Varju Kitti
2018.03.8., 15:33

Phenom’ Line-Up: Ed Carlsen-interjú és exkluzív dalpremier!

Az olasz származású zeneszerző, Ed Carlsen több mint húsz évig a gitárt tartotta fő hangszerének, majd az egyetemi zenei tanulmányai idején, a zongorázáshoz visszatérve talált rá egy addig ismeretlen útra, illetve a modern klasszikus stílusra. A gitáros feldolgozások helyett saját szerzeményeket kezdett el írni, és miközben Európa nagyvárosait járta, két EP-t is rögzített. A most Krakkóban dolgozó művész a már nálunk is bemutatott fiatal lengyel együttes, a Lor énekesnőjével, Jagoda Kudlińskával fogott össze, hogy egy, a korábbi munkáitól jócskán eltérő, elektropopos kislemezt adjon ki. Amellett, hogy Ed Carlsent jól megismertetjük veletek, a március 9-ei megjelenés előtt a világon elsőként nálunk hallgatható meg új dala, a Snowman!

For the English version of this interview, please scroll down!

Nagyon fiatalon kezdtél el hangszereken játszani. Miért pont a zongora volt az első, és hogyhogy aztán mégis a gitárra váltottál?

Nem tudok felidézni egyetlen különösebb okot sem, miért pont a zongorán kezdtem, de azt hiszem, a csodaszép hangja miatt. Mindez az 1990-es évek közepén történt, az édesapám ekkor kezdett elmélyülni a billentyűkben, szóval valószínűleg csak őt próbáltam utánozni. De ez nem tartott sokáig. Amint kaptam egy gitárt hétéves koromban, az szerelem volt első látásra.

Fotó: Paulina Wyszynska

Több mint húsz éven keresztül maradtál is a gitárnál, és számos stílusban játszottál különböző feldolgozásokat. Azért fókuszáltál más zenészek számainak előadására, hogy saját magad tanulj meg minél jobban játszani, és ezáltal jobb gitárossá válni? Nem gondoltál arra, hogy te is szerezz dalokat?

Először azért kezdtem feldolgozásokkal, mert az volt a legszórakoztatóbb, utána alkalmazkodtam azoknak a bandáknak az igényeihez, amelyekben épp játszottam. Ezért változatos műfajokkal foglalkoztam, amelyek különböző játékstílusokat és technikákat igényeltek. Igazán csak akkor kezdtem el ténylegesen fókuszálni a képességeim fejlesztésére, amikor 19-20 évesen a virtuóz szólógitárosok kötöttek le leginkább. Ekkoriban komoly technikai készségekre tettem szert, de csak ennyi volt. Semmi kreativitás. Csomószor nekiültem, és megpróbáltam értékelhető kompozíciókkal előjönni, de hiába.

A gitárt sosem tartottam ideális eszköznek ahhoz, hogy az ötleteimet azzal fordítsam le zenére.

Továbbá a korai klasszikus képzésem sem segített egyáltalán – fellépni, az rendben volt, de létrehozni valamit, az már egyáltalán nem.

Egyébként egyáltalán meddig ideig tanultál zongorázni gyermekkorodban? És hogyan találtál vissza ehhez a hangszerhez egy ennyire hosszú kihagyás után?

Nagyjából egy évig, de gyorsan és sokat tudtam fejlődni, amikor ismét visszatértem a billentyűkhöz, amíg a London College of Music képzésére jártam még 2015-ben. Vettem egy szintetizátort, hogy még jobban elmerülhessek a sound design-ban, de hamarosan rájöttem, hogy bármilyen hangot is játszottam a fekete-fehér billentyűkön, az sokkal kifejezőbb volt minden korábbinál, amit valaha a gitáron adtam elő.

A zongora esetében viszont már nem a feldolgozások kerültek előtérbe, hanem elkezdtél saját számokat írni. Mi vitt rá, hogy ilyen irányban folytasd a zenélést?

Azt mondanám, hogy ennek a klasszikus gitárképzésemhez van köze. Minden papírra volt írva, az is, hogy mely ujjaimat használjam, és hogyan érintsem meg a húrokat. Ez csak egyféle értelmezést jelentett mind a szerző és mind a tanár szemszögéből.

