Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Buzás Lelle
Miután írásba adtam a pálfordulásomat, szinte egyetlen zenei szféra tudhatta magának figyelmemet ezen a nyáron zenei téren. Kilépve a síró férfihangok és a torzított gitárok rengetegéből, gyermeki ártatlansággal hallottam ugyanúgy újnak egy ezeréves Molokót, mint a Gorongosát. Június óta bővülő Spotify-listám bugyraiból most a legtöbbet játszottakat ásom elő, hallgassátok!
Dele Sosimi – You No Fit Touch Am (Medlar Remix)
Csakúgy, ahogyan az idei nyarat bookingban a PONTOON , frázisokban a „hajadismilyen”, zenei stílusban a house és a disco vitte el a hátán. A nigériai-brit énekes az afrobeat egyik nagykövete, hangulatos funk groove-jai és jazzes harsonái nagyszerűen harmonizálnak ritmikus énekével. Az eredeti dalt is tárt karokkal fogadta a közönség, de Fela Kuti billentyűse modern csavarral rúgja be a klubok ajtaját is a brit house szcéna egyik szereplője, Medlar segítségével. Amikor épp nem 118 BPM-en dübörög, Dele Sosimi egy nagyzenekar kíséretében adja elő dalait, és láss csodát, októberben Budapesten is hallhatjuk a Trafóban, ahol magyar szupergroup adja a támogatást, olyan zenekarokból válogatva, mint a The Qualitons, az Amoeba, a Jü, a SoulClap Budapest vagy a Manaky.
Gerd Janson & Shan – Surrender
Valószínűleg ha az egész nyarat egyetlen dalba kéne sűríteni, akkor ez lehetne az. A ReGraded kiadó már évek óta a uralja a fülledt nyári éjszakákat, ezúttal a Panorama Bar rendszeres fellépője, Gerd Janson vágta zsebre a legforróbb évszakot egy olyan számmal, ami a legfáradtabb lábakat is ráveszi a lépegetésre. Ügyesen lavíroz a nu-disco és a house elemei között dramatikus vokáljával és gördülékeny basszustémájával. Külön köszönet DJ Reloadnak, aki mindig tudja, mikor van rá szükség.
Amadou & Mariam – Bofou Safou
Szintén idei termék az egyik leginspirálóbb afropop ikonpárostól, Amadou & Mariamtól , akik ötévnyi hallgatás után robbantották be újra a slágergyárukat. Személy szerint a Folila albumuk óta nem tudok leakadni a mali zenészekről, amin a TV on The Radióval, a Santigolddal és a Yeah Yeah Yeahszel dolgoztak együtt. A zenei stílusok közötti váltogatás ebben a számban is jelen van, hiszen a Folilás kozmopolita hangzást ezúttal bluesos gitárra és négynegyedekre cserélték.
Kendrick Lamar – LUST.
Kendrick Lamar negyedik stúdióalbumán, a DAMN–en kilencedik dal (vagy attól függ, hogyan hallgatjuk ugyebár). Tartalmilag Lamar reakciója a 2016-os választásokra, ami több ízben is megrázta a zenei színteret, csakúgy, mint a Brexit. Ami viszont a listára repítette ezt a dalt, az nem a szöveg, hanem a hangzás, Kaytranada és Kamasi Washington jóvoltából.
BICEP | GLUE
Az ír DJ duó már egy évtizede, hogy stílusokon és érákon átívelően ragad magával minden rajongót a nap minden szakában. Míg a Feel My Bicep bulisorozatként a világot tudnák uralni eksztatikus szettjeikkel, saját számaikban a melódiát keverik ütős low-end basszusokkal, rég elfeledett 90-es dalokból varázsolnak futurisztikus hangzásokat. A legfrissebb albumon található Glue az egyik alappillére a lejövős playlistemnek, tört ritmusai és dadogó szintije a dal közepéig kísér, ahol a vokál mint egy rég benntartott sóhaj szakad rá a füledre. A szám maga is olyan, mint amikor először érzed meg a napot a bőrödön egy megmenősebb éjszaka után: kellemes, simogató, megnyugtató; olyan, mint egy ölelés.
Girlpool – It Gets More Blue
Mióta felszólaltak a ribancnak bélyegzés (slutshaming) ellen az American Beauty című számukkal, a Girlpoollal nálam egyértelműen top 1 csajbanda lettek. Cleo Tucker és Harmony Tividad húsba vágó rímekkel és kőegyszerű punkdallamokkal színesítik a Los Angeles-i DIY-szcénát. A 2015-ben még inkább befelé szóló dalszövegekkel kooperáló páros olyan témákat feszeget, mint az, hogy milyen felnőni, miközben még mindig gyereknek érzed magad, hogy lehet egyszerre félni és reménykedni, vagy hogy egyáltalán milyen dolog LENNI. Powerplant EP-jükön egyértelműen lehet látni a fejlődést, a Soupot és az 123-at szembeállítva kitűnik a két albumuk közötti különbség. Itt már nem egyszerű tiniérzelmekről van szó, hanem arról, hogy mennyi szart pakol mindenkinek a vállára a világ.
Denis Sulta – Boiler Room x AVA Festival DJ Set
Ha már felfedezés, az idei nyár valószínűleg legnagyobb találata számomra a glasgow-i DJ, aki úgy lavírozott az AVA fesztiválos szettjében a house, techno, disco stílusok között, mintha nem lenne holnap. Sad technóiban John Talabot és Four Tet is visszaköszön, ami számomra megalapozta a szimpátiát, amivel a saját trackjeihez is viszonyulok. A fesztiválos szettjében egymás után tűnnek fel a nyári slágerek és saját számok is, nagy részük még kiadatlan, úgyhogy jelen pillanatban valószínűleg ez a legértékesebb felvétel Denisről. Külön élvezet nézni, ahogy elengedi magát, miközben játszik, élvezzétek ti is ugyanígy!
Kollektiv Turmstrasse – Flaschenpost
Igazából 10-es listát összeállítani a világ legnehezebb dolga, mivel egyet sem emelnék ki szívfájdalom nélkül a nyári playlistemet alkotó majd’ 400 dalából. Ellenben már küszöbön a klubszezon és Budapest szerencsére remek bookingokkal örvendeztetett meg az őszi szezonra, úgyhogy jó fogyasztóhoz híven elkezdtem azokra az előadókra fókuszálni, akikkel majd találkozhatok a város valamelyik klubjában. Ilyen a Kollektiv Turmstrasse is, aki november 22-én tölti majd meg az Akváriumot. Ha létezne az a fogalom, hogy haute couture elektronika, akkor a német páros lenne rá a definíció, hiszen olyan eleganciával röpítenek minden, általuk megjárt klubot a levegőbe energiabombájukkal, amit a monumentális szólamok nélkül nem sok előadó tud elérni és ez is különbözteti meg a srácokat a középkategóriás produkcióktól.
Traumer – Marion
A nyaram legtöbb élethelyzetében valószínűleg Romain Reynaud volt az alfa és az omega, először is Traumer néven több lemezével is találkoztam, mint a Takt, amiről a Cyclotól többször szakadt le az arcom, vagy fenti Marion, ami 20 percen át utaztat. Aztán a YouTube-algoritmusnak köszönhetően rátaláltam egy másik aliasára, amit Möd3rn néven tol, és szintén 12″-ekkel szed szét. Konklúzió: minden, amit a srác kiad a kezei közül az arany, és eddig csak a Resident Advisorra támszkodom a témában, de úgy tűnik, hogy október 14-én a Corvin tetőn láthatjuk a Contra Mundum jóvoltából (köszi!!! – szerk.).
Elvis Depressedly „Ease”
Utoljára pedig egy all time kedvencemet hagytam. Mat Cothran minden kétség nélkül az egyik legfantasztikusabb síró férfi hangú előadó, akit valaha hallottam, pedig ebből aztán igazán hosszú listám van. Matthew Lee Cothran nevű formációján és az Elvis Depresseddly-n kívül Coma Cinema-ban is feltűnő Mat a lo-fi és indie pop keserű örömódáinak nagykövete, émelygő vokálokkal és idioniszkratikus szövegekkel von magához egy ügyesen beszorított gitárszóló kíséretében. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy én ezekre a dalokra a zuhany alatt sírok, idézném Cothran szavait, aki szerint ha valaki a dalait hallgatva sír, az kb olyan, mintha a Bolondos Dallamokat könnyezné végig. No more sad songs!
