Menj a Szigetre Sia-cédét dedikáltatni, mi pedig adunk hozzá egy lemezt

Avatar photo
2016.06.2., 16:50

Sia tartalmas karriert tudhat maga mögött 40 éves korára, énekelt már a Zero 7-ben, kiadott néhány kitűnő (de komolyabb visszhang nélkül kimúlt szólólemezt, és írt jó néhány gigantikus slágert a legnagyobb popsztároknak. Az ausztrál énekes-dalszerző hetedik albuma januárban jelent meg, azóta pedig sikert sikerre halmoz – ráadásul idén még a Szigetre is eljön.

A nyereményjáték lezárult!

sia-broken-glass

A lemez különlegessége, hogy minden dalát más énekesnőnek írta Sia, ezért nem igazán adta bele saját magát a dalokba. “Olyan ez, mint a színjátszás. Szórakoztató!” – mondta az ausztrál dalszerző-énekesnő. A lemez felvezető dalát, az Alive-ot például valójában Adele-nek írta, a brit díva azonban nem kérte, így felajánlották Rihannának is, de végül ő sem akarta elénekelni. A dal klipjét közel 77 millióan látták már a YouTube-on, a kilenc éves japán főszereplőből – Mahiro Takano – pedig valóságos sztár vált a videó hatására. A forgatás során a rendezői teendőket Sia és Daniel Askill látta el, vagyis ugyanaz a kreatív team, akik sikerre vitték a Chandelier klipjét is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szintén a lemez egyik kulcsdala a Reaper, aminek társszerzője- és producere Kanye West volt. És ha már társszerzőség: Sia nem kizárólag a saját szerzeményeit jegyzi, hanem kreatív képességeit szívesen veti be más előadók oldalán is. Így társszerzőként oroszlánrésze van olyan dalok sikerében, mint a Diamonds (Rihanna), a Perfume (Britney Spears), az Invincible (Kelly Clarkson), a Pretty Hurts (Beyoncé) vagy a Love Me Back to Life (Celine Dion).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az egyedi hangzásoktól és színpadi megjelenésektől sem visszariadó művésznő a „This Is Acting” számsorrendjét is különleges módon leplezte le: minden egyes dal címe egy-egy legendás koncerthelyszín homlokzatán jelent meg, majd a képek felkerültek Sia Instagram oldalára.

Sia márciusban a Cheap Thrills című dal új videóját is bemutatta, aminek korábban egy Sean Paullal közös verziója is felkerült a listák élére. A most megjelent klip szenzációja pedig az lett, hogy a korábbi Sia-klipek táncosa és főszereplője, Maddie Ziegler is visszatért az énekesnőhöz, aki a Daniel Askill rendezte videó mellett már ott volt a Chandelier, Elastic Heart (Shia LaBeouf mellett) és a Big Girls Cry táncos kisfilmjeiben is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ausztrália egyik legtehetségesebb dalszerző-énekesnője, Sia nevéhez fűződik 2014 egyik legnagyobb slágere, a több mint egymilliárdos nézettségű Chandelier. A 40 éves Sia Furler közel 20 éve folyamatosan foglalkozik zenéléssel, az utóbbi években lett nemzetközileg is megkerülhetetlen szereplője a popzenei színtérnek, a hatalmas áttörést a 2014-es 1000 Forms of Fear lemez hozta meg neki, köszönhetően az olyan hatalmas slágereknek, mint a Chandelier, a Big Girls Cry vagy a Diplo-val közös Elastic Heart.

Az epikus popdalairól ismert, hazájában többször is az év dalszerzőjének választott énekesnőt a Szigeten élőben is hallhatod, nálunk pedig megnyerheted a lemezét!

Sia-This-Is-Acting-2016-1200x1200

A This Is Acting számsorrendje:

1. Bird Set Free
2. Alive
3. One Million Bullets
4. Move Your Body
5. Unstoppable
6. Cheap Thrills
7. Reaper
8. House on Fire
9. Footprints
10. Sweet Design
11. Broken Glass
12. Space Between

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás