Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Biczó Andi

Avatar photo
2016.08.9., 18:04

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ez a nyári is inkább olyan, amikor a két-három évvel ezelőtti kiskedvenceimet hallgatom. Persze azért alkalomadtán hangolódok a fesztiválfellépésekkel egy-egy „csalós” playlisttel (értsd: a setlist alapján összeállított playlist, hogy semmilyen meglepetés ne érhessen a koncerten), illetve igyekszem magam fiatalosan tartani új zenékkel. Ezen a nyáron például ezekkel.

The Avalanches – „Colours”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Lehet, hogy nem világmegváltó, de én nagyon örültem, hogy erre a nyárra itt van nekem ez az Avalanches-album. Egy dalt felesleges is kiemelni róla, egyben hallgassátok!”

The Stone Roses – „Beautiful Thing”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Ez az egész Stone Roses-visszatérés már önmagában is egy gyönyörű dolog, de nagyban megkönnyíti az elfogult rajongást, hogy két tényleg szuper dallal rukkoltak elő.”

ANOHNI – „4 Degrees”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Amikor már felforr az agyvizem a hőségtől, csak előveszem a csodálatos Anthony csodálatos idei szólóalbumát, és lehűtöm magam 4 fokosra ezzel a remek dallal.”

Glass Animals – „Youth”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Kellemes és a Glass Animalstől megszokott különleges hangzás jellemzi, ha kell, remekül elszól a háttérben is. A brit tudósok azt is bizonyították, hogy a kertben napozás és mentás limonádé szürcsölés tökéletes aláfestő zenéje.”

KLLO – „Walls To Build”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

’Zenék, amiket az albumborítójuk miatt hallgatok meg’ című sorozatunkból. Egy klassz kis ausztrál unokatestvér-duó, ez a dal pedig olyan könnyed, hogy szinte érzem, ahogy szétporlad a kezeim közt.”

M83 – „Go!”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A nagy Szigetre-hangolódás közepette csak még jobban megkedveltem ezt a dalt.”

M.I.A. – „Go Off”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Tény, hogy M.I.A. nem a könnyed limonádé nyári slágerekről híres, de a Skrillex és Blaqstarr közreműködésével készült Go Off közel-keleti hangzásával és ritmusával azonnal egy forró sivatagba varázsolt minket, miközben természetesen egy percre sem hagyja, hogy megfeledkezzünk a világunkat sújtó társadalmi problémákról.”

Flume ft. Tove Lo – „Say It”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Flume idei lemeze tele van szupermenő közreműködőkkel, nekem meg pont a svéd popüdvöskés kollab jön be a legjobban. Lehet, hogy bűnös öröm, de vállalom.”

Blood Orange – „Best To You”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Nincs mit tenni, be kell látni: ez az ember nem tud hibázni.”

Metronomy – „Miami Logic”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Egy közepesen jó Metronomy-lemez is simán a nyár egyik leghangulatosabb dalát rejti.”

És a válogatás egyben:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás