Phenom’ Line Up: Toul Syes

Avatar photo
2015.10.14., 15:21

Eheti Line-up anyagunkban úszásra invitáljuk olvasóinkat az ambient poszt-rock tengerébe, ami maga a Toul Syes. Nemrég jelent meg a 4 című új EP-jük, ennek, illetve a mai lemezbemutató apropójaként leültünk kicsit beszélgetni a tagokkal, hogy meséljenek magukról és az új lemezről.


12072649_684111028399560_3055305448941692547_n

Meséljetek egy kicsit magatokról! Hogy indult a Toul Syes? És hogyan is kell pontosan kiejteni a neveteket?

Balogh Máté: Túl Szájz.

Hajdu Botond „Boti”: Ejtsd: [tu:l saɪs]. Ha beírod a Google Translate-be angolul vagy németül, akkor mind a kettő jól ejti ki. A magyar, az nem. És ne higgy a lengyel rádiós kiejtésnek se, bár mindenképpen kedves tőlük, hogy próbálkoznak. Mátét egyébként még gimnázium óta ismerem, és mióta először álltunk együtt színpadon, azóta szerettem volna csinálni vele egy zenekart. Bádéval, az előző basszusgitárosunkkal az egyetemen találkoztam, ott beszéltük, hogy kéne együtt zenélni valamikor.

Máté: Nagyjából egy évvel a megalakulás előtt kezdtem el rákattanni a poszt-rockra, és elkezdtem mindenféle számokat feltolni SoundCloudra, amikor Boti rájött, hogy én is hallgatok ilyesfajta zenét. Rám írt, hogy csinálnánk-e közösen valami poszt-rockszerűséget. Elhívott a Marionette ID búcsúkoncertjére, mert hogy ott lesz egy olyan barátja, aki szintén benne lenne.

Boti: Ezen a koncerten döntöttük el, hogy csinálunk egy zenekart. Bádé mondta, hogy van még egy gitáros és egy dobos haverja Veszprémből. Egy nagyon jampec kocsmában ültünk le először beszélni mind az öten, a háttérből szólt a rock’n’roll. A következő évben írtunk három számot, felvettük őket, kiadtuk őket, majd Bádé kiszállt a zenekarból, és jött helyette Farkas Dávid.

535904_518365231640808_8713469829773943634_n

Hogyhogy pont a poszt-rockra esett a választás?

Boti: Mert jó…? Dávid, miért a poszt-rockra esett a választás?

Farkas Dávid: Nem tudom, akkor még nem voltam benne a zenekarban.

Máté: Engem Boti már ezzel keresett meg.

Dömötör Attila „Döme”: Amikor Bádé megkeresett azzal, hogy lenne-e kedvem csatlakozni, akkor fogalmam sem volt róla, hogy ez poszt-rock lesz.

Boti: Akkor én vagyok a hibás. Volt a Subscribe-nak a Between Heaven and Her című száma, aminek úgy kezdtek neki, hogy megírják a világ legjobb számát. És az is lett. Nagyon tetszett ez a hosszú bevezetős, kicsit diszkós, kicsit lebegős, kicsit odazúzós dal. Aztán felfedeztem, hogy van egy műfaj, ami végig ilyen. Adott volt a dolog, hogy akkor ilyet kell csinálni!

Döme: Mindenki más zenei irányból érkezett, ezt mindenki hozta magával, az eredményt meg bárki meghallgathatja.

Hogyan lehet itthon boldogulni ebben a műfajban?

Boti: Arra mi is kíváncsiak lennénk. Szépen-lassan. (nevet)

Máté: Az elmúlt pár évben a poszt-rock műfaj az egész underground színtéren is egyre felkapottabbá vált, egyre több a koncert. Bár lehet, csak azért érzem ezt, mert éppen ezt szeretem.

Dávid: Azt, hogy van létjogosultsága a műfajnak itthon, az is jól mutatja, hogy a Szimpla Lemming Programban a Deley elég szép eredményt ért el.

Máté: Itthon leginkább a Képzelt Városhoz lehet mérni a közönséget, ők az A38 hajóbelsőjét meg tudják tölteni. Külföldi, befutott zenekarokra több ember is kíváncsi, de hazai együttesként úgy tűnik, ez az a maximum, amit el lehet érni. Főleg Közép-Európában és Németországban megy most nagyon a poszt-rock, úgy érzem, itt a leginkább vevők erre az emberek. Ha nyitnánk külföldre, akkor ebben a régióban próbálkoznánk. Magyarországon amúgy is nehéz megélni zenéből, szóval ha ez lenne a cél, akkor nem ezt a műfajt csinálnám.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A korábbi kiadványotoknak volt egy letisztult képi világa egy nagyon szolid borítóval, illetve logóval, most az új EP-vel viszont kicsit színesebbre vettétek a figurát, és hozzáadtatok pár nonfiguratív szimbólumot is. Van a színeknek, figuráknak valamilyen konkrét jelentése, tudnátok erről egy kicsit mesélni?

Dávid: A szimbólumoknak és a színeknek is van jelentése. A Lángtörés c. számhoz nekem mindig a tűz asszociálódott, a Merülés fő témáiról pedig mindig a víz hullámzása jutott eszembe. Amikor eldőlt, hogy felvesszük a következő négy számunkat is, elkezdtünk koncepción, számcímeken gondolkozni, és beugrott ez az asszociáció, teljesen egyértelműen tudtuk a másik két számot is a maradék két elemhez kötni. Így a színekkel, figurákkal és a számcímekkel is ezt a négy elemet, a földet, tüzet, vizet, levegőt próbáltuk megfogni.

Szintén kiadványokkal kapcsolatos kérdés: az első EP-nek a címe szimplán az volt, hogy 3, három darab dallal, az idei kiadványotok meg szimplán 4, négy számmal, és olyan címekkel, amelyek valamilyen mozgásra (pl. merülés) vagy természeti jelenségre (pl. áramlat) utalnak. Van valami tudatos koncepció a címválasztásokkal? Mit szeretnétek ezzel kifejezni a hallgatóság számára?

Máté: Elárulok egy kulisszatitkot. A III azért lett III, mert három számunk volt.

Boti: És Dömének akkor született három gyereke egyszerre.

Máté: Az előző albumnál egy barátomat, Alettát kértük meg, hogy tervezzen nekünk borítót. Akkor még nem dőltek el sem a számcímek, sem az album címe. Ő megcsinálta a háromcsíkos verziót, ami nagyon jól nézett ki. Végső soron így ő döntötte el az album címét.

Dávid: A 4-nél meg gondoltuk, folytatjuk ezt a hagyományt, bár a négy elem már talán egy extra tartalmat is ad hozzá.

Máté: A természeti jelenségekbe még nem gondoltam bele, de a poszt-rock egy atmoszférikus zene…

Boti: Ajurvédikus?!

Máté: Atmoszférikus. Kicsit kiszakít a mindennapokból, a lebetonozott városokból.

Boti: Kivéve a Russian Circles, mert az rád borítja az összes betont. A Tévút meg egy elborult pillanatban majdnem a zenekar neve lett.

Döme: Maga a zene egy olyan sajátos atmoszférát teremt, amiben nagyon jól tükröződik a dalszerzők aktuális állapota, a hallgató pedig rá tud hangolódni erre, de más tartalommal is fel tudja ruházni. A Terraformer The Sea Shaper c. albumát hallgatva nekem abszolút a tenger nyugodtsága, hullámzása és vihara jelenik meg, mint kép.

Dávid: Alapvetően más dalcímet adni olyan zenének, ahol nincs dalszöveg, ami expliciten meghatározza a mondanivalót. Nálunk csak zene van, így olyan dalcímeket szerettünk volna adni, ami hangulatában kifejezi a dalt, és lehetőleg még hozzá is ad valami extrát. Úgy tűnik, a természeti jelenség és a mozgás az, amivel legjobban kifejezhetjük ezt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Tervek az elkövetkezendő pár hónapra?

Dávid: Minél többet koncertezni.

Máté: És új számokat írni.

Boti: Meghódítani a rádiót, főleg a lengyelt.

Máté: És a Kossuthot.

Mikor és hol lehet benneteket legközelebb hallani?

Dávid: Október 14-én lesz egy lemezbemutató koncertünk a Filter Klubban a Cubik’s Rube-bal. Nem csak miattunk, miattuk is érdemes lesz eljönni, nagyon izgalmas zenét játszanak. November 6-án a szegedi Rongyban lesz egy közös koncertünk a Johnny in the Jungle-lel. Ami még biztos, hogy januárban a KVLT-ban lépünk fel veszprémi zenekarok társaságában.

11218844_684270265050303_4436171184482971617_n

Toul Syes a Facebookon
Toul Syes Bandcamp

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás