Tom Odell
„Mindig is a zene volt az, ami elől nem menekülhettem” – Tom Odell-interjú
A brit zeneipari szakma már azelőtt Critics’ Choice Awarddal díjazta, mielőtt kijött az első albuma, 2014-ben pedig az „Év dalszerzője” Ivor Novello-díjat is bezsebelte Tom Odell. A tavaly megjelent Wrong Crowd című albumával még magasabbra tört a fiatal brit zongorista, aki harmadik magyarországi koncertjét adta augusztus 10-én a Sziget Fesztiválon. A színpadon még a zongora mögött ülve is rendkívül energikus, a kevesebb mint fél órával a fellépése előtt viszont hihetetlenül nyugodt énekessel egy rövid interjút készíthettünk. Kiderül, hogyan került az együttesébe Andy Burrows, miért nem lett belőle Dr. Tom Odell, és hogy miért nem fog Budapest megjelenni a jövőbeli dalszövegeiben.
Egy éve jelent meg a második, Wrong Crowd című lemezed. Hogy emlékszel vissza erre az elmúlt egy évre? Mennyiben volt más a mostani albummal, mint a debütálásod idején?
Elég kellemes minden! Rengeteg koncertünk volt az elmúlt 18 hónapban, amit nagyon élveztünk, és nagyon sok csodás dolgot, városokat láthattunk az úton. A mostani együttesen jobb, mint bármikor korábban, tényleg nagyszerű az egész. Egyébként kicsit nyugodtabb volt, mint az első lemeznél, akkor minden sokkal őrültebbnek tűnt. Most a másodiknál azt érzem, már megtettem ezeket a köröket…
Fotó: Horváth Rea
Szóval már hozzászoktál a hírnévhez?
Nem erről van szó, egyszerűen most már minden ismerősnek hat.
Mostanra az is változás, hogy már Andy Burrows (korábban a Razorlight és a We Are Scientists dobosa – a szerk.) is veled zenél, sőt, dalokat is írt az új lemezedre. Hogyan kerültetek kapcsolatba? Milyen vele dolgozni?
Valójában már nagyon régóta ismerjük egymást, nagyjából 19-20 éves korom óta barátok vagyunk. Amikor Londonba költöztem, akkor találkoztam vele. Mindketten imádjuk Elton John zenéjét, úgyhogy hamar összebarátkoztunk, a családjával is jóban vagyok. Nagyon közel állunk egymáshoz, sőt, még a lánya keresztapjának is felkért, meg egyébként nem is lakik messze tőlem. Két és fél éve csatlakozott a zenekaromhoz, és nagyszerű érzés vele dolgozni!
Ha visszakanyarodunk a kezdetekhez, ugye te már 13 éves korod óta írsz dalokat. Zenészként képzelted el a jövődet, vagy volt a fejedben valamilyen egyéb álomkarrier? Gondoltad volna, hogy ilyen híres énekes leszel?
Dehogy! Fejben elképzeltem más munkákat is, hogy lehetnék például orvos vagy pilóta, mint az édesapám, de valójában mindig is a zene volt az, ami elől nem menekülhettem, folyton azzal foglalkoztam. Mindig az lett a vége, hogy ezt kellett csinálnom, mert annyira szerettem.
Nem szeretnék arrogánsan hangzani, de jó vagyok a zenében. Nem briliáns, de jó, és tudom, mit csinálok.
Vagyis azt érzem, hogyha leülök a zongora mögé, tudom, mit csinálok, és nagyon kevés olyan dolog van az életemben, amiben ennyire magabiztosnak tartom magam.
Többször említetted interjúkban, hogy majdnem mindennap írsz dalt. Mi volt a legutóbbi dolog, élmény, ami megihletett, és született is belőle valami?
Ma reggel volt ilyen egyébként! Korán keltem, de tényleg korán, azt hiszem, ma este kell egy nagy alvás… (elkalandozik). Szóval felkeltem, futottam egyet Budapesten utcáin, aztán írtam. Volt néhány ötletem, amiket még ki kell dolgoznom, de eddig tetszenek. Nekem nagyon fontos, hogy írjak, segít megnyugodni.
És Budapest inkább egy dalszöveg megírására inspirált, vagy esetleg tudsz felvenni ilyenkor zenei részleteket is?
Most nagyon kevés időt tölthetünk Budapesten, úgyhogy olyan sok időt nem tudtam erre szánni. Igazából mindig találok valamit, amiről tudok írni, akár valós, akár képzelt dologról, tapasztalatokról.
De talán Budapest feltűnik majd egy részletben…
Mondjuk Budapestről szerintem most nem kell több dal még pár évig! (nevet)
Nagyjából 25 perc múlva már színpadon fogsz állni, de nagyon nyugodtnak tűnsz. Nincs valami kis rituáléd koncert előtt? Vagy már minden teljesen természetesen mostanra, és akár innen egyből is felállnál a színpadra?
Nincs semmi, csak megyek!
