Avatar photo
2020.05.8., 16:21

„Mindig jellemző volt rám az érzelmi újrahasznosítás” – Fanni Mayer-interjú

Tavaly ősszel nálunk debütált Fanni Mayer Grace N Dirt című dala, nemrég pedig a Stranger Things-ről is hírt adtunk, amely egy távkapcsolat nehézségeit boncolgatva érkezik el egy nem éppen megfelelő édesapáig. Erről a számról, az ahhoz készült szövegvideóról, inspirációkról és lelki megélésekről is beszélgettünk az énekesnővel.

Nemrég debütált a Stranger Things című dalod, amely részben egy egykori szerelemből, részben pedig az édesapáddal való kapcsolatodból inspirálódott. Két, egészen más kapcsolatról beszélünk, a szerzemény mégis nagyon hasonlóvá teszi ezeket a férfiakat. Hogy érzed, miben, hogyan hasonlít a két kapcsolat, a két megélés, a két férfi egymásra?

Egyik férfi sem volt annyira jelen az életemben amennyire kellett volna vagy szerettem volna, mindkettőjükkel kapcsolatban egy illúziót kergettem.

 
 

A szám kapott egy klipet is. Alapvetően is egy szövegvideót álmodtatok meg, vagy a dal képi világát befolyásolta a jelenlegi élethelyzet is?

Befolyásolta, igen. Alapvetően „hagyományos” videoklipet terveztünk, de alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez, és ez a megoldás volt a legbiztonságosabb mindenki számára.

Elég menő dolog, hogy egy olyan emberrel dolgozhatsz együtt, mint Ville Leppanen (Animal Farm UK). Mesélnél kicsit a közös munkátokról? Mennyiben más – ha más egyáltalán – egy külföldi producerrel együtt dolgozni? Máshogy lát bizonyos dolgokat, mondjuk a zenei világban vagy az alkotási fázisokban?

A produceri munka nagyobb részéért Ville testvére, Mat Leppanen felel, akivel közösen viszik az Animal Farm produkciós irodát Londonban.

Nagyon inspiráló, profi, fegyelmezett, ugyanakkor laza, intuitív és felszabadult volt a munka Mattel. Nagyon ráérzett a dalokra és az én habitusomra, így szinte félszavakból megértettük egymást.

Ez kémia, ha nincs meg, lehetetlen bárkivel bármit létrehozni, lehet ez egy Los Angeles-i stúdióban vagy Kistarcsán. Persze Ville-éknek sok mindenre van rálátásuk, amikre nekem kevésbe, London mégiscsak a könnyűzene egyik legfontosabb központja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nem csupán a Stranger Things, de más dalaid is nehéz pillanatokat, bonyolult kapcsolatokat, összetett érzelmeket dolgoznak fel. A koronavírus nyomán kialakult helyzet hogyan és miként befolyásolja a művészeted?

Elkezdtem befelé figyelni, és mivel extrovertált vagyok, ez nem mindig könnyű. Sokkal inkább látom, hogy mi a fontos és mi felesleges, jobban értékelem, amit „természetesnek” vettem azelőtt. Rájöttem, mennyi mindenem van, amit nem lehet pénzért megvenni, de ami a legértékesebb. Ezek a tapasztalások biztosan befolyásolnak emberként, dalszerzőként és előadóként is.

Ha az előző kérdéshez visszakanyarodunk, tekinthetjük a dalaidat, szövegeidet egyfajta terápiának is akár önmagad, akár mások számára?

Abszolút, és ha mások számára is az tud lenni, az nagy ajándék, de sokféle dalom van a tarsolyban, olyan is, aminek kifejezetten groteszk, vicces világa van, olyan is, ami arra késztet, hogy szexin végigvonuljak a nappalin (nevet). És olyan is, ami teljesen fiktív. Dalt írni szerintem bármiről lehet, az sem fontos, hogy feltétlenül megélt eseményeken alapuljon.

Szeretem keverni a valóságot a fikcióval. Szeretek arról írni, amit megéltem, fontos problémákat feszegetni, de a vágyaimról, fantáziáimról is vagy csak valakinek a történetéről, egy érzésről, egy pillanatról.

 
 

Nehéz szavakba önteni és talán még nehezebb a nyilvánosság elé tárni és őszintén megmutatni másoknak, gyakran idegeneknek, mi játszódik le a lelkünkben, vagy milyen negatívumok értek bennünket a múltban, melyek hatására egy-egy mű megszületik. Te mégis büszkén vállalod az életed nehézségeit, sőt, úgy érzem, direkt igyekszel is felhívni a figyelmet, hogy valamennyi dalod megtörtént események nyomán született. Jól érzem? Miért tartod mindezt fontosnak?

Szerintem minden negatív eseményt az életünkben erővé, tapasztalattá, bölcsességgé tudunk formálni. Mindig jellemző volt rám ez az attitűd, úgy hívom, érzelmi újrahasznosítás.

A Stranger Things-zel kapcsolatban fontosnak tartottam felhívni a figyelmet egy olyan szomorú és sajnos mindennapos jelenségre, mint a családon belüli erőszak, amit mai napig szőnyeg alá söprünk, ahol az áldozatok még mindig nem tudnak igazán kihez fordulni, és sokan a hallgatást választják, mert félnek.

Ez nem egy öncélú dolog részemről. Minél többet beszélünk róla, annál több változást tudunk elérni. Annál többen érzik majd azt, hogy nincsenek egyedül. Nem ciki és nem gyengeség beszélni a nehézségeinkről és felvállalni azokat, szerintem ez az igazi erő, és ezt tesz minket emberré.

Persze mostanában nehéz előre tervezni, de tagadhatatlanul mindenkinek vannak tervei, céljai, akár a közeljövőre is. Neked mik ezek?

Kihozni az EP dalait, további klipekkel kijönni, ha majd biztonságosan megvalósítható lesz a forgatás, összerakni az élő zenekari felállást, és rögzíteni még több új dalt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: Rédling Hanna

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás