„Nincs már több Rangleklods-dal bennünk” – Blondage-interjú

Avatar photo
2016.12.5., 17:09

Dánia egyik legkúlabb arca, Esben Nørskov Andersen – még ha úgy is tűnik – nem először jár nálunk, sőt! Korábban ugyanis Rangleklods néven alkotott – így már viszont ismerősebb, ugye?! Esben néhány igen érdekes és izgalmas évet tudhat maga mögött a zeneiparban, ami alatt megjárta az összes fontosabb európai fesztivált a Roskilde-től a Szigetig, és ezalatt a bensőséges szólóprojektből egy sokkal elektronikusabb duóvá formálódott a projekt. Pont ezért döntött úgy társával, Pernille Smith-Sivertsennel, hogy ideje tiszta lapot nyitni. Blondage néven eddig egy igen ígéretes EP-t jelentettek meg, arról pedig, hogy mi a folytatás, maga Esben mesélt nekünk. És ahogy ő is mondja: találkozunk december 12-én a Dürer Kertben!

A nyereményjáték lezárult!

 
 

Kezdjünk a névváltoztatással, gondolom már kicsit unjátok a kérdést, de meg kell kérdeznem: miért lett a Rangleklodsból Blondage?

A Straitjacket megjelenése utáni napon Pernillevel egymásra néztünk, és tudtuk, nincs már több Rangleklodsdal bennünk. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit Rangleklodsként elértünk, de a zenei ízlésünk és a céljaink sokat változtak, így végül úgy éreztük, a Rangleklods már nem tükrözi azt, amit zeneileg képviselni szeretnénk. Az új név lehetőséget adott egy új kezdetre. Új hangzás régi jól bevált zenei eszközökkel. A Blondage-EP az első lépés ebbe az irányba. Fantasztikus az egész.

Soha nem voltunk még ennyire elégedettek a zenénkkel, mint most.

A Rangleklods annak idején Esben szólóprojektjeként indult, ami Pernille érkezésével duóvá alakult. Hogy néz ki az alkotói folyamat jelenleg nálatok?

Dalonként más és más. Van, amikor Pernille talál ki és vesz fel valamit az Abletonnal és a laptop beépített mikrofonjával.  Van, amikor én rakok össze egy hangmintát és egy akkordot. Nagyon ritka, hogy a legelejétől együtt kezdünk el dolgozni egy dalon. Általában valaki odamegy a másikhoz, hogy van egy ötlete, aztán onnantól együtt dolgozunk rajta. Előfordul, hogy a hangzás határozza meg az egészet, ilyenkor zongorán találjuk ki a dallamot, mielőtt elkezdenénk kidolgozni, felvenni bármit.

Melyik dal a kedvencetek a Blondage-EP-ről?

Talán a Dive, Pernille hangja nagyon jól érvényesül benne. Élőben pedig a Pray. Annyira ütős, főleg, amikor nagyobb koncerthelyek hangfalain keresztül dübörög.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kik azok az előadók, akik jelenleg leginkább inspirálnak benneteket?

Flume, Tove Lo, AlunaGeorge, Kaytranada, Drake, Mura Masa, Cashmere Cat, Rihanna. És persze még sokan mások. Nagyon sok jó pop előadó van jelenleg.

Szerintetek a Rangleklods rajongóknak bejön az új irány amit a Blondage képvisel?

Mindenképpen. Bár kipróbálunk új dolgokat, a rajongók még mindig érezhetik a régi vibe-ot a zenénkben.

A zenei DNS-ünk nem változott!

 
 

Több koncertet is adtatok már Budapesten, felléptetek többek között a Sziget Fesztiválon is. Melyik a legemlékezetesebb számotokra?

Talán az első A38-as fellépésünk a legemlékezetesebb. Nagyon sokan eljöttek, a koncert is jól sikerült. Két romániai fellépésünk volt előtte, 4 órát aludtunk 3 nap alatt, koncert után mégis átmentünk bulizni a rajongókkal egy romkocsmába. A promóterünk elintézte, hogy a Dán Nagykövetség szállásán aludhassunk, ami azért elég menő valljuk be.

Mi volt a legőrültebb dolog, ami színpadon történt veletek?

Amikor először játszottunk Ljubljanában, elég kevés ember jött el, de ők teljes extázisban voltak. Az utolsó három dal alatt mindenkit felhívtunk a nézőtérről a színpadra. A végén körbevettek minket az emberek, egy pár beállt mellénk a drum padshez,  egy srác pedig a gombokat nyomogatta. Nagyon jó este volt!

Mik a terveitek a jövőre nézve? Mi a következő lépés a Blondage számára?

Új dalokon dolgozunk, ezért jövőre sokat szeretnénk a stúdióban lenni. Egy csomó dolog történik jelenleg a zenekar háza táján, amiről most még nem igazén beszélhetünk. De idővel mindenre fény derül.  Ami biztos, hogy minden rajongóra számítunk a budapesti koncerten. Ott találkozunk!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Blondage: Web | Facebook | Soundcloud

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás