Minimum három felkiáltójel: FKA Twigs x Inc.

Avatar photo
2014.02.25., 19:06

A tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje, FKA Twigs (azaz  Tahliah Barnett) úgy látszik, nem sokat búslakodott amiatt, hogy nem lett dobogós a BBC Sound Of 2014 versenyén, helyette inkább összeállt a tavaly egy emlékezetes, érzéki R&B albummal (No World) jelentkező Inc. duójával. A külön az együttműködésnek szentelt oldal alapján egy hétinch-es bakelit mindenképp kézzelfogható bizonyítéka lesz az összeborulásnak (valamikor áprilisban), további tervekről viszont eddig még nem tudunk. Az egyelőre cím nélküli szám azonban már klipet is kapott, aminek rendezői Nick Walker és maga FKA Twigs voltak.

CS2415356-02A-BIG

A dal a két világ tökéletes keresztmetszete: van benne Tahliah finoman glitch-es, experimentálisabb és kecses, trip-hoppal is kacérkodó alapjaiból, valamint az Inc. simogató R&B vokáljaiból és önelemző szövegeiből (is) egy jó adag. Ehhez jól passzol az inkább az imidzset és hangulatot erősítő klip, fekete-fehérben, persze, sok kifújt füsttel és sivatagi kopársággal. Egyelőre semmi információ arról, hogyan is jött a kollaboráció ötlete, de az biztos, hogy már most az év emlékezetes párosításai között a helye.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás