Captain Average
„Olyan módokon születtek számok, ahogyan korábban még nem próbáltam” – Captain Average-interjú
Sallai László már számos zenekarban megmutatta nekünk sokszínű zeneiségét, és ez új szólóprojektje kapcsán sincs másképp. Captain Average néven nemrég jelentkezett első lemezével, ami a Heaven Capitulates címet kapta, és egy nagyon pörgős, posztpunkos anyag lett krautrockos hatásokkal. Ráadásul politikai és közéleti témákat is taglal, illetve minden eddiginél személyesebb területre is evez. Interjúnkban ezt boncolgatjuk vele tovább.
Fotó: Miknyóczki Dóra
Egyszerre játszol a Felső Tízezerben, a Galaxisokban, a Platon Karataevben és van egy The Somersault Boy nevű formációd is. Mindezek mellett hogy marad időd, illetve kreatív energiád megvalósítani egy olyan projektet, mint a Captain Average?
A Captain Average ötlete már jó pár éve megvolt, de pont a sok zenekar miatt nem nagyon mertem belevágni. A furcsa tavalyi év is nagyrészt a többi zenekaromról szólt, viszont idén tavasszal hirtelen mindegyik körül csend lett, és így volt időm nekiállni végre ennek a lemeznek. Nyilván a Captain Average nem lesz egy nagyon aktívan koncertező zenekar, de mindenképpen fogunk párszor játszani jövőre, és tervben van azért már egy második anyag is.
Régóta követem a munkásságod, de ahogy a Heaven Capitulatest kezdtem el hallgatni, az volt az első érzésem, hogy ha nem tudtam volna, hogy ez a te projekted, lehet nem jöttem volna rá, hogy te énekelsz. Te is úgy érzed, mintha itt egy “másik éned” mutatnád meg a közönségnek, ami akár egy másik hanglejtéssel is jár? Ének technikailag csináltál bármit másképp?
Igen, ez volt az egyik dolog, amiben ez a projekt mindenképpen eltér a korábbiaktól.
Nagyon szeretem az olyan szabálytalan énekeseket, mint Shaun Ryder a Happy Mondaysból, vagy Mark E. Smith a Fallból,
és az ő stílusukból próbáltam táplálkozni, de nyilván a saját orgánumomhoz igazítva, így sok dalban kicsit a dallamos ének és a kiabálás között van félúton, amit csinálok.
Nem szeretnék sokat rugózni az angol nyelven, de most, hogy még a Platon Karataev is magyarul kezdett énekelni, a saját projektedben miért tértél vissza az angolhoz?
A legelején magyar nyelven képzeltem el ezeket a dalokat,
akkor még az én fejemben Sugárzó Város néven futott ez a projekt.
Nagyjából a lemez feléhez meg is születtek a magyar szövegek, de a legtöbbjükkel elégedetlen voltam. Elég nagy dilemma volt ez, de utólag azt gondolom, hogy jól döntöttem, valahogy organikusabbnak érzem így a dalokat, mint a magyar szövegekkel.
Korábbi projektjeid javarészt dalszöveg centrikusak voltak, a Captain Average esetében azonban elég nagy hangsúlyt kapnak a krautrockos hatások és posztpunkos zakatolások. Változott valami a dalszerzésben, például ha a Somersault Boy-hoz hasonlítjuk?
Igen, a Captain Average ebből a szempontból egy kísérletezősebb dolog volt, és olyan módokon születtek számok, ahogyan korábban még nem próbáltam. Egy Somersault Boy-dalt akkor kezdek el feldemózni, ha már akusztikus gitáron megvan a dal gerince, amire tudok építeni, a Captainnél meg csomószor volt, hogy
furcsa ritmusokból, monoton basszusmenetekből kezdtem el felépíteni a számokat, és fogalmam sem volt, hogy hova lyukadok ki a végén.
Kicsit meg kellett tanítani magamnak azt, hogy ne próbáljak meg minden hülye ötletet visszafogni, és eléggé meglepett, hogy ezeknek a legtöbbje teljesen jól működött.
A dalszövegek a tőled megszokott személyes jellegen túl kicsit jobban nyitnak a külvilág felé, sokkal több benne a politikai él, a közéleti kritika. Mi okozta nálad ezt a kifelé tekintést, pont abban az időszakban, amikor a legtöbben inkább a saját kis mikrokörnyezetük felé fordultak?
Igazából a minket körülvevő világ mindig nagyon izgatott a dalszövegekben, de sokáig mégis visszafogtam magamat ebből a szempontból, mert úgy éreztem, hogy túl megmondósak, didaktikusak tudnak lenni ezek az üzenetek. Szóval kellett hozzá egy kis idő, amíg úgy éreztem, hogy ezek a gondolatok természetesen megtalálják a helyüket a dalokban, és most azt éreztem, hogy ez elég simán megy. És azért az is közrejátszhat ebben, hogy
az elmúlt két évben baromi sok frusztrációt éreztem a mindenfajta híreket és kommenteket olvasva, úgyhogy mostanra tényleg eléggé megértek bennem ezek a dolgok.
Nagy kedvencem az A Few Words About The Current Situation című, mindössze egyperces dal. Olyan érzésem van tőle, mintha a lemez felére elszakadna a cérna, és a korábban taglalt közéleti problémák után egyfajta dühös kirohanás lenne. Számodra mit jelent ez a szerzemény?
Ebben valóban elég sok düh van, és leginkább az a párbeszédre való képtelenség ihlette, ami mindenhol megjelenik a parlamenttől kezdve a kommentfalakig. Eléggé rottyon vagyunk mostanában.
Fotó: Miknyóczki Dóra
A közéleti témák végül pályafutásod egyik legszemélyesebb dalába, a This Road Leads To Nowhere címűbe torkollnak, ami egy barátod öngyilkosságáról szól. Miért döntöttél úgy, hogy ezzel zárod a lemezt, illetve mennyire volt számodra nehéz ezt felvenni, újra és újra meghallgatni? Segített esetleg a trauma feldolgozásában?
Azt az elejétől fogva tudtam, hogy a végére szeretném tenni a lemeznek. Ez a tragédia már nyolc éve történt, úgyhogy ennek a témának már többször nekifutottam dalszövegekben, de ez az első, ami nem maradt a fiókban. A keverésnél például simán ki tudtam zárni azt, hogy miről szól, de
azért eléggé összeszorult a szívem a feléneklésnél, meg akkor, amikor először hallgattam meg a véglegesített lemezt elejétől a végéig.
Az albumot egyedül rögzítetted, vagyis minden hangszeren te játszol a dobokat kivéve. Ez összesen mennyi hangszert jelent? Illetve az utóbbi időben már javarészt zenekarok tagjaként tevékenykedsz, mennyire volt nehéz visszatérni ehhez a kicsit DIY megoldáshoz?
A dobokat a Felső Tízezres Justin játszotta fel, én pedig basszusgitározom, gitározom meg szintizek ezen kívül. Izgalmas kihívás volt ez, már csak azért is, mert én azért nem vagyok valami nagyon technikás gitáros, úgyhogy
a gitárfelvételek előtt azért szorongtam egy kicsit.
Ugyanakkor meg elég nagy szabadságot adott ez a fajta stúdiózás, csomó dolog például a stúdiózás közben jutott eszembe, ez mondjuk egy zenekaros felvételnél kevésbé kivitelezhető. Nem mondom, hogy nem voltak egyébként mélypontjaim a munkálatok során, és ebben azért benne volt az is, hogy nem nagyon volt kivel válságtanácskozni Gál Mátén kívül, aki viszont nagyon értő hangmérnöke volt ennek a lemeznek.
Lemezbemutató koncertet is tervezel – hogy kell elképzelni a Captain Average élő felállását?
Amikor a lemezt felvettem, akkor trió felállásban gondolkodtam, viszont a próbákon fog majd kiderülni, hogy ez valóban működik-e, úgyhogy ez még számomra is egy rejtély. Én mindenesetre basszusgitáros-énekesként képzeltem el magamat ebben a formációban, és nem olyan nagyon sokára ki is derül, hogy tényleg komfortos lesz-e ez nekem, mivel január-február környékére tervezzük a lemezbemutatót.
Hallgassátok meg Captain Average bemutatkozó albumát, a Heaven Capitulatest!
