavaló sz*pást szívesen megspóroltam volna, de abból is tanultunk, szóval szavam se lehet.

A zenekar az elmúlt évtizedben számos tagcserén ment keresztül. Miért volt szükségetek a rendszeren „vérfrissítésre”?

Nem olyan sok tagcsere volt – a Blind Myselfben, a Fresh Fabrikban és az Eddában is sokkal több volt. A jelenlegi felállás a dobos posztot leszámítva megegyezik az eredetivel. Jó, közben volt egy mini jövés-menés, ha épp valakivel nem klappolt valami, de a lényeg, hogy minden korábbi taggal jóban vagyunk és szeretjük egymást.

Bár a Hell Sweet Hell album környékén volt a legaktívabb időszaka a zenekarnak, ezt a periódust meg is sínylette a GMW. Mit gondolsz, mi ennek az oka? Hogyan sikerült végül átvészelni ezt a periódust?

Nem ugyanazok voltak a céljaink és motivációink. Mindenki mást látott bele ebbe a dologba: volt akinek csak jól esett meló után prüntyögni egyet a teremben, volt, aki Angliába emigrált volna zenekarostul, volt, aki komolyan vette és volt, aki kevésbé. Közben iszonyatos ego-harcok mentek, nagyon sokszor éreztem, hogy totál egyedül vagyok és mindenki ellenem fordult.

Igazából a mai napig összeugrik a gyomrom, ha visszagondolok, mennyire széjjel volt mindenki, és mennyire kétségbeesetten kapálózva próbáltam egyben tartani a bagázst.

Nem is értem, miért nem léptem ki akkor. (mosolyog) A lemezkészítés is szörnyű volt, majd Somló Danival a szétválás, és utána sem lett jobb a helyzet, sőt. Az abszolút mélypont az volt, amikor az egyik próbán rosszul raktam le a gitáromat, eldőlt és eltört a nyaka, én pedig idegből beleboxoltam az ajtóba, így 10 másodpercen belül sikerült a gitáromat és a kezemet is eltörnöm. Ez nagyjából jól tükrözi az akkori lelkiállapotomat, ráadásul utána kétszer is volt szerencsém kívülről megnézni a zenekaromat nélkülem, ami eléggé fájdalmas élmény volt. Nekem egyértelműen ez volt a jel, hogy valamit gyökeresen máshogy kéne csinálnom. Aztán valahogy sikerült megdumálnunk, hogy kinek mi a baja, és közösen rendet raktunk magunk körül.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ezt az időszakot követően új lendülettel vágtatok neki a nagysikerű harmadik nagylemezeteknek. Ez úgy tűnt, ismét összekovácsolta a csapatot, és azonnal új anyagon kezdtetek el dolgozni, ami azonban végül sohasem készült el. Mit gondolsz, mi az a pont, ahol megrekedtetek, amin az előző holtponthoz képest már nem tudtatok túllendülni?

Ez egy teljesen másfajta holtpont volt. A Hell Sweet Hellt a holtpont ellenére sikerült nagyon durván megtöltenünk tartalommal, hiszen valóban pokolra mentünk abban az időszakban, és ez lerí arról a lemezről. A mostani holtpontot sokkal inkább a kiüresedés és motiválatlanság váltotta ki, és a GMW korábbi cuccaihoz képest egy sekélyes, középszerű albumot eredményezett volna.

Egy kiadatlan lemezt követően döntöttek úgy, hogy itt a vége – nem érzitek azt, hogy itt van egy anyag a fiókban, ami megérdemli, hogy meghallgassák? Nem maradt bennetek emiatt egy feszültség, egy „mi lett volna, ha…” érzés?

Nem. Bennem nagyobb feszültség lenne, ha ezt a lemezt bárki hallaná. Nagyon nagyon sok munkával biztos vállalhatóvá lehetett volna pofozni az anyagot, de én speciel semmi erőt nem éreztem magamban most, hogy ezzel még hónapokat eltöltsek úgy, hogy a zenekar romokban és semmi cél nem lebeg a szemünk előtt. Másfelől meg annyi jó zene van, az emberek nem lesznek szegényebbek azáltal, hogy nem hallanak egy olyan albumot, ami el sem készült.

A döntés végül 2018 tavaszán született meg, most pedig el is köszöntök a közönségtől egy kecskeméti és egy budapesti koncerten. Hogy készítitek fel magatokat lelkileg arra, hogy most egy jó ideig nem zenéltek majd együtt?

Szerintem erre nem igazán lehet felkészülni. A „döntés” és a búcsúbulik között viszonylag sok idő telt el, nekem pl. a megalakulás óta az elmúlt hónapokban fordult elő először, hogy  a zenekar huzamosabb ideig nem szerepelt a mindennapi gondolkodásomban.

Aztán amikor decemberben hosszabb kihagyás után próbáltunk egyet, akkor esett le, hogy mi van – a torkom azonnal kiszáradt, ahogy megszólaltak a dalok. Fura dolog ez, biztos lesz olyan, hogy őrülten fog hiányozni, meg olyan is, hogy nagyon nem.

Most azt gondolom, mindenképp jót fog tenni, ha ezt most pihentetjük.

Egy szupergroup lévén biztosan nem távolodtok el mindannyian a zenétől – kinek mi a terve idénre?

Matyinak (Mohácsi Mátyás – basszusgitár) nemrég jelent meg első szólólemeze Shallow Seas néven, illetve Undosszal együtt a Shell Beach-et nyomatják. Tomi (Reich Tamás – gitár) hamarosan az újra feléledő Subscribe-bal lép színpadra, Dávid (Nagy Dávid – dob) Supernemezik és Óriásozik. Undos (Bodóczy Zoltán – ének) a Seennel is biztos dolgozik valami új anyagon és Ratkóczi Hubával van még egy közös projektje. Hubával egyébként Áronnak (Hegyi Áron – billentyűk) és nekem is van egy közös projektünk, ami ilyen filmzenés cucc, csak kéne hozzá egy film. Matyi és én koncertezgetünk majd a Trillionnal, Áron és én a Jazzékiellel készítünk új lemezt. Én beszálltam még a csongrádi Open Puszi zenekarba, ami a jövő nagy reménysége, érdemes rákeresni! Biztos kihagytam még ezt-azt, de én se tudom követni, hogy ki mikor mire fecsérli a tehetségét. (mosolyog)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mennyi időt láttok reálisnak arra, hogy pihentessétek a GMW-ot, illetve mit gondoltok, minek kell változnia ahhoz, hogy a távoli jövőben elkészüljön az a bizonyos negyedik nagylemez?

Én ezt most egy picit szeretném elengedni, idővel meglátjuk, ki mennyire kezd el kattogni. Ki tudja mit hoz a jövő, lehet, hogy feloszlik a Supernem, a Subscribe újra, Áron visszaköltözik Pestre, én Keszire, Undos az R33-ba, Matyi meg visszamegy a videókölcsönzőbe… Ha ezek mind megtörténnek, akkor egész sok esélyt látok, bár még valami nagyon rossz dolognak is kellene történnie, hogy legyen téma. Azt mégsem énekelhetjük, hogy O1G. Nem tudom, én nagyon hálás vagyok ezért az egészért, ha soha többé nem lesz Grand, nekem már az is nagy dolog, hogy volt. A dalok fel vannak véve, emlékek is maradnak bőven, úgyhogy menni kell fejjel előre, azt kész.

Itt búcsúzhattok el a Grand Mexican Warlocktól:

Január 18. – Kecskemét, Kilele Café

Január 26. – Budapest, Akvárium Kishall

Fotók: Fejér Bernadett

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás