Még be sem fejezte új albumát a Mumford & Sons, de szinte mindjárt megjelenteti azt

Avatar photo
2018.09.21., 20:04

Legutóbb három éve jelentkezett önálló albummal a Mumford & Sons, most pedig mindenféle nagyobb felhajtás nélkül érkezett a hír, miszerint kevesebb mint két hónap múlva, november 16-án jön a brit együttes negyedik lemeze, a Delta. A nemrég a Sziget Fesztiválon koncertező folk-rock kvartett azt nyilatkozta, hogy egyébként még be sem fejezte a stúdiózást, mindenesetre kaptunk egy új kislemezt klippel egyetemben a Guiding Light című számhoz, illetve néhány egyéb információt a bejelentés mellé, ezeket pedig össze is foglaljuk.

A 2015-ös Wilder Mind óta csak a Baaba Maallal, a The Very Besttel és a Beatenberggel közös, Johannesburg című EP-vel jött ki a Mumford & Sons, de most már biztossá vált, hogy még idén megérkezik az együttes negyedik lemeze. A már tíz éve együtt zenélő folk-rock formáció nemrég a Szigeten adta az idei egyetlen fesztiválkoncertjét (és ezzel két szerzőnk, Kaiser Vivien és Horváth Zsolt szerzőnk nyári kedvences listájára is belopta magát), ahol több új szám debütált elsőként az érkező album repertoárjából.

 
 

A Mumford & Sons november 16-án adja ki negyedik hanganyagát, amely a Delta címet kapta, és amelyet röviden úgy írt le a zenekar, mint „egy album különböző árnyalatokkal, színekkel és struktúrákkal”. A londoni Church Studios-ban rögzített lemez producere Paul Epworth volt, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a Coldplay, Paul McCartney, Adele, Rihanna, Lana Del Rey, fka Twigs, Lorde, Bruno Mars és a Florence + The Machine. 

A banda a BBC Radio 1-ban mutatta be új dalát, a Guiding Lightot, az adás műsorvezetőjének, Annie Macnek pedig a kvartett frontembere, Marcus Mumford nyilatkozott az újdonságok kapcsán.

„Ez kemény munka volt. Számos különböző utat próbáltunk ki… Ez egy kicsit sokáig tartott. Egy éve megírtuk az albumot, de szükségünk volt időre, hogy eljussunk arra a pontra, amellyel mindannyian boldogok vagyunk.”

Az interjúban az is elhangzott, hogy a Mumford & Sons még konkrétan a stúdióban van a Deltával, de a tagok remélik, hogy ezen a hétvégén a végére érnek a munkának. A lemez egyébként az együttes tíz évvel ezelőtti megalakulását is jelképezi, és „azt a közös tapasztalatot mutatja meg, milyen úton és azon kívül lenni”. Emellett az album „megindító dalok gyűjteménye, talán még intimebb és összetettebb, dalszövegileg és zeneileg is, mint bármikor korábban.” Miközben a 2015-ös Wilder Mind inkább a himnikusságra fektette a hangsúlyt, a Delta inkább „egy érzékenyebb hallgatnivaló, amely még inkább befelé forduló és visszatekintő”, miközben a „szédítő, stadionméretű lendület” is jelen van. A multiinstrumentalista énekes azt is hozzátette, hogy úgy érezte, „ezen az albumon nem voltak kreatív határok”.

A hangszerelésről Winston Marshall gitáros nyilatkozott a Radio 1 műsorában:

„Szerintem az albumfelvétel kezdetén ismét szerelembe estünk azokkal a régi hangszereinkkel, amelyeket nem használtunk a Wilder Mindon, az akusztikus dolgokkal és a folkosabb instrumentumokkal. De abban tudatosak voltunk, hogy ezeket a hangszereket ne úgy szólaltassuk meg, ahogy amúgy szólniuk kéne, és ez egy teljesen új világot nyitott meg számunkra.” 

Íme tehát az első kislemez a Mumford & Sons új albumáról, amelyet a zenekar úgy jellemez, mint „egy szédítő folk-rock szám, amely épül, épül, felrobban, majd újra felrobban”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És ez lesz a november 16-án megjelenő Delta borítója:

 
 

A Mumford & Sons nagyobb turnézásra is készül a Delta megjelenésével, a pontos dátumokra és helyszínekre október 4-én derül fény, aki pedig október 8-áig előrendeli az új lemezt, elsőként férhet hozzá a jegyekhez. Részletek az együttes hivatalos oldalán, ahol a turnéban érintett országokat egyébként már lehet látni az előrendelői felületen (most szólunk, Magyarország most – egyelőre – nem érintett).

(Forrás: NME)

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás