Megérkezett a MYGL legújabb videoklipje

Avatar photo
2015.07.13., 22:55
MYGL_COVER

A kezdetektől nyomon követjük az eleinte Szőke Barnát takaró, majd időközben duóra bővülő MYGL formáció munkásságát. Megosztotta velünk gondolatait egy interjú keretében, bemutattuk a Waiting For You és a Tedd oda című dalait, majd hírt adtunk első nagylemezének megjelenéséről is. Nem véletlen a figyelem részünkről, hiszen a dallamos, nyárias alapok és Hó Marci szomorkás orgánumának egyvelegéből létrejövő elektropop-dalok nemcsak igazán üde színfoltjai a magyar zenei színtérnek, de kifejezetten előremutatóak is. Ráadásul nem elfelejtendő, hogy a projekt teljesen DIY-alapon működik, így a Loveia után érkező új videoklipet újfent Szőke Barna készítette.

A koncepció az volt, hogy a szám üzenetével párhuzamosan egy tiszta szeretetet mutassunk be. Így találtunk Zelei Leilára és az ő lovára, Csodára, illetve a kutyusára, Merlinre, és rögtön tudtam, hogy velük kell dolgozni. Csoda, a lovacska nagyszerű színésznek bizonyult, és remek forgatás volt, rövid idő alatt felvettük, és árad a képekből a természetesség, a törődés és a tiszta szeretet is.”

20150712-IMG_1011

Az Árad a szeretet videójában valóban annyi szépség, játékosság és kedvesség lakozik, hogy tökéletesen visszaadja a dal hangulatát. A duó egyébként a múlt héten a Balaton Soundon állt színpadra, a fellépést pedig a következőképpen értékelték:

Igazából nagyon élveztük, végre láttuk, hogy működünk egy nagy színpadon, vetítéssel, profi körülmények között, ezért már mindenképp megérte, hálások is vagyunk nagyon! Sajnos közönségépítés szempontból ez nem egy szerencsés idősáv volt, hisz a fesztivállátogatók 14.30-kor nemhogy a színpad előtt, de még a fesztiválon sem voltak. Sajnos a Nagyszínpad előtt is 10-en álltak a fellépésünk után bő egy órával is. Pedig ott aztán tényleg „veretős”, „droppos” house szólt nagy hangerőn. Mi úgy láttuk, hogy aki a MYGL felé tévedt, táncolgatott, bólogatott, tetszett nekik, így biztos vagyok benne, ha az emberek megismerik a zenénket, nem lesz baj. Az mindenképp tanulság, hogy promó és sláger nélkül senkik vagyunk, úgyhogy el is döntöttük: írni fogunk egy slágert hamarosan!”

Amíg megérkezik a következő Lean On, addig is hallgassuk meg az Árad a szeretet című dalt, és nézzük meg hozzá a cukiságmérőt is megrezegtető, bájos, forró nyári videoklipet!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás