Ők már a tavaszt ígérik – A Real Estate és Mac DeMarco új lemezei

2014.03.6., 9:34

Lusta, nyújtózkodó dallamokkal próbálkozik új lemezén a Real Estate és Mac DeMarco is. De vajon melyik lemez tart ki az átmeneti kabátos időszak után is? Melyik maradhat hű társunk a forró nyárra, és melyikre érdemes majd inkább ősszel visszatérni?


mac-real-estate

Real Estate – Atlas

A Real Estate igazán keresőgyilkos és semmitmondó zenekarnevet választott magának. Becsületükre legyen mondva, még így is sikerült kitűnniük  a gitárbandák tömegéből.  Amikor 2009-ben a lo-fi albumok aranykorát éltük, kevesen fogadtak volna rá, hogy a banda megéri a harmadik albumot, és hogy ami még fontosabb, ennek a harmadik lemeznek a megjelenése még mindig eseményszámba megy.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

De ami még meglepőbb, az az, hogy a 2009-es, kissé még fésületlen, cím nélküli lemezük most,  ennyi idő után visszahallgatva is teljesen rendben van. Pedig akkor sokan csak egy nyári csodának tartották a Real Estate-et és a hozzájuk hasonló, csilingelő gitárokat használó bandákat. A New Jersey-ből származó háromtagú zenekar aztán gondolt egyet, és második lemezével még magasabbra tette a lécet, és profibb körülmények között felvett egy még az elsőnél is jobb poplemezt, a Days-t. Úgyhogy a Real Estate különösebb görcsölés nélkül túlesett  a nagy “második lemezes parán”, hála annak, hogy csak azt folytatták, amiben tényleg jók:  egy késő délutáni, gondtalan strandon eltöltött délután zenei aláfestését.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ez a mostani, Atlas címre keresztelt album viszont már mintha egy gondterheltebb zenekart mutatna. Már a cím is nyilvánvalóan erre utal: azért az mégiscsak meglepő, hogy az eddig felhőtlen dalokkal jelentkező zenekar új albumát a világot vállain tartó titánról nevezi el.

Úgy fest, megérkeztek a felhők a strandra. Bár ha jobban figyelünk, ez a szomorkásabb íz mindig is ott volt a Real Estate hangzásában, csak mindig gondosan a háttérben hagyva.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az előző lemezen szinte tökéletesre csiszolt megszólalás persze alig változott, a védjegyszerű elemek ugyanúgy megmaradtak, csak az arányok tolódtak el, alig észlelhető módon. Mintha azokra a korábban könnyedén tekergőző dallamokra időközben valós súly telepedett volna. Emiatt az Atlas inkább nem is egy tavaszi, hanem inkább egy őszi lemez benyomását kelti, főleg, ha a Primitive-vel kezdődő utolsó harmadot figyeljük. Van itt azért sláger (Talking Backwards), de a Real Estate számára valószínűleg már nehéz lesz visszatérni a korábbi felhőtlen csilingeléshez. De ez nem is biztos hogy akkora baj.

Mac DeMarco – Salad Days

A montreali Mac DeMarcót már kevésbé kell bemutatni: adott ő már remek hangulatú koncertet a Kuplungban, és amúgy is, akit nem hódított meg extravagáns magánakcióival és sűrű meztelenkedéseivel ez a rekedt hangú trubadúr, annak nincs humorérzéke. Egy ilyen figurára már rég szüksége volt a sokszor befásuló, nagyrészt azért még mindig gitárzenében gondolkodó független zenei színtérnek. Az az ember,  aki azzal dicsekszik egy interjúban, hogy az anyukája és a nénikéje is komoly aggodalmaiknak adtak hangot, mikor megmutatta nekik azt a videót, melyben a U2 Beautiful Day-ére csupaszon dobverőket dug fel magának, és mindezt büszkén vállalja, nem lehet hiteltelen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kanada fenegyereke szerencsére idei lemezére sem komolyodott meg,  de azért arról sem feledkezett meg, hogy jó dalokat írjon. A Salad Days kicsit visszatérés az első EP-hez, a Rock’n’Roll Night Clubhoz, hiszen megint az a nemtörődömség és egyszerűség süt a dalokból, mint azon az első lemezen. Míg azonban a Rock’n’Roll Night Club már a címéből adódóan is inkább egy fülledtebb hangzású anyag volt, addig a Salad Days egy éjszakai klub helyett inkább a  szabad ég alatt működő zene.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A címbeli kifejezés általában egy produktív, magabiztos életkorszakot jelöl, és bizonyára nem véletlen, hogy DeMarcónak volt képe így elnevezni a lemezét.

Ahhoz képest, hogy mindenki  a koncertjeihez hasonló, zabolátlan rocklemezt várt tőle, ő kijött egy pofátlanul laza, leültetős albummal.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Akkora sláger talán nincs is a Salad Daysen, mint az előző lemezen (2) szereplő Ode To Viceroy vagy a Freaking Out The Neighborhood, de érezhető, hogy ezúttal nem is ez volt a cél. Attól nem kell tartanunk, hogy a született  bajkeverő megszelídült volna, de feltűnő például a szinti  hangsúlyozott jelenléte több számban is (Passing Out Pieces, Chamber Of Reflection), és úgy összességében az egész albumon nagy számban képviseltetik magukat a puritánabb, szellősebb hangszerelésű dalok (Salad Days, Brother, Let My Baby Stay). Épp ezért a jó értelemben vett hányavetiség miatt tűnik úgy, hogy a Salad Days nemcsak most tavasszal, hanem a nyári forróságban is jó szolgálatot tehet.

Szöveg: Bicsérdi Ádám

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás