Avatar photo
2018.10.30., 15:13

Nyerj páros belépőt az év egyik legfontosabb budapesti artrock eseményére: Anna Calvi új lemezével ad koncertet az A38 Hajón

A különleges stílusú brit dalszerző-előadó, Anna Calvi lassan öt éve tartozik új lemezzel rajongóinak. Most vége a várakozásnak: augusztus 31-én megjelent a Hunter című album a Domino Recordsnál, és ehhez ősszel turné is társul, amely során az énekesnő visszatér az A38 Hajóra.

A nyereményjáték lezárult!

Anna Calvi | Fotó: Eva Pentel (DIY)

Kevés csodálatosabb tündérmese van a kortárs artpop-rockban, mint a brit dalszerző-gitáros-énekesnő, Anna Calvi története. A húszas éveinek közepéig egyáltalán nem éneklő – bár annál több hangszeren tanuló – Calvi sok interjújában elmondja, hogy „a gitárját használta éneklésre”. Aztán később a szobájába zárkózva próbálta képezni a hangját, de mint mondja, egyfajta érzelmi blokk gátolta a közönség előtti éneklésben.

Első albuma viszonylag későn, 31 éves korában jelent meg, akkor azonban azonnal elemi erővel hatott, és Calvi rengeteg nagy nevű támogatóra talált. Brian Enótól Bill Ryder-Jonesig, az Interpoltól az Arctic Monkeysig vagy Nick Cave-ig, Rob Ellisig és a lemezt kiadó Domino Recordsig mindenki leborult a különleges orgánumú, varázslatos dalokat író és egyedi módon gitározó énekesnő előtt. A lemezt 2011-ben Mercury-díjra jelölték, 2012-ben pedig Jessie J-jel, Ed Sheerannel, Emeli Sandéval és a The Vaccinesszel versenyzett a legjobb feltörekvő produkciónak járó BRIT Awardsért.

A 2013-ban megjelent, mindössze három hét alatt felvett második lemez, a One Breath aztán végképp a legkomolyabb előadók közé repítette Calvit. Nem véletlen, hogy az artisztikus pop-rockénekesnők nagy értője, a St. Vincenttel, Chelsea Wolfe-fal, Allison Goldfrappel, Blondie-val, a Sleater Kinney-vel vagy Amanda Palmerrel dolgozó sztárproducer, John Congleton gondozta a lemezt. Ezért az albumért is járt a Mercury-jelölés, és a hangja és karaktere alapján leginkább Patti Smith-hez, PJ Harvey-hoz és Siouxsie-hoz közel álló énekes-dalszerző. Igazi turnén utoljára ezzel a lemezzel volt Calvi, ekkor adott felejthetetlenül súlyos koncertet az A38 Hajón is.

Calvi azóta rengeteg projektben vett részt, kiadott egy feldolgozás EP-t David Byrne-nel, Amanda Palmerrel, Neil Gaimannel és Jherek Bischoffal egy Bowie előtt tisztelgő lemezt, az E.T.A. Hoffmann Homokemberéből készült operáját az avantgárd sztárrendező, Robert Wilson állította színpadra. Közben Chanel-, Gucci-, Lagerfeld- és Chloé-bemutatók állandó közreműködője.

Az egykori, énekelni nem merő, szégyenlős kislányból a művészvilág egyik legünnepeltebb dívája lett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ugyanakkor mindez nem tudta elfeledtetni, hogy Calvi lassan öt éve nem jelentetett meg sorlemezt. A Domino Recordsnál augusztus 31-én megjelent Hunter című album producere szintén egy alterrock sztármegfejtő, a korábban Nick Cave-vel, David Byrne-nel, a Talking Headsszel, az Arcade Fire-ral, a Killing Joke-kal, Lou Reeddel, a Veilsszel és Kate Bush-sal dolgozó Nick Launay volt, és a felvételeken a portisheades Adrian Utley, valamint a Bad Seeds-tag Martyn Casey is közreműködött.

A lemezhez kapcsolódó turné Budapestet is útba ejti, azaz korunk egyik legkülönlegesebb énekesnője négy év után ismét az A38 Hajón lép fel november 13-án.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás