Megérkeztek az első előzetesek Sally Rooney Normális emberek című könyvének sorozatverziójához

Avatar photo
2020.01.19., 17:11

A 2018-as, de magyar fordításban csak tavaly megjelent Normális emberek (Normal People) egy sajátos hangulatú coming-of-age sztori, amely szinte minden sikerlistán előkelő helyen szerepelt külföldön és itthon egyaránt, így egyáltalán nem ért senkit meglepetésként, amikor 2019-ben bejelentették, hogy sorozat készül Sally Rooney szikár prózájú, de sokatmondó regényéből. A készítők nem sokat tétlenkedtek, mert alig pár hónappal később már rögtön két előzetest is megnézhettek a cuccból, amely a látottak alapján meglehetősen ígéretesnek tűnik.

 
 

A Snapchat-generáció Salingerének is nevezett, ír Sally Rooney bár még csak 28 éves, sokan máris az első, valóban nagy hatású milleniál írónak tartják, akinek második könyve, a Normális emberek elképesztő sikereket ért el. A felnövésregény főszereplője két fiatal, Connell és Marianne, és a kettejük közti kapcsolat áll a történet középpontjában. Az ő szerepükben két friss arcot, Daisy Edgar-Jones-t és Paul Mescalt láthatjuk majd a sorozatban, az egyik rendező pedig az a Lenny Abrahamson, aki a négy Oscar-díjra jelölt A szoba című filmet is dirigálta.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A történet képernyőre álmodásában viszont maga az írónő is részt vett, sőt, a forgatókönyvek társszerzőjeként is segítette a filmesek munkáját. Így nyilatkozott az izgalmakkal teli folyamatról:

A kedvenc jeleneteim mindig is a két főhős közti párbeszédek voltak — elhagyatott házakban, konyhákban, autókban és az ágyban. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre láthatom, hogy milyen új módon bontakozik majd ki ez a dinamika a képernyőn.

A 12 részes, limitált tévésorozat valamikor idén tavasszal debütál majd, az Egyesült Államokban a Hulu csatornán, az Egyesült Királyságban pedig a BBC Three-n (hazai forgalmazásról egyelőre még nincs hír).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, Dazed és Vanity Fair!

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás