Nem elvadult feministák, csak nők, akik ezentúl lájvban tolják

Avatar photo
2016.09.27., 17:05

Októbertől új elektronikus zenei partisorozat indul az budapesti ANKERT-ben LÁJV néven. A szuperfriss LÁJV csapat (Fazakas Fanni aka RUMEX, Trabalka Cecília aka TRAILA, Szandtner Júlia, Soós Viki, Honosi Rita, Cseh Katka), arra az égető problémára kíván reagálni, hogy egyelőre lényegesen kevesebb alkalma nyílik női elektronikus zenészeknek fellépni, pedig számos női zenész és producer tevékenykedik az országban.

14359265_1792595651015797_6196585160290443391_n

artwork: Laura Callaghan

Ez egy globális probléma, amit már tőlünk nyugatra egészen jól orvosolnak.

Fanni rotterdami fellépésén a Roodkapje összművészeti fesztiválon 50-50 százalékban voltak jelen férfi és női művészek. A csapat célja minél több hölgy elektronikus és NEM elektronikus zenész bemutatása, egy olyan bulisorozaton keresztül, ahol egy techno drum sequencer elfér a nagybőgő és a népzene mellet.

Nagyon bizakodók, a visszajelzések eddig teljesen pozitívak, és aminek főképp örülnek, hogy – még – senki nem vádolta meg őket azzal, hogy elvadult feministák lennének. Ez így helyes, hiszen szeretettel várják a férfi fellépőket is egyaránt, sőt, külön online névtáblát is állítanak majd, azoknak, akik a részvételükkel támogatják ügyet és az eseményt.

A LÁJV eseménysorozat, nem csak zenei platformot kíván nyújtani a női élőzenészeknek, a későbbiekben szeretne kibővülni előadásokkal és művészeti bemutatókkal a nők helyzete kapcsán.

14462822_1795984780676884_445834877713748528_n

Egy olyan közösség létrehozása a cél, amibe egyaránt jól érzik magukat a gyereküket korán fektető anyukák és a késő estig tombolni és bulizni vágyók. Ahol lehetséges kollaborálni, kreatív csapatokat létrehozni vagy csak egy üdítőt beszélgetni jó zene mellett. Szeretnének egy olyan platformot nyújtani nőknek és férfiaknak egyaránt ahol egy széles, újszellemű korosztály megfér és találkozhat egymással.

Első alkalommal ezen a hét szombaton, október elsején kerül megrendezésre a LÁJV az Ankertben.

A program este 11-kor egy könnyedebb hangszeres dzsemmel, jazz hangszerek és elektronika összeolvadásával kezdődik. Almási Veronika cselló és Vörös Patrícia trombita játéka fogja erősíteni az elektronikus szekciót, amit MC Fedora hangja tesz majd teljessé. Ezután következik RUMEX Summer Syndrome EP-jének a bemutatója az est végére pedig TRAILA eklektikus live szettje teszi fel majd a koronát. Nemcsak RUMEX EP-je fog debütálni, de VJ MimikriVJ YOURSELF interaktív vizuálja is most kerül Magyarországon először bemutatásra, amit kifejezetten erre az alkalomra készít majd és ad elő Xbox controllerje segítségével.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy komplett audiovizuális show fog várni, minden zeneileg nyitott és új hullámok iránt lelkes hallgatót, ami ráadásul ingyenes, tehát kár lenne kihagyni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás