Nyerj páros bérletet, és bulizz velünk a ljubljanai MENT showcase fesztiválon!

Avatar photo
2017.01.16., 15:12

Ez lesz a harmadik éve a Balkán legmenőbb showcase fesztiváljának, a szlovén MENT-nek, ahol a régió feltörekvő formációival és énekeseivel, valamint rengeteg izgalmas workshoppal és előadással lehet találkozni. A február 1-3. között megrendezésre kerülő zenei rendezvényről természetesen Magyarország sem hiányozhat – sőt, ti sem! Ebben pedig segítünk: ha ellátogatnátok a MENT-re, játsszatok velünk egy páros bérletért!

A nyereményjáték lezárult!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavalyi MENT fesztiválon már képviselték hazánkat a kísérletező jazz-metál fenegyerekei, az általunk korábban meginterjúvolt Makrohang, az idei felhozatalban majd a táncoltatós juke-ot játszó Uffalo Steez, a new wave punk koronázott királyai, a tavaly egy kiváló lemezzel jelentkező Gustave Tiger, illetve az akusztikus folk-grunge mestere, Apey lesznek a magyar képviselet tagjai, az A38 Hajóval, Eastaste-tel és a Budapest Showcase Hubbal (BUSH) karöltve. Ez egy olyan fesztivál, ahol – hasonlóan az itthon tavaly először megrendezett BUSH-hoz vagy a már Nyugaton jól bejáratott SXSW-hez vagy az Eurosonichoz –  az érdekesebbnél érdekesebb bandákon kívül szakmai konferenciákat is tartanak.

Aki mondjuk például kíváncsi lenne a legendás seattle-i indie kiadónak, a Sub-Popnak az elnökére, Jonathan Ponemanre, simán megteheti egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül, vagy ezen a fesztiválon találkozhat Kevin Cole-lal, a szintén híres KEXP rádió szellemi atyjával, de a közép-kelet európai színteret is górcső alá veszik: idén Magyarország, Lengyelország és Ausztria fognak különleges fogadásokat tartani.

 
 

A teljes line-up:

APEY (HU) / AWLNIGHT (BY) / BADEN-BADEN (HR) / BIGOR (SI) / BIRTHH (IT) / COALS (PL) / CRVI (RS) / DEERHOOF (USA) / EINAINDRA (IS) / ERKI PÄRNOJA (EE) / EXEC (DK) / JAKOB KOBAL (SI) / GUSTAVE TIGER (HU) / HAIKU GARDEN (SI) / HIS CLANCYNESS (IT) / HEYMOONSHAKER (GB) / HOLOGRAPHIC HUMAN ELEMENT (BA) / KOALA VOICE (SI) / КУКЛА (SI) / LYNCH (SI) / LENI KRAVAC (SI) / MATTER (SI) / MIEUX (AT) / MIHA PETERLIČ (SI) / NILS GRÖNDAHL (DK) / OLFAMOŠTVO (SI) / OLIGARKH (RU) / PLEASE THE TREES (CZ) / PERSONS FROM PORLOCK (SI) / RAKETKANON (BE) / SARA RENAR (HR) / SAUROPOD (NO) / SEINE (HR / RS) / SOTEI (PL) / SPASIBO/СПАСИБО (RU) / STERGIN (UK / AT) / STRAIGHT MICKEY AND THE BOYZ (RS) / DJ SUNNY SUN (SI) / ŠIROM (SI) / TEIELTE (PL) / TELEMAMA (MK) / THE HOMESICK (NL) / THE ILLS (SK) / THE JACK WOOD (RU) / THE SWEET RELEASE OF DEATH (NL) / UFFALO STEEZ (HU) / WHITE MILES (AT) / WHITE WINE (DE) / ŽEN (HR) / GIRO night @ MENT Ljubljana with .ČUNFA, GREGABYTES, BLAŽ, 2XP, ŠULJO / KAMIZDAT night @ MENT Ljubljana with NOVA DEVIATOR, LIFECUTTER, KIKIRIKI, WARREGO VALES, GOTO80 (SE)

Több infó a fellépőkről: www.ment.si/lineup/

Fesztiváljegyek (mindhárom napra, összes helyszínre):
→ Elővétel (január 31-éig) = 35 EUR
→ Fesztivál alatt (február 1-3-ig) = 39 EUR
PRO jegyek (fesztivál és konferenciák):
→ Elővétel (január 31-éig) = 65 EUR
→ Fesztivál alatt (február 1-3-ig) = 79 EUR

Web: www.ment.si
Facebook-esemény: www.facebook.com/events/1550701434943767/
Twitter: www.twitter.com/mentljubljana
Instagram: www.instagram.com/ment_ljubljana/

Mindezek után már csak egyetlen kérdésünk maradt: MENTek?

 
 

A magyar delegáció kijutását a Cseh Tamás Program által finanszírozott HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) támogatja. Bővebb infó: www.hotsmusic.hu

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás