MØ már nem lesz a régi, de legalább már érzi a nyári fesztiválozást

Avatar photo
2016.05.13., 12:42

elsőként Annie Mac BBC Radio 1-on futó műsorában mutatta be a tavalyi évben megjelent Diplo-kollaboráció, a Kamikaze utáni új dalát. A Final Song címmel érkezett – határozottan nyári slágergyanús – felvétel zenei producerei ezúttal a Beyoncé Lemonade-albumán is közreműködő MNEK, és a Charli XCX-szel, valamint Carly Rae Jepsennel is együttműködő Noonie Bao voltak. MØ szerint az új dalt egyébként a belső erő és ragyogás hajtja, szerintünk pedig inkább a laza slágerírások és a nyár szele csapta meg a dán popsztárt, aki egyébként az utolsó simításokat végzi második nagylemezén, májustól pedig világkörüli turnéra indul Budapestet is útba ejtve, ahol majd torok szakadtából lehet énekelni a dallamtapadással beinjekciózott dalt. Az énekesnő kiszőkülésén túl sok izgalmat nem tartogató videót Kaliforniában forgatták Mister Whitmore rendezésével, és ha a dal nem is, de a Trona Pinnacles tájképei megérnek egy kattintást.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás