Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Hering Andris

Avatar photo
2016.08.23., 18:15

Ha ez a nyár egyelőre nem is a nagy slágerekről és a megkerülhetetlen zenékről szólt, azért az új megjelenések között is akadtak olyan darabok, amik beakadtak, mert illettek a nyári érzésekhez, vagy mert egyszerűen hiánypótlóak voltak egy zenefüggő számára. A nyári uborkaszezon legjobb ellenszere egyébként a régi, addig kevésbé ismert zenék felkutatása, ami a strandon, egy könyv mellett a hűvösebb szobában is tökéletesen működik a streaming szolgáltatók végtelen zenei kínálatának, playlistjeinek, és lexikonjainak hála. Szóval idén nyáron nálam inkább ez történt, amihez egy tízes lista felállítását pont olyan nehéz megugrani, mint egy lemezboltból csak egyetlen hazavihető korongot kiválasztani.  

Kaytranada – „Lite Spots”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A mindössze 23 éves haiti-kanadai DJ-producer debütáló albumának minden darabja egy tökéletes nyár összetevőjeként funkcionál. Szerencsére ezt pont idén kaptuk meg Louis Kevin Celestintől, akinek első lemeze a táncparkettek szereplőit kölcsönös mozgásra késztető Janet Jackson „If” remixe óta már úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. A GoldLink, Craig David, a Little Dragon, az AlunaGeorge, Syd, Anderson.Paak, vagy Vic Mensa közreműködésével készült lemez zenéi nem csak kapirgálják a minőségi elektronika, a hiphop, a funky, az R&B, és a dance felszínét, hanem olyan mély merüléssel húznak abba be, hogy a lemez nevére utaló maradék 1% hiányát tényleg még mindig keresem.”

Neon Indian and Friends – „Pop Life”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Idén nem csak David Bowie-t (és mellette több nagyszerű hazai zenei művészt), de a hétszeres Grammy-díjas amerikai zenészt, énekest és dalszövegírót is elvesztettük, aki több mint három évtizedig volt meghatározó alakja a popzenének. Prince munkássága máig rengeteg zenei művészre hatással van, halála után ebben az újragondolt dalban Neon Indian és társproducere, Jim Larson mellett a Holy Ghost, Kristin Kontrol, Ejecta,Xenia Rubino, Adeline az Escortból, Hannah Cohen és a Midnight Magic is közreműködik – amivel az egyik leghitelesebb megemlékezést tették le Prince 1985-ben megjelent Around the World in a Day című albumáról választott Pop Life-fal.”

Radiohead – „Daydreaming”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Az „Moon Shaped Poollemezével jelentkező angol zenekar Burn to Witch boszorkányégetős stop-motion videója után a Daydreaming és a teljes lemez is Yorke-ék nem szűnő zsenialitását igazolja, amit vinylen hallgatva még egy nyári estét is magasabb dimenziókba emel. A Stanley Donwood által tervezett artwork alapos megfigyelése nekem hozzátartozik az album hallgatásához és a teljes művészeti élményhez, ami minden részletében pont olyan kifinomult és érzékeny, mint maga a Radiohead zenéje.”

Francis and the Lights – „Friends” ft. Bon Iver and Kanye West

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A Francis and the Lights mögött megbújó Francis Farewell Starlite idén nyáron elég nagyot dobbantott a „Friends„-szel, pedig a New York-i zenész korábban már turnézott Drake-kel, az MGMT-vel, a La Roux-val, vagy éppen Chance the Rapper „Coloring Book” című albumán dolgozott. Most a Bon Ivert és Kanye Westet is megnyerte egy kollaborációhoz, a zseniális Jake Schreier rendezte videó után pedig még a napokban érkezhet a teljes album („Farewell, Starlite!”), ami kifinomult alternatív rockjával és letisztult elektronikájával kellemes zárása lehet a nyárnak – még a blue-eyed soul rajongóinak is.”

Frankie Knuckles & Jamie Principle – „Your Love”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Bár az idei nyárnál jóval régebben, a nyolcvanas évek elején született meg Jamie Principle és Adrienne Jett vokáljaira épülő „Your Love„, a house keresztapjaként emlegetett Frankie Knuckles 1986-ban kiadott verziója nélkül tényleg egészen más zenére táncolnánk ma a klubokban. Ez a felvétel nem csak az egyik elsőként megjelent house-szám, hanem szerintem az egyik legidőtállóbb is, amiben tényleg „benne van a soul spiritualitása, de van egy sötétebb oldala is, és közben nagyon szexi”.

Blood Orange – „Augustine”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A kortalan és nemtelen retrója után idén nyáron harmadik lemezét is bemutatta a Blood Orange néven, kollaborátorokat és zenei projekteket is gyűjtögető Dev Hynes, aki legutóbb Nelly Furtadóval és Connan Mockasinnel dolgozott együtt. A „Freetown Sound” számomra az év egyik legfontosabb lemeze lett, aminek minden egyes darabja egy perzselően személyes dokumentum, felszólalva például a faji és nemi megkülönböztetések ellen – de Hynes egy átfogó képet mutat vele a fekete kultúráról, a vokális videók, a tánc és a költészet sokoldalú narrátoraként a hátrányosan megkülönböztetett emberi sorsokról. Szóval ez legyen tényleg mindenkinek kötelező.”

Joy Division – „Atmosphere”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A nyár egyik legfontosabb sorozata nálam a nyolcvanas évek mozgóképi örökségét feltámasztó Stranger Things volt, ami nem csak történetével, képi világával és zseniális szereposztásával ütött be, de a Netflixnek készült sorozat korhű zenéi is rátesznek egy lapáttal a sci-fi beszippantó erejéhez. A Duffer fivérek Kyle Dixonnal és Michael Steinnel tökéletesen megtalálták a sorozat hangját, amit a szerződtetett nyolcvanas évekbeli felvételek is csak fokoznak. Nehéz is volt a döntés a Clash, a Smiths, a New Order vagy a Joy Division nagyívű örökzöldjei között.”

Yaeji – „New York 93”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Ez a trekk a Spotify-om Heti Kalandjával érkezett, és első hallás után mentettem is a Kedvencek közé. A Yaeji művésznév mögött megbújó, New Yorkban élő koreai producer,- és képzőművészlány, Kathy Lee felvétele egy sejtelmes időutazás, ami sokakból nosztalgikus érzéseket is előhozhatnak, lenyűgözően hipnotikus szövege, nyugtalanító hangjai hátborzongatóan fülbemászóak. Olyan akár bagolylepke, amit el akarsz kapni, de közben rájössz, hogy az érintésétől azonnal kiráz a hideg.”

Soulwax ft. Chloe Sevigny – „Heaven Scent”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A belga 2ManyDJs aka Soulwax Dewaele testvérek elektronikus és rock zenei fúziójának már a kétezres évek elején behódoltam, aztán a 2005-ös „Nite Versions” utáni remixeik és produceri munkáik annyira nem hoztak lázba, így a lejátszási listáimból is kikoptak. Az idén nyáron megjelent „Heaven Scent„-tel viszont újra felkerültek: az amerikai színésznővel, Chloe Sevignyvel közösen felvett trekk egy igazi táncparkett-orientált, modern funky darab, amin az amerikai színésznő Prayer To Saint Thérése című versfelolvasása pont olyan kúl, mint a nagy klasszikus Kids, a Boys Don’t Cry, vagy a Party Monster filmekben nyújtott kilencvenes évekbeli alakításai.”

Frank Ocean – „Nikes”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Hiába mondják a kritizáló ellendrukkerek, hogy Frank Ocean munkássága a jól felépített marketing-stratégiákon és a túlművészkedett R&B-n alapul (de persze ezeket, a sikerhez nélkülözhetetlen eszközöket is előremutatóan alkalmazza); a 28 éves énekes-dalszövegíró-dalszerző új lemezei jóval többek, mint az év agyonhájpolt albumai. Persze akik fülbemászó slágerekkel megpakolt lemezeket vártak, azok válasszák inkább Ushert vagy kanyarodjanak vissza Ne-Yóhoz (haha); a szatirikus, absztrakt-rap befogadásához tényleg idő kell, többszöri hallgatás után még én is a „Endless” és a „Blonde” feldolgozásának elején járok, a vezérfonál elkapásához pedig hangulat és türelem kell. Mindenesetre a „Nikes” már és még erősen hozzátartozik a nyári kedvenceimhez.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás