Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Kaiser Vivien
Az idei nyaram java része nosztalgiázással telt, már ami a zenehallgatásomat illeti. Előszedtem a régi kedvenceimet, amik mellé a streaming szolgáltatóm is ajánlott pár „nekem biztosan tetsző” dalt, s volt, amiben nem tévedett, így a létrejött összeállítás csaknem kimaxolta a nyári playlistemet. Azért persze néha napján igyekeztem aktualizálni magam – és milyen jól tettem, hiszen így találtam rá az alábbi számok jelentős részére.
Kasabian – You’re Love with a Psycho
A leichesteri banda atyaúristene – Sergio Pizzorno – már a megjelenés előtt kijelentette, hogy a For Crying Out Loud a zenekar legeslegjobb lemeze lesz. Nos, ha számomra a Velociraptor!-t nem is veri, de a nagy csalódást okozó 48:13-at megbocsátom a fiúknak, ez a lemez ugyanis tényleg nagyon jó lett. A sok-sok gitárcentrikus dal közül nehéz volt kiválasztanom a kedvencem, de azt hiszem talán azért a You’re in Love With a Psycho lett a befutó, mert ezzel a számmal az egyik kedvenc regényem – Ken Kesey Száll a kakukk fészkére – előtt tisztelegnek.
Foo Fighters – The Sky is a Neighborhood
Mindenképpen akartam egy Foo Fighters-számot a listámba – a júniusi koncertjük óta még mindig a zenekar lázában égek – és ez a dal annyira pörgős és őrült és laza, hogy a nyárzáró házibulimon biztosan erre fogjuk rázni a hajunkat. A számhoz készült klipben Dave Grohl gyermekeinek is fontos szerep jut és szerintem ez tök jó. A dal egyébként a szintén idei Run-t ütötte ki a top tízből.
Glass Animals – Lazy Girlfriend
Igaz, a How to Be a Human Being már tavalyi merítés, de nekem most nyárra teljesedett ki a zenekar iránti rajongásom, így nem igazán volt olyan hét, amikor ne pörgött volna valamelyik daluk. Ennek egyébként valószínűleg az az oka, hogy engem a Glass Animals dalai mindig jókedvre derítenek, így mikor a légkondis irodából a strandra vágyódtam vagy a negyven fokos buszon aszalódtam, csak rányomtam erre az albumra és mindig vidámabb lettem. A Lazy Girlfriend társadalomkritikáját pedig imádom.
David Bowie – Lazarus
Tudom, tudom, ez a dal a legkevésbé sem mondható nyári partislágernek. De pont ezért választottam, hiszen hiába a napsütés, a fesztiválok és a Balaton, olyan nincs, hogy az ember lánya három hónapon át folyamatosan vigyorogjon és jókedvű legyen. Ha kicsit magamba zuhanok, felteszem a Black Star vinylét aztán csak fekszem az ágyon és hallgatom. Az egész album tökéletes, de nekem a Lazarus az a dal, ami minden nehézség közt reményt ad.
Allah-Las – Place In The Sun
Ő is tavalyi debütálás, de ha létezne olyan kategorizálás, hogy nyári zenekarok toplistája, akkor az Allah Las lenne az abszolút befutó. Bár nem az a kimondottan szörfrockot játszó banda, mégis dalaikban e stílus életvidámságát, egyszerűségét és boldogságát közvetítik némi pszichedelikus köntösbe burkolva, s őket hallgatva az ember tényleg a kaliforniai tengerparton érzi magát. A Place In The Sun pedig egy újabb szimfónia a stílus éltető erejéhez, a Naphoz.
Bagossy Brothers Company – Van ez a hely
Ha valaki mostanában megkérdezi, hogy szerintem ki igazán jó magyar zenekar manapság, azonnal a Bagossyékat mondom. Egy véletlen folytán keveredtem el egy koncertjükre tavaly nyáron és azonnal rabul ejtettek. Idén jött ki a harmadik nagylemezük, ami tele van olyan számokkal, amikre a tűző napon is muszáj táncolni, meg olyanokkal is, amit az esti tábortűz mellett lehet énekelgetni. A Van ez a hely éppen e kettő közt áll, azt hiszem, nekem a szövege miatt a kedvencem.
The xx – I Dare You
Sokat vártam a triótól az új év napján bemutatott Say Something Loving című daluk után és természetesen nem csalódtam: a zenekar harmadik albumát – az I See You -t – is imádom. Sokáig a debütáló dal tartotta magát az első helyen, aztán tavaszra már az I Dare You vált számomra inkább aktuálissá. Ezt a kislemezt egyébként inkább a buli vége felé tudom elképzelni, szerintem a felkelő Nap sugarai mellett szól csak igazán idillien.
The Rolling Stones – Anybody Seen My Baby
Sose voltam nagy Stones-rajongó, de az idei nosztalgia hullámom megkerülhetetlenné tette Mr. Jaggeréket. Aztán mikor rájöttem, hogy az Angie-n és a Satisfaction-ön kívül is vannak számaik, akkor egyrészt nagyon elszégyelltem magam, másrészt kötelezően végig hallgattam majd’ a teljes életművüket. Ez a dal mondjuk elég friss a matuzsálemek közt, 2011-ben jelent meg, s igazából azért ezt választottam a kedvencek közé, mert szerintem ez a szám a tökéletes átmenet a legendás hatvanas évek napjaink zenei világa közt.
Paramore – Hard Times
Nagyon vártam ezt a megjelenést is. Várakozásomat csak a meglepetésem múlta felül, mikor meghallgattam a Hard Times-t, az After Laugher első kislemezét. Viszont egy újabb kemény punk-rock dal helyett egy könnyed, játékos kis pop dalt kaptam némi funkys beütéssel. Nagyon bátor húzásnak tartom, hogy a rengeteg nehézség után összeállt banda ismeretlen vizekre evezett. A Hard Times pedig egy rendkívül őszinte dal, ami mintegy összefoglalása és elengedése is azoknak a bizonyos nehéz időknek.
Coldplay&Chainsmokers – Something Just Like This
Mivel már tavaly novemberben megvolt a jegyem a júliusi párizsi Coldplay koncertre, ezért nem túlzok, ha azt mondom, a koncertig nem telt el úgy nap, hogy ne hallgattam volna valamit a Chris Martinéktól. Mivel az előző két album nem éppen a szívem csücske, ezért a nosztalgiahullámomat sem törték meg, egészen addig, míg össze nem álltak a DJ-producer duóval. A Chainsmokers-szel már korábban is szimpatizáltam, ez a duett pedig csak megerősített abban, hogy aki elektronikus zenével foglalkozik még nem feltétlen tehetségtelen és ízléstelen valaki.