Ez teljesen megölte a kreativitást az agyamban, ezért megígértem magamnak, hogy a zongoránál sokkal kreatívabb leszek, ahelyett, hogy a technikára koncentrálnék. Szóval emiatt a billentyűkön csak a saját számaimat tudom játszani!

Olaszországban születtél, Londonban tanultál, és az első EP-d (The Journey Tapes) is felvetted ott, majd Koppenhágában éltél, és befejeztél még egy EP-t (Elusive Frames), most pedig épp Krakkóban vagy. Miért jöttél el a hazádból annak idején, és most épp mit csinálsz Lengyelországban?

Azért mentem el Olaszországból, hogy diplomát szerezzek Londonban, és mert odahaza jelenleg nincs túl sok lehetőség. Bár azért hiányzik, nagyon is! Most azért vagyok Krakkóban, mert épp különböző projekteken dolgozom ott. A város inspirálóan gyönyörű, miközben az élet igen olcsó, ez pedig ideális ahhoz, hogy helyi művészekkel több produkción is dolgozhassak, és tapasztalatot szerezhessek élő koncerteken.

Tervezed, hogy visszatérsz Koppenhágába, ahol már egy házi stúdiót is kialakítottál magadnak? Vagy esetleg azt is átköltöztetted Krakkóba?

Itt a nyár elejéig tervezek maradni. Részben áthoztam magammal a stúdiót is Koppenhágából, ahol egyébként már otthon érzem magam, sokkal inkább, mint bárhol máshol. Hamarosan pedig eldöntöm, hogy visszatérek-e Olaszországba egy időre, vagy letelepedek Dániában.

A modern klasszikus szcéna ismert neveit, így Ólafur Arnaldsot és Nils Frahmot is az inspirálóid között említed. De hogyan találtál rá a saját hangzásodra? Nálad milyen az alkotói folyamat, hogyan születik meg egy dal a kezeid között?

Még mindig nagyon keményen dolgozom azon, hogy formáljam a saját, megkülönböztethető hangzásvilágomat, a „védjegyemet”. Az irány, amelyet választottam (és amelyet követni is szándékozom), az az, hogy a tipikus neoklasszikus zongorahangzást (amely meleg, nyers és tökéletlen) olyan textúrákkal gazdagítsam, amelyek mind elektronikus (gitár, szintetizátor, dobütemek), mind a való életben rögzített hangokból származnak (például a Cage és a Loose című dalaimban a dobhangokat a legfurcsább dolgokkal kreáltam, úgy mint evőeszközökkel, székekkel, kagylókkal, tűzijátékokkal és egyéb kiszámíthatatlan cuccokkal). Szándékomban áll életben tartani ezt az irányt, de sok meglepetés lesz még…

Hogyan találod meg az inspirációt a saját zenédhez?

Legtöbbször úgy, hogy élő koncertekre járok, akár arénákba, akár kis fellépésekre, például „open mic” estekre, ahol bárki színpadra állhat. Mindegyik szituáció ad számomra valami jót, mindegy, hogy milyenek voltak az előadók. Minden egyes koncert után, amelyre elmegyek, olyan energiával térek haza, hogy valami újat alkossak, és még messzebbre hajtsam magam előre.

Jagoda Kudlińska, a Lor énekesnője

Most egy új dallal jelentkezel, amelyet elsőként csak nálunk lehet meghallgatni. Tavaly egy Sofar Sounds-eseményen találkoztál a Lor énekesnőjével, Jagoda Kudlinskával, és közös munkátok eredménye a Snowman. A korábbi számaidhoz képest ez elég más irányt képvisel, szinte már elektropopos a hangásvilága, ráadásul ez az első énekes kollaborációd. Jagoda hangját tempós ütemekkel és sok gitárral veszed körbe, amely viszonylag újdonságként hat. Hogyhogy ez lett az új kislemez iránya?

Talán túl sok Tychót hallgattam! De egyébként ez az irányvonal részben már megjelent néhány korábbi dalomban, például a Cage-ben, a Loose-ban vagy a Breathe-ben. Az Elusive Frames EP-men a gitár többnyire csak rétegzett elemként lett használva, hogy nagy ambientes hangképeket kreáljak. Ezúttal viszont sokkal rutinosabban vettem bele, de a Snowmant igazából Jagoda közreműködése teszi érdekessé. Ő elképesztően tehetséges és profi a fiatal kora ellenére! (még csak 16 éves – a szerk.)

Hogyan kelt életre a Snowman? Amikor leültetek közösen, hogyan kezdődött a közös munka, melyek voltak a főbb lépések? Kérlek, mesélj a dal- és a zeneszerzés folyamatáról és a szám háttértörténetéről!

Jagoda érkezése előtt pár nappal vázoltam néhány zenei ötletet, ezeket megnéztük, és közösen kiválasztottuk azt, amelyik szerintünk a legjobban hangzott. Miután a dal szerkezetét meghatároztuk, felvettem minden hangszert, ezután Jagoda folytatta a szöveggel. Mind a vokálmelódia, mind a dalszöveg teljes egészében az ő érdeme.

Arról a hasonlatról írt, amely a tél és a nyár közötti, valamint az ember rosszabb és jobb pillanatai közötti átmenetben rejlik. Ő mindezt a bizonytalanság szemszögéből látja, amikor valaki inkább a saját komfortzónájában maradna, mindegy, mennyire rosszul érzi magát ettől, minthogy boldogabb dolgok felé lépne tovább.

Ez egy gyönyörű koncepció, és a hóember az arca ennek. Ahogy a tél elmúlik, a hóember elolvad, és ez szomorú, mert azt jelenti, haldoklik; de közben mindenkinek boldognak kéne lennie, mert a hó elolvadása egyben azt is jelzi, hogy jön a tavasz és a melegebb idő.

Milyen további terveid vannak 2018-ra? Továbbra is kísérletezel ezzel az elektropopos hangzással, vagy visszatérsz a modern klasszikus stílushoz, és esetleg egy teljes albummal térsz vissza? Vagy a kislemezes/EP-s formát preferálod?

Most még nem tudom. Most azon dolgozom, hogy valamilyen új irányt találjak, amelybe belevihetem a neoklasszikus elemeket. Az elektronikus kísérletezés kritikus része lesz majd ennek. Egészen biztos vagyok benne, hogy a következő lemez egy rendes album lesz, talán bakeliten is megjelenhet. De most még korai bármit is mondani – amit viszont biztosan tudok, hogy sok meglepetésre lehet készülni!

Ed Carlsen –> Honlap | Facebook | Instagram | Twitter


The Italian composer Ed Carlsen used the guitar as his main instrument until during his university studies when he found his way back to the piano, he discovered a path that was unknown for him till then, the modern classical genre. Unlike with the guitar, which he used mostly to play covers, he started writing his own compositions on the piano, and while he visited some European cities, he recorded two EPs. Currently he is working in Kraków where he has collaborated with the singer of the young Polish band Lor, Jagoda Kudlinska to release an electropop single that is quite different from his previous works. You can get to know Ed Carlsen through our interview and before the official release on 9th March you can hear his brand new song, Snowman over here for the first time worldwide.

You started playing instruments at a very young age. Why did you start with the piano then leave it and how did you turn to the guitar?

I don’t quite recall the specific reason why I started out on the piano, but I guess it’s because of its beautiful sound. It was in the mid 1990s and that’s when my dad just started to get into keyboards, so I was probably trying to emulate him. It didn’t last very long, though. As soon as I was given a guitar at the age of 7, that was love at first sight.

You continued with the guitar for more than 20 years and played covers in many genres. Did you focus on covering other artists to keep getting better in self-teaching and to learn to be a better guitarist? Haven’t you thought of start composing your own songs during this time at all?

At first, I started with the covers that were the most fun playing. Then I have adapted to the needs of whichever band I was involved with, therefore I found myself engaged in a variety of genres that required different styles of playing and techniques. I only truly focused on actually improving my skills when, at the age of 19-20, I was pretty much into virtuoso solo guitarists. That gave me some remarkable technical skills, but that was it. No creativity at all. Many times I sat down and tried to come up with some acceptable compositions, but it was always in vain. I have never found in the guitar the ideal tool to translate my ideas into music. Also, my early classical training didn’t help at all. Performing was fine, but creating was not at all.

How long have you played the piano when you took those piano lessons in your early childhood? And how did you find your way back to this instrument after a long-long hiatus?

It has only been for a year or so, but I made progress really quickly. I revisited the piano during my Music Technology bachelor at London College of Music, in 2015. I just bought a keyboard to dive into sound design, but soon enough I realised that whatever note I was playing on the black and white keys was way more expressive than any note I had ever played on the guitar.

With the piano you didn’t choose to cover songs but instead you started creating own compositions. What led you to continue on this way? What was the point or the reason when you decided to make your works public?

I would say this has to do with my classical guitar training. Everything was written on paper, including what fingers to use and how to hit the strings. That was just a way of giving an interpretation, not only of the author’s work, but also of the teacher’s own interpretation. This killed the creative part within my brain and I promised myself to be more creative on the piano, rather than technical. For this reason, the only things I can play on keys are my own songs!

You were born in Italy, you studied in London and recorded your first EP there, then you lived in Copenhagen and recorded another EP in that city but now you are in Kraków. Why did you decide to leave your home country and to change your residence time by time? What brought you to Poland now?

I have left Italy to study a University degree in London and because opportunities in my homeland aren’t that many at the moment. Although I miss it, hell if I do! The reason why I am in Kraków is to work on some projects. The city is inspiringly beautiful and life is very cheap at the same time, and this is ideal to work on more productions with local artists and to gain experience with live shows.

Do you plan to return to Copenhagen where you set up your home studio or did you move that to Kraków as well?

Right now I’m in Kraków until the beginning of the summer. I partly moved my studio here from Copenhagen which city feels like home, more than anywhere else. And soon I’ll decide whether to go back to Italy for good or to settle in Denmark.

Some well-known names of the modern classical scene like Ólafur Arnalds and Nils Frahm are among your influencers. But what was the way how you found your own sound? How does a song come to life in your hands?

I’m still working very hard on crafting my own distinguishable sound, my „trademark”. The direction I have taken (and that I intend to keep following) is to enrich the typical neoclassical piano (warm, rough and imperfect) with textures that come from both electronic (guitar, synth, drum beats) and organic real-life sounds (in Cage and Loose the drum beats are made of the weirdest elements, such as cutlery, chairs, shells, fireworks and more unpredictable stuff). I intend to keep this direction alive, but there’ll be many surprises…

How do you find the inspiration for your music?

Mostly by attending live shows, from large-scale stadium concerts to open mics. Every situation always gives me something good, no matter how good or bad the performers are. After each gig I attend, I go home with the drive to create something new and push myself even further.

Now you’re here with a new song but this is quite different comparing to your previous works. Last year you met Jagoda Kudlinska, the singer of Lor at a Sofar Sounds event and collaborated with her on your new single Snowman. Apart from the fact that this is your first full vocal collaboration, you surround her voice with some uptempo beats and a lot of guitars which feels like something new. How did you end up going on with this direction?

I might have listened to Tycho a bit too much! But anyway, this direction was already partly taken in songs such as Cage, Loose or Breathe. In Elusive Frames, guitars were used mostly as layered elements to create some big ambient soundscapes. This time, I have gone a bit more groovy, but what makes the whole track interesting is Jagoda’s contribution. She is just unbelievably talented and professional for such a young age!

How did Snowman come to life? When you sat down together, what were the first steps, when was the lyrics born so overall, please talk about the songwriting process and the background story of this song!

I showed a few musical ideas I had sketched a few days before and we chose the one that, in our mind, sounded the best. So, after the structure of the song was defined, I recorded all instruments and Jagoda proceeded with writing the lyrics. Both the vocal melody and the words are entirely hers. She wrote about the simile between the transition from winter to summer and a person’s transition from bad moments to better ones. However, she sees it from the angle of insecurity, when a person would rather stay in their own comfort zone, no matter how bad it feels, rather than moving on to happier things. It’s a beautiful concept and the snowman is the face of it. As winter goes by, the snowman melts down, and it’s sad because it means it’s dying; but, at the same time, everyone should be happy because the melting of the snows leads to spring and to warmer temperatures.

What are your further plans for 2018? More experimenting with electro-pop or back to the modern classical field with maybe a full album release? Or do you prefer the single/EP form?

I’m not entirely sure yet. For sure, I am working on finding a new direction to channel the neoclassical elements into. Electronic experimentation will be a crucial part of it. I am quite sure next album will be a long playing, perhaps a vinyl release. But it’s too soon to say. All I know is that there’ll be many surprises…

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!